A japán kormánypártból 52 országgyűlési képviselő kilépett a forgalmi adó emelésének tervezete miatt. Ám Noda Josihiko miniszterelnök még a megcsappant támogatással is többségben maradt. A Japán Demokrata Párt (DPJ) kormánya tervet terjesztett be a forgalmi adó emelésére. Ez szerint a jelenleg 5%-os adó 2014 áprilisában 8%-ra, 2015 októberében 10%-ra emelkedne. A kormány a többletbevételből szándékozik finanszírozni a társadalombiztosítást és az államadósság visszafizetését, amely évente meghaladja az ország össztermékének (GDP –jének) kétszeresét. A törvénytervezet mellett szavazot a két legerősebb ellenzéki párt, a Liberális Demokrata Párt (LDP) és au Új-Komeito is, ellenzői…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Szigetvita: japán és tajvani őrhajó ütközött
Japán és tajvani őrhajó ütközött a vitatott Szenkaku (Tiaöju) szigeteknél, amelyekre rajtuk kívül még Kína is igényt tart. Lapunkon már írtunk a jelenleg japán fennhatóság alá tartozó Szenkaku szigetcsoport fellángoló vitájáról. A japán-kínai-tajvani tulajdonjogi vitákban olaj volt a tűzre, hogy Japán az év elején nevet adott 39 szigetecskének. A lakatlan területekért folyó diplomáciai harc valódi oka a környező, halban gazdag tengeri területek és a tenger mélyén rejlő erőforrások birtoklása. A japán tulajdonjog jelképes erősítésére a törvényhozás tagjai a vitatott területeken demonstratív „halásztúrán” vettek részt, Tokió kormányzója pedig bejelentette, hogy a…
Read MoreVitéz Ferenc: Haiku
Holdkifli-ölben világmagzat: nő a nap – úton van a fény. Az úton tócsa, tükrében gyémántszemölcs: szikrázik a nap. Csontváry álma: szüzek tánca az úton, napot imádva. A minap a bút az öledben feledtem, hogy visszajöjjek. Őszi szagokkal napraforgók borultak fölém az úton. Az út sebe mély. Feslett kanapé szögén megszáradt vércsepp. Jó napot! Kaput nyitok szép Napapónak. Harmatozzon ég… Inter Japán Magazin
Read MoreMifune Tosiró szamurájszínész a Testőrben ?
Villanykörte fából
Fából készült villanykörte egy kiotói dizájnkiállítás díjazottja. A fából készített természetbarát-hangulatú villanykörtét FUKUSZADA Rjokusze feltaláló készítette. A japán tradicionális rokuro technikai eljárás segítségével FUKUSZADA Rjokusze feltaláló a fát olyan vékonnyá alakította, hogy az már villanyégő búrájaként is használható. A fa gyúlékonysága miatt azonban a fényt nem hagyományos wolfram izzószál biztosítja, hanem LED-es fényforrás. A meghökkentő, környezetbarát-hangulatú találmány elnyerte egy kiotói dizájnkiállítás díját. Tanaka Inter Japán Magazin
Read MoreB. Tóth Klári: Haiku
Még alig pirkad csak sejlik a körvonal hasít a sugár Halvány liláskék alapra feszül az ég mennyei dráma Narancsruhát ölt álmából ébred a Nap hűvös hajnalon Várandós az ég szülőágyon vajúdik kibukkan a Nap Inter Japán Magazin
Read MoreSószintmérő kanál a levesben
Bizonytalan szakácsok és háziasszonyok életét könnyíti a japán sószintmérő kanál. A levesbe merítve kimutatja annak sótartalmát. Új japán találmány a kanál, amely a levesbe merítve a nyelén kiképezett skálán mutatja az étel sózottságát. A skála 60 és 90 Celsius fok közötti hőmérsékletű folyadékban a sózottságról a következő értékeket mutatja: 0,6-0,8, 0,9-1,1 és 1,2 százalék feletti. Bizonytalan szakácsok és háziasszonyok életét könnyíti meg az elmés evőeszköz, csupán azt kell tudniuk, hogy a vendég, vagy a férj milyen sózottan szereti az ételt. Az elmés találmány egyben segítséget ad a túlsózásra, így a…
Read MorePillangókisasszony (videó) ?
https://www.youtube.com/watch?v=T5aji2kVlxo&t=6693s
Read MoreÖrökre bezárhat a curugai atomerőmű
A NISA szerint tektonikai törésvonalra épült a curugau atomerőmű két egysége. Ha így van, a földrengésveszély miatt soha nem indulhat újra. Az 1517 megawattos curugai atomerőmű két egysége A Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) szerint tektonikai törésvonalra épült. Ezt a NISA helyszíni mérések alapján állapította meg, a működtető viszont vitatja a mérések hitelességét. Az erőművet a tavalyi Fukusimai atomkatasztrófát követően állították le technikai ellenőrzésre. Ha a NISA állítása helyesnek bizonyul, akkor sohasem indítható el újra – állította a japán atomenergia-felügyelet. A japán törvények szerint tilos olyan övezetben atomerőművet építeni,…
Read MoreSzigethy Rebeka Sára: Egyéb haikuk (2.)
Görbe fájdalom. Csúz húzta homorúság Görcsös fagöcsört. * Csend éle cseppen. Lecsüngő sziklaszilánk. Tétovázó tél. * Nyílt gerinctörés. Csöndet szakít reccsenés Fatörzs dől tönkről. * Hangyányi végzet – Sodró isteni őserő. Gyerek ököl, fűben. * Fürtökben függők Csüggő zöldet teker Levél rákfenéje. Szigethy Rebeka Sára Inter Japán Magazin
Read More