A két szomszédos ország kifogásolta, hogy a japán kormányfő nem alázkodott meg eléggé a 2. világháború elevesztésének 70 évfordulóján tartott beszédében. Abe Sinzó japán miniszterelnök tegnap beszédet tartott a 2. világháború elvesztésének 70. évfordulóján. Beszédének tartalma és hangvétele nemtetszést kellett két, leginkább érintett szomszéd országban. A kínai kormány szerint Abe felhigított bocsánatkérése nem ment át az őszinteségi vizsgán. Szerintük Abe azzal, hogy kifejezte, Japán jövőbeni generációinak nem kellene bocsánatot kérnie, tulajdonképpen lezártnak tekinti a történelemnek ezt a fejezetét. Szerintük Abénak konkrétan ki kellett volna térnie a katonai agresszióra, melyet országa…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Kamikaze, az isteni vihar
Exkluzív riport egy öngyilkos repülővel 1944-ben ezen a napon indult az első kamikaze raj bevetése Szeki Jukio hadnagy, oktatópilóta vezetésével „1945. augusztus 13-án, két nappal a háború vége előtt a Kisarazu Légitámaszpontról egy öngyilkos egység indult bevetésre. Elöljáróm, Nisimori Josiomi őrmester így szólt hozzám: „Kawano, most meghalok. A te egyenruhád tisztább. Cseréld el velem, hogy méltó módon érjen a halál.” Fájó szívvel adtam át pilótaruhámat, amit három nappal későbbi bevetésemre, saját halálomra tartogattam. Sorrakerülésem előtti napon befejeződött a háború. Egyenruhám az okinavai tenger fenekén nyugszik helyettem, én pedig…
Read MoreDoma-Mikó István: Világ-panoráma: Kapituláción innen és túl 📺
Abe Shinzó beszéde a háborúvesztés 70. évfordulóján
A miniszterelnök a „háborús bűnök miatt” sajnálkozott, de a folyamatos bocsánatkérést nem helyesli. a múlt helyett inkább a jövőbe tekintene. Japán 70 éve, 1945. aug. 15-én tette le a fegyvert. A televízió állomások ez alkalomból élő adásban közvetítették a japán miniszterelnök beszédét. Abe Shinzó nehéz helyzetbe került, el kellett döntenie, kinek akar megfelelni. Kína, Dél-Korea és az USA elvárása szerint elődei példájára bűnbánatot mutasson és megalázkodjon, vagy hívei kívánsága szerint még keményvonalasabb legyen Végül köztes megoldást választott. A kormányfő mély szomorúságát fejezte ki a háborúval kapcsolatban, és elismerte országa felelősségét.…
Read MoreObon ünnep (盆)
Egy buddhista szertartás mely során tiszteletüket fejezik ki az ősök előtt. Általában egy ‘lelki oltárt’ (sórjódana)) állítanak fel a bucudan (buddhista családi oltár) előtt, hogy ezzel köszöntsék az ősök szellemeit. Általában megkérnek egy papot, hogy jöjjön el és olvasson fel a szútrából (tanagjó). A hagyományos előkészületek között szerepel a sír helyének megtisztítása és egy útvonal felállítása egészen a házig, és szalma biztosítása a lovaknak vagy ökröknek az ősök szállítására. Az üdvözlő tűz (mukaebi), amit 13-án állítanak fel és az elbocsátás tüze, amelyek 15-én vagy 16-án az utat hivatottak bevilágítani. Nakano…
Read MoreÉletfogytiglan az utolsó szaringázos merénylőnek
Életfogytiglant kapott az Aum Shinrikyó szekta 17 évig bujkáló tagja. Az 1995. március 30-án a tokiói Kaszumigaszeki metróállomásra összességükben 12 halottal, ötven súlyos sérülttel és mintegy ezer átmeneti látásproblémával küzdő utassal futottak be a szerelvények. A szerelvényekre az előző állomáson helyeztek tömény szaringázt tartalmazó nylonzacskókat. A japánok jó megfigyelők. Az életben maradt utasok vallomásaiból kiderült, hogy a merénylők sapkát, szemüveget és a megfázáskor használatos gézmaszkot viseltek arcuk elfedésére. A Kaszumigaszeki előtti állomásokon – pár pillanattal az indulás előtt – esernyőik hegyével kiszúrták a padlóra helyezett nylonzacskókat, majd sietve leszálltak. Mire…
Read MoreÉlő hal előkészitése 📺
A legmegdöbbentőbb japán étel az élő hal. A külföldiek képtelenek megenni.
Read MoreSikeres Nemzetközi Karate Tábor és Danvizsga!
2015. 07.26 – 08. 01 –ig Gyomaendrődön került megrendezésre a mára már hagyománnyá vált nemzetközi táborunk. A táborozásra Szlovákiából, Ukrajnából, Németországból, Angliából és Magyarországról érkeztek karatékák. A tábort Hanshi Yoshio Kuba 10. danos Okinawa Goju – Ryu mester vezette. A 105 fős csapatot két részre bontottuk színes övesekre és a barna- fekete övesekre, így két csoportban zajlottak az edzések és a foglalkozások. A színes öves csoport edzéseibe besegítettek a hazai és a külföldi rangidős sensejek is. A tábort sensei Fischer Mihály válogatott edző és tanítványai által vezetett WKF kumite edzés…
Read MoreNagaszaki látványa az atombomba utáni napon
New Yorkban, egy aukción kalapács alá került képek Nagaszakiban készültek, az atombomba ledobásának másnapján. New yorki aukción tűnt fel egy 24 fekete-fehér fotóból álló sorozat. A képek, Jamahata Joszuke japán haditudósító munkái Nagaszakiban készültek, az 1945. augusztus 9-én ledobott amerikai atombomba hatásáról. Jamahata éppen Nagaszaki mellett dolgozott, amikor az amerikai hadsereg Hiroshima után három nappal Nagaszakira is atombombát dobott. A fotográfus másnap érkezett a pusztává tett városba Higasi Dzsun író és Jamada Eidzsi festőművész társaságában. 119 felvételen örökítette meg az atombomba mérhetetlen pusztítását, és a túlélők szenvedését. Ő az egyetlen…
Read More