Áram vagy gáz felhasználása nélkül is megfőz egy adag rizst egy új japán találmány

Azért a semminél picit több kell a főzéshez, de nem sokkal: elég összegyűrni egy (remélhetőleg már elolvasott) újságoldalt, és jöhet is a fenntartható módon elkészült köret. 

Japánban (is) alapvető élelmiszernek számít a rizs, éppen ezért rendkívül elterjedt a rizsfőző gép használata, amivel nagyon egyszerű a főzés, és el sem lehet rontani vele az ételt. Ennél a gépnél már csak egyetlen jobb létezik, a nemrég feltalált Tiger Kamado masina, amely

áram vagy gáz használata nélkül is tud ízletes és puha rizst főzni.

A gép ugyanazt tudja, mint a hagyományos japán konyhák kamado tűzhelye, de a működtetéséhez fosszilis tüzelőanyag helyett elég összegyűrni egy újságpapírt – ezen felül pedig azért is környezetbarát, mert mosószer nélkül tisztítható.


Értelemszerűen az energia-megtakarítás mellett előnye az új gépnek az is, hogy bárhol használható, lévén néhány alapvető eszközön túl nem igényel semmilyen infrastruktúrát. A gyártó szerint katasztrófahelyzet esetére is jól jön a Tiger Kamado, egy olyan országban, ahol évente mintegy ezer földrengést detektálnak, azaz

A főző fehér rizsből öt, vegyesből három adagot tud elkészíteni, a háromadagos változathoz 36 oldalra van szükség. Az összegyűrt lapokat felváltva kell tömködni az oldalt, alul lévő két nyílásba, majd a művelet után elég egy nedves konyharuhával kitisztítani a belsejét.

A megoldás egy piezo kristályos gyújtó, ami képes elektromos feszültséget létrehozni, az apró „villámokkal” pedig lángra gyújtani az újságot.

Másfelől a rizst sokféleképpen meg lehet főzni, a tökéletes textúra érdekében érdemes kipróbálni ezt a pofonegyszerű konyhai praktikát.

 

Katinka

Inter Japán Magazin

 

 

Related posts