Abe Sinzó japán miniszterelnök szerint a TPP az USA nélkül értelmét veszíti. Az ázsiai és óceániai országok szabadkereskedelmi egyezménye (TPP) alapelveit 12 ország tette magáévá. Az USA, Kanada, Mexikó, Chile, Peru, Brunei, Japán, Malajzia, Szingapúr, Vietnam, Ausztrália és Új-Zéland. Az összefogás lényegében a világot olcsó és gyenge minőségű áruival elárasztó Kína ellen jött létre. Elemzők szerint azonban a csoport alapszabálya megkerülhetetlen csapda a résztvevőknek. A tagország csak az összes többi tag beleegyezésével léphet ki, bármelyik ország cége kártérítésért perelhet egy másik tagállamot, ha úgy véli, hogy annak döntése ill. törvénye…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
SZOVJET-KÍNAI ELLENTÉTEK
1936 márciusában Pelényi az amerikai külügyminisztérium kelet-ázsiai osztályáról olyan információkat kapott, hogy elképzelhető, miszerint a távol-keleti háborút a Szovjetunió robbantja ki. A szovjet kormány tartott egy német-japán szövetségtől, s gyakran hangoztatta, hogy meg kell akadályozni Berlin és Tokió együttműködését. Az amerikaiak szovjet hírforrásból úgy értesültek, hogy a Vörös Hadsereg 400 000 katonája áll a Távol-Keleten, akiknek nagy részét a Csita-Vlagyivosztok vonal legsebezhetőbb pontjaira összpontosították. Velük szemben Mandzsúriában 60-80 000 japán katona van, és nem lehet tudni, hogy ezt megerősítették-e 100 000 fővel, amelyről korábban szó volt. Amerikai információk szerint a szovjetek továbbra is…
Read MoreÚjra migráció indul el Mianmarból
Tovább súlyosbodik a mianmari válsághelyzet, mely jelentős migráns áradatot okozva, súlyosan megterheli a térség szomszédos országainak befogadóképességét csak azért, mert a mianmari kormányzat nem képes megoldani a saját maga által generált problémákat. Idén is menekülthullám kezd kibontakozni Mianmarból, miután az ország észak-nyugati tartományában fellángoltak az etnikai ellentétek a buddhista többség és a muszlim vallású rohingya kisebbség között. A mianmari állami média szerint eddig 86 ember halt meg, az ENSZ pedig úgy tudja: mintegy 27 ezer, többnyire hontalan, muszlim rohingya menekült a határon át Bangladesbe, Mianmar Arakán államából. Fotó: restlessbeings.org 2015…
Read MoreNagy Tamás: A harcművészet elterjedése Magyarországon
Ahogyan egy szamuráj mondta: „a magyarok és japánok gondolkodása sokban hasonlít egymáshoz” ezt a kijelentést Suzuki Kimiyoshi sensei tette meg, aki jelenleg is Pécsen él és egy dojo vezetőjeként igyekszik átadni Japán kulturális elemeit, mentalitását és a bushidot próbálja közvetíteni az érdeklődő tanítványok felé. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy mégis mik ezek a közös kulturális elemek és mégis hogyan terjedt el a harcművészet mint aprócska szelet a Japán kultúrából. A következőkben igyekszem bemutatni ezt a folyamatot kitérve a legnépszerűbb harcművészeti stílusokra és azok elterjedésére Magyarországon. Ahogyan Japánban az…
Read MoreJapán titkos fegyvere ?
A National Geographic filmje a második világháború egyik legjobban őrzött titkáról lebbenti fel a fátylat: egy hatalmas víz alatti repülőgép-hordozóról, amelyet arra terveztek, hogy japán bombázókat csempésszen amerikai nagyvárosok közelébe. Az I-400-as valóságos gigásza volt fajtájának: 120 méteres hosszával egészen a 60-as évekig a leghosszabb tengeralattjáró volt a világon, s ami talán még fontosabb: egyszeri üzemanyag-feltöltéssel kétszer akkora távolságot tudott megtenni, mint amerikai vetélytársai. Az I-400-as igazi aduászát mégis a rakománya, a három behajtható szárnyú bombázó képezte, amelyek akkoriban merőben újdonságnak számítottak egy tengeralattjáró fedélzetén. A filmben egy búvárexpedíció megkísérli…
Read MoreVeres Tamás: Kazuki és Chisa
Kazuki végigsimította éjfekete haját, leporolta eredetileg világoskék ruháját, amelyet felesége, Chisa hiába próbált kimosni folyton tisztára, mindig meglátszott rajta a korom és az olajfoltok. A gyárnak azon a részén dolgozott, ahol kemencével kiégetik az alapanyagot. A kemence takarítása is rá volt bízva. Ilyenkor mindig tiszta korom lett. Simára borotvált arcán megcsillant a lift lámpájának fénye. Lehajtotta a fejét, ahogy kilépett a felvonóból, amely a tizedik emeletre repítette fel. A fehér falú folyosón, amelyet éppen most mostak fel a takarítószolgálat emberei, tisztítószer illata csapta meg az orrát. Arcára a bosszankodás és…
Read MoreFarkas Gábor: Haiku
Allegória 1. hűsítő záport remél a kertben égő rózsatő-magány forró párában remegnek izzó kövön az esőcseppek lehulló magány az égből a föld felé rózsákat áztat Fiatal évek 1. utakat éltem egy vén alázatával nyári nap alatt 2. mélyzöld utakat porfelhő takart mégis nyíltak a napra 3. szalma-virágzás a por izzik az úton és esőt remél 4. út por izzadás nap hevében szédülés fogcsikorgatás
Read MoreNikolényi Gergely: Harmincezer jen borravaló nélkül
Mindig ugyanaz az álom. Vihar előtti csend, alattomosan lopakodó, láthatatlan fenyegetés. Az idő lelassul, a szív a dobhártyában zakatol. A lidércnyomás végén ijesztő zuhanás. Kinyitotta a szemét, hunyorogva körülnézett. Megkönnyebbülve tapasztalta, hogy minden a helyén. Földön heverő, gyűrött futonja mellett kicsi dohányzóasztal, tetején színes újságok, magazinok. Valamivel odébb ócska állvány kis képernyős monitorral. A sarokban főzőfülke, mellette tenyérnyi fürdőszoba. A polcok roskadásig zsúfolva limlomokkal. Micsoda patkánylyuk! Ahogy néhány másodpercig küzdött, hogy kitörjön az álom hatása alól, nem jutott dűlőre, örüljön-e az ébrenlétnek vagy sem. Zsibbadtan feltápászkodott. Ujjai gépiesen kutattak ruhái…
Read MoreUtcai szakadék eltüntetése két nap alatt
Fukuoka város útkereszteződésében négysávos úttesten egy harminc méter hosszú, huszonhét méter széles és tizenöt méter mély gödröt kellett megszüntetni. A japán úttestjavítók a szokásos vehemenciával estek neki és nem fél év, hanem két nap alatt eltüntették a szakadékot. Még a közlekedésterelő vonalakat is felfestették az aszfaltra, s az út szebb lett, mint újkorában. Éljen a gyorsaság! H-guchi Inter Japán Magazin
Read MoreKi ragad a „légyfogóba”? (vidám videó) ?
Japánban a gokiburi, azaz csótány minden lakó rémálma. Állítólag ahol egyet lát az ember, ott legalább 75 van. A csótányok elkapására fejleszteték ki a gokiburi hoi hoi-t, ami tulajdonképpen egy kicsi papírházacska, amiben nagyon erős ragasztó van, amibe beleragad a csótány. Ilyen ragasztóval lekent lapot helyeztek az utcára Japánban, amibe mindenki belergaradt…
Read More