Japán ősszel újraindítaná az atomerőműveit

A japán kormány már ősszel újraindítaná a leállított atomerőműveket. Jelenleg az 50 működőképes erőműből csak kettő üzemel. A 2011. márciusi természeti katasztrófa, és az azt követő fukusimai nukleáris baleset miatt egy időre Japán összes atomreaktora leállt. Az óta a működőképes 50-ből mindössze kettőt helyeztek ismét üzembe. A baleset előtt az ország áramtermelésének 30%-át adták a nukleáris erőművek. Jelenleg viszont a 90%-át külföldről importált földgázból fedezik, amelynek ár a Yen gyengülésével egyre emelkedik. Az új kormány az ipari termelés emelését, a gazdaság talpra állítását csak az atomerőművek újraindításával látja biztosítottnak. Annak…

Read More

Gregor László: Kick-box: Nagy csaták Füzesgyarmaton!

Füzesgyarmaton, a városi sportcsarnokban került megrendezésre a 2013 évi Békés megyei Általános és Középiskolás Kick-box Diákolimpia Döntő. A versenyt hosszas szervező munka előzte meg, a rendező helyi Hegyesi Kick-box SE mindent megtett a magas szintű rendezés érdekében és ez sikerült is! Csak dicsérni lehet a füzesgyarmati önkormányzatot, amely jelentős anyagi eszközökkel segítette a méltó rendezést, s ezek után nem meglepő, hogy a testület két képviselője, Suchné Szabó Edit és Vida Imre köszöntötte a megnyitókor a Diáksporthimnusz taktusaira bevonuló 148 versenyzőt. Késő délelőttől estig folyamatosan zajlottak a küzdelmek. A mérkőzések hevességét…

Read More

Önjáró robotjárművet mutatott be a Hitachi

A Hitachi egyszemélyes mini járműve GPS programmal vezető nélkül közlekedik a forgalomban. Hívásra házhoz jön, öreget, vagy árút szállít. A Hitachi elektronikai cég bemutatta önjáró járművét. A 160 cm magas és 70 cm széles autócska, amelyben egy személy fér el, egy GPS vevő, egy kamera és négy lézer szenzor segítségével tudja navigálni magát a forgalomban. Emberi beavatkozás nélkül is képes a járdán, vagy épületek belsejében közlekedni. A jármű házhoz hívható, vagy adott helyre elküldhető. A betáplált úticélhoz másfél méteres pontossággal odatalál. A lítium-ion akkumulátorral hajtott szerkezet maximális sebessége mindössze 6…

Read More

Ismét radioaktív víz szivárog Fukusimában

Előbb a földalatti tárolóból, majd egy csővezetékből került sugárszennyezett víz a környezetbe. A fukusimai atomerőmű hét földalatti víztározó tartályából három ereszt. Az egyikből legalább 120 köbméter sugárszennyezett víz szivárgott a talajba. Most viszont egy csővezetékből folyt el 22 liter radioaktív víz. Motegi Tosimitsu gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter felszólította az erőművet üzemeltető TEPCO-t, hogy hagyjon fel a földalatti tartályok használatával. Az üzemeltető vállalta, hogy június végéig biztonságosabb tárolókba szivattyúzza át a 23.600 köbméter sugárszennyezett vizet. Kobayashi Inter Japán Magazin  

Read More

Lukáts János: A négylábú kapitány 20/20

Vidor A hórihorgas, fekete pilóta nagyot nézett, amikor Wong kapitányt ismerte föl a nagy zátony-szigeteki bennszülöttek élén. Amikor pedig a helikopter közelébe értek, aggodalom szállta meg, látván a kapitány izgatottságát. Ez nem az a kedveszegett, szakállába morgó tengeri medve, aki tegnap este botladozva lépett ki a helikopterből. Wong úr fegyelmezni igyekezett a mozdulatait, az érzéseit úgyis hiába igyekezett volna. Aztán elmondta néhány szóval, mit hallott a fiatal bennszülöttől. A tengerdémonról, az elhagyott hajóról, és rajta a kutyáról. A pilóta ránézett Wong úrra, és mindent értett. A kapitány most a tegnapi…

Read More