Hirosima akkor…

1945. augusztus 15-én Japán császára, Hirohito rádiószózatában bejelentette, hogy az ország elfogadja a feltétel nélküli kapitulációt. A bejelentés az országszerte rádiók előtt várakozó népnek hatalmas traumát okozott. Mindaddig szentül hittek a japán győzelemben. Ugyanakkor megnyugvással is fogadták a háború hirtelen befejezését, mert nem jönnek többé az amerikai B-29-es nehézbombázók. Az ország minden jelentősebb városa romokban hevert, s még elkeseredni sem maradt idejük, ha túl akarták élni a jelent; a gazdaság újjáépítésére kellett összpontosítaniuk. Megkezdődött a hadiállam demokratikusba való átmenete.   1945. augusztus 6-án dobták le az atombombát Hirosimára, de a…

Read More

Kan miniszeterelnök három nukleáris energiával kapcsolatos vezetőt kirúgott

Kan Naoto megelégelte az atomerőmű-katasztrófa kezelésével kapcsolatos jogos és jogtalan kritikákat, amelyek következtében népszerűsége mélypontjára esett. Elbocsájtotta hivatalából Macunaga Kazuót, a Gazdasági és Iparügyi Minisztérium miniszter-helyettesét, Teraszaka Nobuakit, a Nukleáris és Ipari Biztonság ügynökség vezetőjét és Hoszono Tecuhirót, a Természeti Erőforrások és Energiák Ügynökségének vezetőjét. Ennek oka elsődlegesen az lehet, hogy fény derült a lakosság atomerőmű-szimpatizáns manipulálására. Kormánytagok és más magas rangú tisztviselők a különböző fórumokon a hallgatóságba az atomerőművek szimpatizánsai közül kérdezőket szerveztek be. Így aztán mind a kérdések, mind pedig az arra előre megfogalmazott frappáns válaszok az egyre…

Read More

A kormány felvásárolja a fertőzött szarvasmarhákat

4 hónapos huzavonára tett pontot a kormány azzal, hogy betiltotta a sugárfertőzött marhahús árusítását. Ekkorra azonban már mintegy 3.000 fertőzött szarvasmarha húsa került kereskedelmi forgalomba, szinte az egész ország területén, mert a gazdák próbáltak mielőbb túladni rajtuk. A sugárzó húsok nagy részét el is fogyasztották, főleg iskolai étkeztetésnél. A kormány végre betiltotta a céziummal fertőzött marhák árusítását, azokat felvásárolja, és elégeti. Erre azért van szükség, mert a fogyasztók bizalma erősen megingott. A mezőgazdasági miniszter kijelentése szerint az intézkedés számláját,  mintegy 4 milliárd forintot az atomerőművet működtető  TEPCO-nak kell állnia. Sokan…

Read More

6.5-ös földrengés Japán észak-keleti részén

Vasárnap hajnali 3:54-kor (magyar idő szerint szombat 20:54) erős, 6.5-ös földrengés rázta meg Fukushima környékét. Az epicentrum a várostól kb. 100 km-re volt a tengerben, 40 km mélységben. A rengés Tokióban is erős volt. Értesüléseink szerint az újabb földmozgásnak halálos áldozata nincs, csak néhány sérültje.   H-guchi Inter Japán Magazin

Read More

Vízözön és sárlavina Fukushima és Niigata megyékben

A Japánban tartó többnapos esőzés és a vízözön keltette sárlavinák hatalmas károkat és újabb szenvedést zúdítottak elsősorban Fukushima és Niigata megye lakosaira. Az áradás telefonpóznákat és fákat döntött ki, és a Shinano folyón átívelő hidakat is részben elárasztotta a víz. Eddig 3 halálos áldozatról kaptunk értesítést. Az 1 óra alatt hulló 100 mm csapadék percek alatt megtöltötte a lefolyókat, és elárasztotta az utcákat. A járókelők bokáig vagy térdig érő vízben gázoltak, és a mélyebb fekvésű épületek földszintjeit elárasztotta a víz. Az esőzés hellyel-közzel több napig tart, ezért a kormány 300.000…

Read More