Szerző: Szerkesztő
A szamuráj útja (történelmi, angol) 📺
Gregor László: Beszámoló a krími utazásról
A testvérvárosi kapcsolatok keretein belül Alusta város meghívására Harsányi László vezetésével a pesterzsébeti karate egyesület sportolói és néhány idős de lelkes pesterzsébeti lakos 2013.06.14 -21 –ig Alustába utazott. A delegáció vezetője és tolmácsa Perecz László a kerületi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnök helyettese volt. A 36 órás utazás után megérkeztünk a Krímbe Alusta városába, ahol a helyi sportkomplexum szállodájába kerültünk elhelyezésre. Másmap egy baráti versenyen vettek részt a versenyzőink,akik eredményesen szerepeltek. A következő napon megismerkedtünk Alustával és a tenger partjával, ami csodálatos volt. A környéken tett kirándulások alatt meggyőződhettünk a Krím…
Read MoreNukleáris baleset egy japán kutatólaborban
30 ember erős sugárzást kapott a japán atomenergia-ügynökség irányítása alatt álló kutatóközpontban. A szabályok be nem tartása és figyelmetlenség miatt baleset történt a japán atomenergia-ügynökség által irányított egyik kutatóközpontban. Egy kísérlet végzése közben megszólalt a riasztórendszer. A kutatók ezt figyelmen kívül hagyták, arra számítottak, hogy a radioaktív részecskék pár perc alatt szétoszlanak, azért folytatták a kísérletet. Mivel a szellőzőket nem látták el a megfelelő szűrőkkel, a sugárzás a szabadba került, és 30 személy 1,3 millisievert sugárzást kapott. A történteket súlyosbítja, hogy az intézet 33 óráig nem jelentette a balesetet, és…
Read MoreArany Sas Díj pályamű (2013): Rozványi Dávid: Montázs egy „tróger” életéről
1921. 1921 reménytelenül fekete tele volt: az ezeréves Magyar Királyság összeomlott, a korona értékét vesztette, a pályaudvarokon vagonvárosok alakultak ki. A reménytelenség megülte a lelkeket, aki ki tudott törni az apátiából, vagy lunatikus ország-mentő terveket szövögetett, vagy a mámorba menekült. A fiatalember nem aprózta el a pénzét, egyszerre vágott bele mindkettőbe, a nemesbe és az ösztönösbe. Öröksége egyik felét egy honmentő mozgalomnak adta, s szilárd elhatározása volt, hogy a másik felét éjszakai mulatóhelyeken pazarolja el. Hiszen az infláció, ez a feneketlen bendőjű szörny, úgyis csak elnyelné. A részeg ember bizonytalan…
Read MoreBaráthosi-Balogh Benedek: Japán, a Felkelő Nap Országa 7/32
Konishiki, a legsúlyosabb szumo-birkózó
A hawaii-i (USA) származású, „fénykorában” 287 kg súlyú Koniski szumo-birkózó egészen az Ózeki rangig vitte a japán szumo történetében. A visszavonult, néhai bajnok a legújabb idők legsúlyosabb birkózójaként is beírta magát a speciális japán küzdősport történetébe. Tanaka Inter Japán Magazin
Read MoreJapánnak „isteni büntetés” volt az atombomba – állítja egy dél-koreai lap
A japán kormány tiltakozott egy dél-koreai lap cikke miatt, amely szerint a II. nvilágháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba „isteni büntetés” volt. Japánt a II. világháborúban vállalt katonai szerepéért Ázsiában Dél-Koreából érik a leghevesebb támadások. A Dzsungang Ilbo nevű lap a Japán és Németország háborús bűneit taglaló cikkében arra ragadtatta magát, hogy egyenesen Isten bosszújának nevezi Hirosima és Nagaszaki atombombázását a japánok által elpusztított életekért. A cikket jegyző szerkesztő hozzáteszi, hogy Japán még mindig nem nézett szembe bűneivel, Abe Sindzó miniszterelnök pedig újjáéleszti a háborús szellemet. Ezzel arra célzott, hogy…
Read MoreA NOB kizárta Murofusi aranyérmest a versenyzői bizottságából
Nem fogadta el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a japán Murofusi Kodzsi fellebbezését, kizárta a versenyzői bizottságból. A 2004-es athéni olimpián Murofusi Kodzsi, az erdélyi magyar felmenőktől származó , japán-román versenyző nyerte a kalapácsvetés aranyérmét. Nem kis huzavona után, mivel azt először a magyar színekben versenyző Annus Adriánnak ítélték, majd a doppingtesztnél tapasztalt szabálytalanságok miatt tőle visszavették. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint a londoni játékok alkalmával a harmadik nehézatléta Murofusi a kampány során megsértette a szabályokat, azért őt kizárta a versenyzői bizottságból. Murofusi fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) azzal az…
Read MoreArany Sas Díj pályamű (2013): BGaby96: Vak voltam, s már látok végre…
Mindnyájunk számára mást jelent a tökéletes élet. Azonban csak egy megoldás létezik, hogy megkapjuk azt: a céljaik elérése. Először a kisebb, rövidtávú, végül a legfőbb álmainkat kell valóra váltanunk ahhoz, hogy elmondhassuk: igen, megcsináltam! Már kisgyermekként elkezdjük tervezni a jövőnket. Ám az évek múlásával a hangsúly nem csupán a legnagyobb dolgokon lesz, egyre fontosabbá válnak a kisebbek is. Természetesen attól még, hogy nem válik minden valóra, amit 10 évesen elterveztünk, minden esélyünk megvan a teljes boldogságra. Ez nem azt jelenti, hogy mindig nevetni, örülni fogunk, bizony lesznek hullámvölgyek, de a…
Read More