Író-újságíró pályázat – Fodor Barnabás: A japán-orosz háború…

A japán-orosz háború és a két gőzhajó A japán-orosz háború tán kevésbé ismertebb az európaiak körében, mint például Pearl Harbor, holott ez egy olyan jelentős esemény volt a XX. század legelején, ami a japán külpolitikára és Európára is nagy hatással volt. Ennél is kevésbé ismert, hogy ennek a háborúnak vannak magyar érintőleges eseményei. A japán-orosz háború Japán a XIX. század végére egyfajta sértettséget érezhetett az európai nagyhatalmakkal szemben. Japán a bezárkózás utáni megnyílás korába lépett melyeket a Meiji-restauráció jegyében folyt. Az ipari forradalmak ezáltal a fejlődésben elmaradott országban egyszerre jelentkeztek,…

Read More

Móritz Mátyás: Haiku

  Szakadék Szálltam és másztam, mintha odafönt sosem nyugodna a Nap. A szakadékok fölött, bennem iszonyúbb szakadék hasadt. Leolvasztotta mégis a Nap hátamról a  fagy-teleket. Fájt a szívem. Most szeretem az utat, mely hozzád vezetett. Tűznyelő Nem csillapítja könnyeim árját vigasz, hiszen a Világ nem folyamat, csak átmenet, és enyém a melankóliád. Utazó vissza sohasem tért, ha búcsút én vettem tőle Meddig kell még itt ácsorognom – mondd – mint a Nap tűznyelője?

Read More

Ma 5,3-as erejű földrengés volt Tokióban

Ma, japán idő szerint 14:29 órakor 5,3-as erejű földrengés rázta meg a japán fővárost és környékét. Ma délután, 14:29 órakor 5,3-as erősségű földrengés rázta meg Tokiót és környékét. A földrengés epicentruma a szomszédos Szaitama megye északi részében volt, 51 kilométerrel a föld felszíne alatt. A földrengést követően rövid időre leállították a metró közlekedést és lezárták a repülőterek kifutópályáit. A térség üzemen kívül helyezett atomerőműveiben nem esett kár. Személyi sérülésekről, károkról nem kaptunk jelentést. A mai földrengés igen erősnek számít a 2011. március 11-i, 9-es erősségű óta, amely több tízezer életet…

Read More

Földrengés és japán néphit

A Japán-szigetek négy tektonikus lemez találkozási pontjánál helyezkednek el. A Csendes-óceáni tábla észak-nyugat felé megy, a Fülöp-szigeteki tábla északi irányba, mind a ketten begyűrődnek a kelet felé, fele akkora sebességgel haladó Eurázsiai-lemez alá. A térségben még jelen van az Észak-amerikai lemez, amely délkeleti irányba haladva szintén nyomást gyakorol szomszédjaira. Ezért van az, hogy Japán a leginkább kitett terület az óceán felöl érkező szökőáraknak (cunami), és az általában ugyaninnen érkező földrengéseknek, amik komoly próbatételek elé állítják Japánt. A jelen ezen aktuális problémájával már a mitológia is foglalkozik. Nem csoda, hogy e…

Read More

Japán embereket küld a Holdra

Japán 2018-19-ben űrszondát, majd ezt követően embereket küldene a Holdra. Japán 2018-ban, vagy az azt követő év elején tudományos kutatási céllal űrszondát küld a Holdra. A japán űrkutatási ügynökség többek között azért szánta magát erre a lépésre, hogy riválisaival lépést tartson. A hirtelen technikai fejlődésnek indult Kína jövő évben próbál embert juttatni a Holdra. Japán évtizedek óta a világ egyik vezető űrkutató országa. 1970-ben Ázsiából elsőként földkörüli pályára állított egy műholdat. 2007-től egy évig pedig a Holdtól 100 kilométer távolságban keringtette űrszondáját. Az új tervek szerint a Holdra eljuttatott négy…

Read More