Arany Sas Díj pályamű (2013): Bónizs Róbert: Egy visszautasíthatatlan ajánlat

A barátságos képű idegen úr hangjában szikrányi nyoma sem volt a fölénynek, úgy szólott Velezd fia Tarkacsuhoz, akárha egyenrangúval állana szemközt. – Nem volt könnyű reád lelni, ember! Mostanság nem tanyáztál hosszant egy helyen – mondotta széles mosollyal, majd csizmája orrával finoman odébbpöckölte a piros tollazatú vesszőkkel megrakott tegezt, és lehuppant a kidőlt gyertyán öles derekára. – Kicsoda az úr, és mit akar tőlem? – kérdte a talpasíjász mogorván, hisz cseppet sem örvendett, hogy megzavarták csöndes elmélkedésre szánt magányában. Krisztus után ezerháromszáznegyvenhat őszutójának eme szokatlanul enyhe napján kellemetes langy szellő…

Read More

Elhunyt Tótisz András író

Elhunyt Tótiszt András (T. O. Teas), a japán karete-krimik írója. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 63 éves korában elhunyt Tótisz András író, műfordító. Tótisz, aki ötletesen To. Teas (olvasd: Tótisz) néven izgalmas krimiket is írt egyike azon kevés magyar íróknak, akik írásaikhoz japán témát választottak. Keleti egzotikummal, harcművészettel színesített könyvei megjelenésük óta bestsellerek. Tótisz, aki egyben karate mester is, Magyarországon csikungiskolát alapított. Ő írta az első magyar karatés krimit, az Öld meg puszta kézzel címűt, amelyből néhány nap alatt több mint százezer példány elfogyott. Összesen húsz harcművészeti jellegű krimit írt.…

Read More

Bálnahúsból készült kutyaeledel miatt tiltakoznak a japán zöldek

Izlandból származó, kihalófélben lévő bálnák húsából készült kutyaeledel árusítása miatt tiltakoznak a japán zöldek. A tokiói székhelyű, Michinoku Farm nevű japán cég bálnahúsból készített drága kutyaeledelt dobott piacra. Az Izlandból származó, észak-atlanti-óceáni barázdásbálnák húsából készült eledel kilója 7500 yen (vagyis 16500 forint). Az „alacsony kalória-és zsírtartalmú, fehérjében gazdag” szöveggel hirdetett tápot minden bizonnyal a jómódú kutyatulajdonosok fogják vásárolni. A japán környezetvédő szervezetek keltette felháborodásra a cég valószínűleg eláll a vitatott termék további forgalmazásától. Japánt azért is sok bírálat éri, mert egy jogi kiskaput kihasználva kiterjedt bálnavadászatot folytat. Bár magyarázata szerint…

Read More

Novák Valentin: Szőtte, szőtte a Hold, a kerek képű…

Szőtte, szőtte a Hold, a kerek képű… Megtelt vele lapos, rézsű. Belehímzett két oroszlánt, császárnét meg egy rosszlányt. Te gúnyádat szőtte újra, törpe talpú, csalfa gésa, csontgolyócskák fészke, odva, bambuszerdőn megbújt szajha. Szőtt, szőtt a kerek képű Hold megannyi fény-árnyék pofát. Lelkednek kalapált ezüst üllőjén borda-boronát… S én húztam, a költő kobold.

Read More

Ötezer dolgozóját leépíti a Panasonic

Az autóipari és ipari részlegénél ötezer dolgozójától megválik a Panasonic. Erre a lépésre azért van szükség, hogy az ipari részlegek nyereségesek legyenek. Fennmaradásuk érdekében nagy leépítésekre kényszerülnek a japán óriáscégek. A Panasonic dolgozóinak egyharmada az ipari részlegeknél elsősorban autóalkatrészek, félvezetők és gyártósori berendezések előállításával foglalkozik. Az ipari részlegek elnöke, Jamada Josihiko közölte, hogy a nyereségesség érdekében ebből a mintegy 110 ezer főből a gyár kénytelen lesz ötezer főt leépíteni. Kobayashi Inter Japán Magazin

Read More

Arany Sas Díj pályamű (2013): Kalász István: Látni, szökni, kezdeni

Emlékezni jó dolog, felejteni jobb, így van ezzel az ember, ha sokat élt, a sok után felejteni akar, nem látni, nem hallani. Nem tudni ezt a világot. Ez szomorú, mondja Anyám, ha hajnalban telefonál, hogy ilyen lettél fiam. Ülsz a lakásban, nézed a tévét, hát elég ez? Én pedig bólintok, iszom a kávémat. A feledés veszélyes, mondja az Anyám, én pedig ilyenkor látom, ahogyan megy Z.-ben, a csöndes, kisvárosi utcán a Tisza felé. Igen, a feledés veszélyes, de felejtenem kell. Az agyam nem olyan, mint egy magnó, hogy egyszer lejátssza…

Read More

Tajvaniak is halászhatnak a japán Szenkaku szigeteknél

A japán kormány egy Peking-Tajpei összefogás elkerülésére hozzájárult, hogy tajvaniak halászhassanak kizárólagos területén, a Szenkaku-szigetek partjainál. Amióta a Japán déli vizein fekvő, az összességükben mindössze 7,5 km² területű Szenkaku szigetekről kiderült, hogy hatalmas földgázmezőt illetve olajat rejtenek, Kína történelmi hagyományokra hivatkozva bejelentette tulajdonjogát a szigetekre. Ehhez rövidesen csatlakozott Tajvan is, és ettől kezdve egymást érték a térségben a határsértések. Japán saját biztonsága szempontjából elsősorban Kínát tartja veszélyesnek. Kínai őrhajók, tengeralattjáról és felderítő repülőgépek cirkálnak, állandó feszültséget keltve a térségben. Ugyanezt tette Tajvan is. Halászhajói többször provokatívan halásztak a térségben, s…

Read More

Elhunyt a világ legidősebb embere

Alig néhány nappal 116. születésnapja után elhunyt a világ legidősebb embere. A napokban örömmel adtuk közre a hírt, hogy betöltötte 116. életévét a világ legidősebb embere, a japán Kimura Dzsiromeon . Születésnapja után néhány nappal azonban szomorúan kell közölnünk, hogy Kimura bácsi örökre eltávozott. 5 gyermeke, 13 unokája, 25 dédunokája és 14 ükunokája gyászolja. Nyugodjék békében.   Nakano Inter Japán magazin Kapcsolódó cikkek: http://interjapanmagazin.com/kimura-bacsi-116-eves/

Read More