Ma hajnalban 6,3 erősségű földrengés rázta meg Japán nyugati felét. A földmozgásnak legalább 24 sérültje van. Ma hajnalban 5:33-kor heves földrengés rázta meg Japán nyugati felét. A központja Honsu fősziget és a tőle délre fekvő Sikoku sziget közötti Avadzsi sziget alatt 5-10 kilométer mélységben volt. A heves földmozgásban néhány épület megrongálódott. Halálos áldozat nincs, csak legalább 24 sérült. A rengést Honsu nyugati partvidékén is érezni lehetett. Ugyanebben a körzetben 1995. januárjában nagy pusztítást végzett egy 7,2-es erejű földrengés. Legnagyobb károkat Kobe kikötőváros szenvedte. Sok épület összedőlt, a város egyik negyede…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Seres Gyula: Három pont felkiáltójellel
Az ihlet, mint mindig, ezúttal is váratlanul jött. Nem törődött a korai órával. Tudta jól, hogy Tibor, a magát tehetségesnek érző írópalánta, odaül a számítógépe elé, bármily álmos is. Ujjai a billentyűket fogják nyomogatni kis idő múlva… Őfelségét, Legnagyobb Elsőt hidegen hagyta a sokadik robbanás zaja. Tizennyolc szeméből kettőt ki sem nyitott. Tibor ajka mosolyra húzódik, ahogy ezt elképzeli. Kezdésnek remek! Már maga a név is… Megfogja az olvasót, és nem ereszti. Lehet, hogy első olvasatra soknak tűnik majd az a tizennyolc szem egyeseknek, de mennyivel lenne jobb tizennégy vagy…
Read MoreA rakéták bármely pillanatban indulhatnak Phenjanból
Japánban és Dél-Koreában a legmagasabb szintre emelték a harckészültséget. Bármelyik pillanatban lehetséges, hogy Phenjan elindítja a rakétáit. Észak-Korea megfenyegette Japánt, hogy hadszíntérré változtatja az országot, rakétáival lerombol öt nagyvárost és a japánban állomásozó amerikai védelmi erők bázisait. Megszüntette a Dél-Koreával összekötő „forró drót” kapcsolatot, és a „közelgő háborúra való tekintettel” felszólította az ott élő külföldieket, hogy április Április 10-ig hagyják el az országot. Samuel J. Locklear tábornok, az Egyesült Államok csendes-óceániai erőinek parancsnoka szerint 1950-óta, a koreai háború időszaka óta a térségben nem volt ilyen feszült a helyzet. Az amerikai…
Read MoreNovák Valentin: Mikor kilenc éves voltam (Haiku)
Mikor kilenc éves voltam, nyírott fejjel bújtam loncbokorban. Mikor kilenc éves voltam, virágtrombitámat bőszen fújtam. Mikor kilenc éves voltam, megláttalak téged – Fuvolahang. Mikor kilenc éves voltam, én, a bitang. Most nyolcvannyolctól szédülök, fenyőágmankómat markolászom. Most nyolcvannyolctól szédülök, dobok püffögnek már; kell a kérgem. Most nyolcvannyolctól szédülök, nem lettél dallamom, vajh, miért nem?! Most nyolcvannyolctól szédülök, én, idétlen. Az ecsetfa aljába szórva lettem méheknek adózója. Veszett testem az ecsetfa aljába szórva hamuval festi selymed, anyó! Néha esdtem az ecsetfa aljába szórva. S fölbíborít e fuvolaszó… Elfeledtem: most nyolcvannyolc vagy, szédülsz…
Read MoreA Tokaj Kereskedőház Zrt. képviseletet nyitott Japánban
Képviseletet nyitott Japánban a Tokaj Kereskedőház. Az eddig is népszerű borokat, főleg az aszúkat fogja népszerűsíteni. A tokaji borok, – főleg az aszú – nem voltak ismeretlenek a Felkelő Nap Országában. A két ország kereskedelmi kapcsolatainak kezdetén, már az Osztrák-Magyar monarchia idejében folytak tárgyalások a magyar minőségi borok exportjáról. Az utóbbi évtizedekben a hatalmas Sumitomo importálta, majd a Suzuki autógyár is magyar borok importjába forgatta az esztergomi bevétel egy részét. A Tokaj Kereskedőház Zrt. a tokiói képviseletének megnyitásával tovább kívánja fokozni a magyar minőségi borok népszerűsítését és eladását. Tanaka Inter…
Read MoreÉszak-Korea Japán megtámadásával fenyegetőzik
Válaszul a japán gazdasági szankciókra és az amerikai hadgyakorlatra, Észak-Korea megfenyegette Japánt, hogy hadszíntérré teszi az országot, és elpusztítja a helyi amerikai katonai bázisokat. Az ellene hozott gazdasági szankciókra és a koreai térségben tartott amerikai hadgyakorlatokra válaszul Phenjan megfenyegette Japánt. A Koreai Munkáspárt lapja, a Rodong Szinmun jóslata szerint a szigetország Phenjan ellenes politikájával előidézi saját pusztulását. Amennyiben Tokió és Washington nem hagy fel „háborús uszításával”, Észak-Korea rakétáival öt japán városra – Tokióra, Oszakára, Jokohamára, Nagojára és Kiotóra – , továbbá a szigetország amerikai katonai bázisaira megtorló csapást fog mérni.…
Read MoreKuro-Obi (Fekete öv) teljes film magyarul ?
7400-szoros sugárzás egy fukusimai halban
Egy, a sugárzó fukusimai atomerőmű közelében kifogott halban rekord mennyiségű, 740 ezer becqueres koncentrációjú radioaktiv céziumot mértek. Ez a megengedett egészségügyi határérték 7400-szorosa. A nukleáris atomkatasztrófa sújtotta Fukusimában két évvel az eset után is nagy a sugárzás. A katasztrófa alatt a tengerbe elfolyt nagy mennyiségű sugárszennyezett hűtővíz megfertőzte a tenger vizét. Az erőmű környékén hálókkal biztosítják, hogy a sugárfertőzött halak ne úszhassanak ki a nyílt tengerre. A lebontásra ítélt 1-es reaktor kikötőjében a hűtővíz beömlője közelében fogott halban rekord mennyiségű, kilogramonként 740 ezer becqueres radioaktiv céziumot mértek. Ez éppen 7400-szorosa…
Read MoreBokor-Fekete Beáta: Árnyak a selyemfalon
1. Ki van a tükörben? (Dazai Osamu) Csend. Csepp… Mély csend. Csepp, csepp… Kit látok a tükörben? Kié ez az arc? A helység félhomályában egy – már nem fiatal, de fásultságában is vonzó és finom vonású – férfi bámul révetegen tükörképére. Arca nedves, álláról víz csöpög. Ki ő? És ki vagyok én? Egy láthatatlan szellem, aki beosont a selyemfalon át meglesni egy nem ismert lélek magányos perceit? Ő nem lát. Ez biztos. A válla fölött csak a mögötte álló fal képe dereng – tükörképem helyén. S míg én felületes merengésbe…
Read MoreMinden japán atomerőmű megbukott a vizsgán
A japán atomenergetiai hatóság megvizsgálta, hogy az ország atomerőműi megfelelnek-e a biztonsági előírásoknak. A vizsgán minden atomerőmű megbukott. Közeleg a nyár, a nyári csúcs-áramfogyasztás, mert a japán 40-42 Celsius fokos hőségben lehetetlen megmaradni a munkahelyeken, állomásokon, áruházakban és a lakótelepi otthonokban hűtés nélkül. A 2011-es földrengés és cunami természeti katasztrófája, majd a fukusimai atomkatasztrófa miatt sorra leálltak a szigetország elektromos energiáját biztosító atomerőművek. A bekövetkezett áramhiányban az ipari fogyasztók és a lakosság messzemenő lojalitásával sikerült elkerülni a válságos helyzeteket. A lakosság hevesen tiltakozik az atomerőművek újraindítása ellen, ám az új…
Read More