Narendra Modi történelmi látogatása Japánban

Japán és India között már régóta jó a viszony, ám valószínűleg az új indiai elnökkel – Narendra Modival – sok intenzívebbé válik a kapcsolat a két ország között. Modi „első igazi” körútja Japánba vezetett, ahol találkozott Abe Sinzóval és a japán üzleti elittel. Habár elsősorban a bilaterális kereskedelmi kapcsolatok volt a fő téma, de szóba kerültek az aktuálpolitikai események is, s ezen a téren nagyon hasonló álláspont kezd el kialakulni Új-Delhi és Tokió között.  „Nagyon sok ország még mindig a 18. századi expanzió elvét követi, a betolakodással, mások vizeire és…

Read More

Kiváló utánpótlás műhely: MTK-Dynamic KSE!

A Magyar Goju-Ryu Karate Szövetség nyári, gyomaendrődi edzőtáborában külön színfolt a Fischer Mihály vezette versenyzői csoport edzése, amelyben sok korosztályos magyar válogatott is dolgozik. – Beszélgetek Fischerné Miklós Nikolettel, aki a Dynamic Karate SE elnöke, utánpótlás edzője, s mellette feleség is. Férje, Fischer Mihály pedig a klub vezetőedzője és a magyar WKF karate utánpótlás válogatott edzője. Az elnöknek komoly jogköre van. Hogyan működik ez tényleg? Hallgatnak egymásra? – Természetesen. Egymás munkáját erősítjük. Én a klub utánpótlás edzője vagyok, a kisebb korosztálynál. Ő pedig a vezetőedző. A teljesen kezdők nálam indulnak…

Read More

A kamikazek búcsúlevelei nem kerülnek az ENSZ-örökségbe

Az ENSZ örökségért felelős hivatal visszautasította dél-kjúsúi Csiran Békemúzeum által felajánlott kamikaze-ereklyéket. A dél-kjúsúi Csiran városa kamikaze pilótáktól származó 333 naplót, búcsúleveleket és személyes tárgyakat ajánlott fel az ENSZ örökségbe. A 2. világháborúban ebből a városból indultak öngyilkos bevetésükre a Császári Gyalogság kamikaze pilótái. A 3-500 kiló bombákkal megrakott gépek az amerikai replülőgép-anyahajóknak ütközve .. A néhai repülőtér helyére épült Csiran Békemúzeum kollekciójából származnak azok a tárgyak, amelyeket a város az ENSZ-gyűjteménybe ajánlott. A gyüjtemény összeállítását végző hivatal azonban a heves kínai és koreai lobby hatására visszautasította a tárgyakakat. A…

Read More

Riport Harsányi László mesterrel‏

Goju – Ryu karate tábor Gyomaendrődön Sok évre visszamenő hagyomány az, hogy a magyar Goju – Ryu Karate – Do Szövetség tagjai Gyomaendrődön tartják a gyerek és a nemzetközi nyári edzőtáborukat. Mint minden évben, a tábor vezetője sensei Harsányi László a szövetség elnöke. Az is a hagyomány része, hogy az igényes szakmai munkán kívül a jó hangulat és a harcművészti mentalitás is jellemzi a tábort. – Milyen országokból vettek részt a táborban és kik tartották az edzéseket? A magyar karatésokon kívül Németországból, Szlovákiából és Ukrajnából vettek részt a táborban. Az…

Read More

Közelgő esküvő a császári családban

Egybekel Noriko hercegnő és az Izumi-taisa szentély papja. Az esküvőre ősszel kerül sor. Férjhez megy Akihito császár unokaöccsének leánya, Noriko hercegnő. A fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt, magyarkedvelő Takamado herceg 25 esztendős leányát az egyik legjelentősebb szentély, az Izumi-isa papja, a 40 éves Kanimaro Szenge veszi feleségül. Az eljegyzési ceremóniában a jegyespár kölcsönösen megajándékozták egymást. Kanimaro többek között szakét és selymet küldött a hercegi család tokiói rezidenciájára. A hercegnő e selyemből készült ruhát fogja viselni az esküvőjükön. Noriko hercegnő ugyancsak szakét és gyapjúanyagot küldött leendő férje izumói otthonába. A férfi…

Read More

Farkas György: Japán koloniál 2/2 rész

A (poszt)kolonialista nézőpont haszna és használhatósága Japán esetében „Vannak olyan könyvek, mint az enyéim, melyek azt mondják, hogy egy kultúra vagy civilizáció képét bizonyos célok szempontjai szerint alkották meg, tehát ha akarunk kreálni egy Keletet, amely leromlott, érzéki és avíttas, akkor éppenséggel meg tudjuk csinálni, de ennek semmi köze sem lesz a valódi Kelethez.” (Edward W. Said)1 Folytatás… A japán filmművészet értelmezésének kolonizálása A kulturális csere lassú folyamatának egyik igencsak érdekes területe a japán film értelmezésének kérdésköre nyugaton. A diskurzus egyik első összegző megfogalmazását Peter Lehman21 nyújtja számunkra. „Talán túlzott…

Read More

Aikido napközi Békéscsabán

Nyáron, a nyári szünidőben nem könnyű biztosítani a gyermekek felügyeletét úgy, hogy a napot ráadásul hasznosan töltsék el. Ebben segít a Békéscsabai Lakótelepi SE Aikido Szakosztálya. Az utánpótlás csoport vezetője, Balázs Sándor I.DAN családja segítségével vigyáz napközben a gyerekekre. Az aikidos gyermekek mellett laikusok is részt vesznek a programban. Nem unatkoznak, az biztos! Nem egyszer más harci művészetet űző vendégek tartanak foglalkozásokat, s a szabad időben fürdés, sárkányhajózás, számháború,íjászat, sőt, különböző hangszerek kipróbálása szerepel a napi tevékenységek között. A napközi nagy sikernek örvend, hiszen itt nincs jó vagy rossz gyerek.…

Read More

Halálos áldozatokat követelő földcsuszamlás Hirosimában

Hirosimában a nagy esőzés földcsuszamlásokat okozott, amelyek 36 emberéletet követeltek. További 7 személy eltűnt. Augusztus 20-án reggelig az utolsó 24 órában 240 milliméter csapadék hullott Hirosimára. A rendkívüli esőzés meglazította a talajt, és a város hegyvidéki peremkerületein több helyen földcsuszamlást okozott. A hatóságok eddig 36 halálos áldozatra bukkantak, köztük egy kétéves és egy tizenegy éves kisfiúéra. A mentések során életét vesztette egy tűzoltó is. A hivatalos szervek 7 eltűnt személyt keresnek. A túlélők utáni kutatásra a hadsereg 600 katonát vetett be. A hegyekből lezúduló sár több kerületben károkat okozott. Az…

Read More