I. díj: Kuruczleky Ilona: A japán kereszténység kezdetei

Japánban a XVI. század második felében (1543) jezsuita szerzetesek kezdték meg hittérítő munkájukat. Nemcsak a japán társadalom, de még a buddhista szerzetesek is érdeklődéssel fogadták a számukra különleges, új eszméket. Az akkori japán vezetők hamar rájöttek, hogy az Európából érkező kereskedőgályák szívesebben kötnek ki az olyan városokban, ahol jezsuita misszionáriusok működnek, ezért felkarolták az új vallást. Ebből az időből, Xavéri Szent Ferenctől, származik az első hiteles leírás: „Mialatt Malakkában tartózkodtam, portugál kereskedők küldtek nekem egy rendkívül fontos üzenetet. Beszámoltak egy hatalmas szigetről, amelyet ezelőtt nem régen fedeztek fel, és amelyet Japánnak…

Read More

Közepes földrengés Kanto-régióban

November 24-én, japán idő szerint 17:59 órakor 4,9-es erejű földrengés rázta meg a Kanto-régiót. Az utóbbi napokban egyre sűrűsödtek a kisebb földrengések, míg november 24-én bekövetkezett egy közepes, 4,9-es erejű. Meglepetés, hogy ennek epicentruma a japán fővárost is magába foglaló Kanto-régióban volt. 2011. március 11-én 9-es erejű földrengés rázta meg Japán észak-északkeleti partvidékét. A rengés és az azt követő szökőár hatalmas pusztítást végzett anyagiakban és emberéletben egyaránt. Ebben a régióban azóta is sok heves földrengés történt. Egyes jóslások szerint a japán fősziget földrengéseinek központja egyre inkább Kanto felé vándorol. Ez…

Read More

Donnert Károly: Haiku

Tó fénylő vizén Napsugár csónakában Ring a pillanat Halott fa árnya Napsütötte házfalon Zöld levelet bont Mint bölcs vén békák, Utcakövek napoznak: Maradandóság Tarka gyíkocska Pihen napmeleg sziklán: Torka remeg csak Kecses fűzfa-lány Vízbe hajolva mossa Lombkoronáját Zúgó viharban Tölgyfák ropogva törnek S pókháló hajlong Öreg fa ágán Kevés a meggy, de száz kis Madárka fészkel Befagyott a tó… Téli nap gyenge ahhoz, Hogy felolvassza…  

Read More

Az Író-újságíró Pályázat eredményhirdetése!

Köszönetet mondunk minden kedves pályázónak, aki a Magazinunk által meghirdetett Író-újságíró pályázatunkon alkotásával részt vett! Örömünkre szolgál a Felkelő Nap Országa iránti fokozott érdeklődés, a közös történelmünk iránti tisztelet és a japán természeti katasztrófa áldozatai felé kinyilvánított együttérzés. Pályázatunkra 183 írásmű érkezett. Műfaja szerint riport, novella és tanulmány. Témájuknak többen is az elsőként Japánba látogató magyarok, Jelky András és Benyovszky Móric történetét választották, mások a 2011-es japán természeti katasztrófát, de akadtak személyes japán kapcsolatokat felelevenítő memoárok is. A pályaművek zsűrizése befejeződött, s ezúton tesszük közzé a díjazottak nevét és műveik…

Read More

Gróf Benyovszky Móric élete és Kalandjai 7/13

A GRÓF NAPLÓJEGYZETEI UTÁN ÍRTA RADÓ VILMOS Egyedülálló, hiánypótló élmény a Japánba második magyarként érkezett honfitársunk sokrétű tapasztalata. Érdemes megismerni e nem mindennapi, vállalkozó szellemű magyar teljes életét és halálát is. – a Szerkesztőség. A szövetségesek egész tizenöt lépésnyire közeledtek a katonasághoz s most egyszerre tüzet adtak. Minden lövés talált. A katonák rémülten futottak az erdő felé s otthagyták az ágyúkat. Ez öreg hiba volt a tiszttől, mert ha a várba vonul vissza, az összeesküvők azt soha be nem vehették volna. De Benyovszky ezt a hibát tüstént a maga hasznára…

Read More

Növekvő japán igény a tokiói olimpiára

Egyre több japán szeretné, hogy Tokióban rendezzék meg a 2020-as olimpiát. A NOB jövő szeptemberben választ Tokió, Isztambul és Madrid közül. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) májusi felmérése szerint a japánok 47%-a szeretné, ha Tokióban rendeznék meg a 2020-as olipiai játékokat. A japán rendezés mellett kiállók aránya mostanra 67%-ra emelkedett. Milyen érvek szólnak a japán rendezés mellett? Elsősorban az, hogy a Szigetország elképesztő gazdasági felemelkedését a tokiói olimpiának köszönheti. A második rendezést támogatók nyilvánvalóan a „csoda” újraszületésében reménykednek, ami nagyon jól jönne a természeti katasztrófa óta álságban szenvedő gazdaságnak. Közrejátszhat…

Read More

Robotruha Fukusimába

70 kg súlyú biztonságos robotruhát fejlesztettek ki a fukusimai sugárzásban dolgozó szakemberek számára. A súlyos öltözetben motorok segítik a mozgást. Különleges öltözetet készítetett a sugárzó Fukusima-1 atomerőmű dolgozói számára a Cukubai Egyetem és a Cyverdyne cég. A HAL nevű munkaruha védelmet nyújt a sugárzás ellen, ugyanakkor lehetővé teszi a fizikai munkavégzést is. Eddig a dolgozók polietilén ruházatot viseltek, amely nem védett a sugárzástól. A fémből készült, szkafander-szerű öltözet viszont felfogja a sugárzás felét. A súlya 70 kg, ami lehetetlenné tenné viselője mozgását, ha azt nem biztosítanák különféle motorok. A hőguta…

Read More