Tizedik napja volt igazságügy-miniszter; kiderült a jakuza-kapcsolata

Lemond igazságügy-miniszteri posztjáról az október 1-én kinevezett Tanaka Keisu, mert napvilágra került harminc évvel ezelőtti kapcsolata a szervezett alvilággal. Mindössze tíz nappal a kinevezése után kellemetlen helyzetbe került Tanaka Keisu, igazságügy-miniszter. Lelepleződött harminc évvel ezelőtt kapcsolata a japán szervezett alvilággal. Kezdetben csak azzal vádolták, hogy harminc évvel ezelőtt díszvendégként részt vett egy  jakuza-rendezvényen. A politikus eleinte tagadta a vádakat, arra hivatkozott, hogy őt csak odaszállították az ünnepségre, és a helyszínen döbbent rá kik közé került. Később azonban beismerte, hogy harminc éve egy befolyásos jokohamai alvilági szervezet vezetőjének összekötője volt. Bár…

Read More

Egy akkumulátoron múlott a fukusimai tragédia?

A napokban megdöbbentő fukusimai hangfelvétel került napvilágra. A beszélgetés 2011. március 13-án, az atomkrízis kezdetén hangzott el a fukusimai atomerőmű és a TEPCO (Tokiói Elektromos Művek) fővárosban tartózkodó igazgatója között. A hallottakból kiderül, hogy Japán egyik legnagyobb elektromos cége milyen lehetetlen körülmények között próbált (sikertelenül) akkumulátort vásárolni a közelgő tragédia elhárítására. 2011. március 13-án, két nappal a térséget sújtó 9-es erejű földrengés és az azt követő pusztító cunami után a fukusimai atomerőműben megszűnt minden áramszolgáltatás. A  2-es és a  3-as reaktorok fűtőrúdjai olvadáshatárig melegedtek, és az atomkatasztrófa elhárítására sürgősen hűtőfolyadékot…

Read More

Nobel díjat kapott Jamanaka Sinja professzor

A sejtbiológiával foglalkozó Jamanaka Sinja megosztott Nobel-díjat kapott a brit John B. Gurdonnel. A brit John B. Gurdonnel osztozik a Nobel-díjon Jamanaka Sinja professzor. A sejtbiológiával foglalkozó 50 éves tudós éppen a mosógépét javította amikor a kormány telefonon közölte vele a hírt. Tanaka Makiko, a japán tudományos és oktatási ügyekben illetékes miniszter asszony a kabinetülésen javasolta, hogy a 19 kormánytag ajándékba közösen  vásároljon egy új mosógépet a tudósnak. A Nobel-díjjal mintegy 260 millió forint összeg jár, ezen kell a két díjazottnak osztoznia. Tanaka Inter Japán Magazin  

Read More

Stresszes fukusimai kutyák

Maradandó stresszt mutattak ki a tavaly márciusi földrengés után gazda nélkül maradt kutyáknál. A tavaly márciusi nagy földrengés után kiürítették fukusima környékét. A gazdátlanul maradt háziállatoknál – elsősorban a kutyáknál – a törődés hiánya maradandó stresszes állapotot idézett elő, ami a kötődés és a tanulás zavaraiban nyilvánul meg. Nakano Inter Japán Magazin Kapcsolódó cikkkek: http://interjapanmagazin.com/harom-het-a-hullamok-hatan-3/  

Read More

Lukáts János: Wong szan szól… 2/7

cde Wong szan szól: – Egy karcsú bambuszhídon kívánok keresztülhaladni a semmi fölött – valahonnan valahová. A hidat emléknek nevezem, ha partot értem, a hátamra veszem és hordozom magammal. A valamit életnek, a semmit halálnak mondom, – az előbbit megérinteni kívánom, az utóbbit távol tartani magamtól. Az átmenetet és a részleteket az út porának és rögeinek nevezem, kikerülni igyekszem őket. def A megbánás a dió belseje, a megbocsátás a dió héja. A kettő csak együtt válik élvezhető gyümölccsé. A macska, amelyik a diónak csak a héját tördeli: – összevérzi a…

Read More

Gróf Benyovszky Móric élete és kalandjai 1/13

A GRÓF NAPLÓJEGYZETEI UTÁN ÍRTA RADÓ VILMOS   Egyedülálló, hiánypótló élmény a Japánba második magyarként érkezett honfitársunk sokrétű tapasztalata. Érdemes megismerni e nem mindennapi, vállalkozó szellemű magyar teljes életét és halálát is.  – a Szerkesztőség. Gróf Benyovszky Móric Ágost Aladár, magyar és lengyel főnemes, 1741-benszületett Nyitra megyében, Verbón, családja ősi birtokán. Atyja gróf Benyovszky Sándor lovas generális volt, anyja pedig Révay Róza, Túróc örökös grófnője. Gyermekévei tanulással és testgyakorlatokkal teltek el. Atyja példáját követvén, Móric is már tizennégyéves korában katona lett és csakhamar felvitte a hadnagyságig. Abban az időben Ausztria…

Read More

Gregor László: Andó László Emlékverseny Békéscsabán

Andó László Emlékverseny Békéscsabán Ötödik alkalommal került megrendezésre Békéscsabán az Andó László Nemzetközi, Shotokan Karate Emlékverseny, amely megálmodójának, a fiatalon elhunyt shotokan karate mesternek, Andó Lászlónak állít emléket. A verseny egyben idei második versenye volt a DTKM Karate Ligának is és a már megszokott külföldi vendég sportolók is megtisztelték jelenlétükkel.  A szerbiai, zrenjanini Banatsky Cvet klub és a romániai, nagyszalontai Shotokan karate Klub versenyzői nem első ízben álltak Békéscsabán a tatamira. Andóné Bócsik Katalin is, aki a szokásoknak megfelelően egy-egy serleget adott át a megjelent  külföldi csapatok képviselőinek. Az irányzatokat…

Read More

Japánban 5-ös, Indonéziában 6,7-es erősségű földrengés

Október 12-én 6,7-es erejű földrengés okozott pánikot Indonézia keleti részén.  A tenger alatt 7-es erejű rengés azonban szerencsére nem okozott nagy anyagi károkat, és emberéletben sem esett kár. Ugyanekkor a japán fősziget, Honshu keleti részén 5-ös erejű rengéseket mértek. Japánban a 2011 március 11-ei 9-es erejű földmozgás követő egy évben mintegy 3000 különféle rengés volt, amelyek mostanára megritkultak. A mai eset után is hamar napirendre tértek, de a felszín alatt maradt némi aggodalom.  Tudósok ugyanis kiderítették, hogy tavaly letört az a tenger alatti hegycsúcs, ami eddig a tengerbe csúszó japán…

Read More