Stradivari-hegedű rekordösszegért

Egy japán zenei alapítvány rekordösszegért, 9.808.000,- fontért, mintegy 3 milliárd forintért adott el egy híres Stradivári hegedűt egy londoni aukción. A nonprofit Nippon Alapítvány elmondta, hogy a „Lady Blunt” nevű hegedű eladásából származó összeget felajánlja a cunami sújtotta területek újjáépítésére elindított projektekhez. Az alig használt hegedű 1721-ben készítette a leghíresebb olasz mester, Stardivari. A szerencsés (és gazdag) vásárló kiléte egyelőre ismeretlen. Az áruba bocsájtott hegedű egyike volt a társaság birtokában lévő 21 kiváló hangszernek, melyeket díjmentesen kölcsönzött a legnevesebb előadóművészeknek szerte a világon. Nakano Inter Japán Magazin

Read More

Jövő tavaszra minden japán atomerőmű leáll?

  Nagy a valószínűsége, hogy a japán kormány jövő év tavaszáig kénytelen lesz mind az 54 atomerőművét leállítani. A japán atomerőművek műszaki állapotát legalább 11 havonként kötelező felülvizsgálni. Az üzembeállításához az illetékes kormányhivatal engedélye mellé azonban szükségeltetik a helyi önkormányzaté is. A fukushimai atomerőmű március 11-én kezdődött kálváriája óta egyetlen önkormányzat sem adott ki új hozzájárulást, hogy a területén atomerőmű működjön. A fukushimai tapasztalatok arra késztették a japán kormányt, hogy több atomerőműve biztonságát soron kívül felülvizsgálja. Ennek következményeként további erőműveket állítottak le. Jelenleg az 54 atomreaktorból 35 áll, és csak…

Read More

Álmatlanság, ingerlékenység, halálfélelem

Pszichiáterek segítenek a márciusi természeti katasztrófában legtöbbet szenvedett Miyagi és Iwate megyék több, mint 14.000 túlélőjének a történtek lelki feldolgozást. A családtagjaikat, otthonukat, munkájukat vesztett reménytelen emberek álmatlanságról, ingerlékenységről, szorongásról és halálfélelemről panaszkodnak. A mindennapi életbe való visszatérésüket az is gátolja, hogy a tragédia után további több mint kétezer kisebb-nagyobb földrengést kellet átélniük. A kormány hatalmas projektje sokaknak új otthont épített már, de még így is sokezren tömegszálláson kénytelenek lakni. Nakano Inter Japán Magazin   Kapcsolódó cikkek: http://interjapanmagazin.com/alabecsultek-fukushima-sugarfertozeset/ http://interjapanmagazin.com/a-japanok-fele-sugarszennyezett-ma-dozismaximum/ http://interjapanmagazin.com/ahol-nem-minden-a-boldogsagtol-sugarzik/ http://interjapanmagazin.com/fukusima-talajat-tisztitani-kell/ http://interjapanmagazin.com/hazalatogatas-atomsugarzott-otthonokba/ http://interjapanmagazin.com/elet-a-sugarzasban/

Read More

20 ország vizsgálja a sugárszennyezett tengervizet

    A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) fukushimai vizsgálata után újabb tényfeltáró vizsgálat indul. Húsz ázsiai és óceániai ország részvételével 4 éven át fogják vizsgálni, milyen elváltozásokat okozott a tengerben a japán atomerőmű balesete. Ismeretes, a március 11-i földrengés és cunami következtében meghibásodott fukushimai atomerőmű reaktorainak hűtésekor a Tepco sok ezer tonna sugárszennyezett vizet engedett a tengerbe. Újabb probléma, hogy fukushima-2-es atomerőműbe mintegy hétezer tonna víz hatolt be, amelyből 3 ezer tonna sugárszennyeződött. Az erőművet üzemeltető Tepco ezt sugármentesítés után a tengerbe kívánja üríteni, ami ellen a helyi halász-vállalkozók hevesen…

Read More

Nem vették vérét a fukusimainak

A Japán Vöröskereszt tokiói véradó állomásán az orvos megtagadta egy fukusimai férfitől a vérvételt. A férfi az előzetes konzultáció során elmondta, hogy a fukusimai atomerőmű közeléből, Iwaki városból jött, ahol nem kizárt, hogy sugárfertőzést kapott. Ezek után az orvos eltanácsolta a véradástól. Másnap a férfi felesége a Tokiói Véradó Központban panaszt tett, amiért a férje véradását elutasították azzal a magyarázattal, hogy a génjeit károsíthatta a sugárzás. A Japán Vöröskereszt állítása szerint az orvos csak általánosságban beszélt a sugárzás génekre való káros hatásáról, és ezt a férfi félreérthette. A Vöröskereszt még…

Read More

Alábecsülték Fukushima sugárfertőzését

A fukushimai atomerőmű katasztrófa utáni sugárzását a japán kormány a csernobilii egytizedére becsülte. Most azonban elismerte, hogy a sugárzás valódi értéke ennek duplája. A március 11-i 9-es erejű földrengés és a szökőár tehát sokkal nagyobb károkat okozott az erőműben, mint ahogy arról a világ eddig értesült. Az atomerőművet üzemeltető Tepco hónapokig bűvészkedett a számokkal, hogy a három sérült reaktorban túlhevült fűtőelemek szerinte hány százalékban olvadtak meg. Ezzel szemben a napokban kiderült, hogy azok a katasztrófát követő 16 órában teljes egészükben megolvadtak. A japán kormány értesíteni fogja a  Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ),…

Read More

Tűz az alagútban

Szerencsés kimenetelű baleset történt Hokkaidón: egy expresszvonat kigyulladt, és megállt egy alagútban. Az utasok evakuálása sikeres volt, de nem volt zökkenőmentes. Mindenkinek a 16 évvel ezelőtti busz baleset jutott eszébe. Május 27-én, pénteken, este 10 előtt néhány perccel Kushiro-ból Sapporo felé haladt a fenti képhez hasonló kinézetű Ózora expressz. A Hokkaidó déli részén fekvő Shimukappu közelében, mintegy 240 utassal a fedélzeten – a vizsgálat jelenlegi állása szerint – a 4. kocsi aljáról leesett egy alkatrész, ami miatt kisiklott és tüzet fogott az 5. kocsi. (Kép: mainichi.co.jp) A vonat másfél kilométert…

Read More

Gigantikus japán energiaterv: napkollektorok!

  Rövidesen a világ elé tárja Japán a modern energiaellátásra szolgáló gigantikus terveit. Ez szerint 2030-ig bezárólag minden épület tetejére napkollektorokat kell szerelni. Ez a napenergia maximális kihasználását jelentené. Ehhez a megoldáshoz minden bizonnyal ösztönzést adott a közel három hónapja húzódó atomkrízis. A fukushimai atomerőmű egyelőre megállíthatatlan sugárzása, a környezetet ért sugárzás és nem utolsósorban a folyamatos tüntetések arra kényszeritették a japán kormányt, hogy mielőbb és komolyan foglalkozzék a megújuló energiaforrások felhasználásával. A japán háztartásokban már évek óta használnak napkollektorokat. A készülékek a lakóházak tetejére szerelve, vagy az erkélyre állítva…

Read More

Újabb hackertámadás a Sony ellen

  A magát LulzSec-csoportnak nevező internetes bűnözőtársaság ismét célkeresztjébe vette a Sonyt. A vállalat imázsát már eddig is erősen megtépázta az ellene indított sikeres adathalászat-sorozat. Éppen összeszedte magát a legutóbbi megaláztatás után, amikor az újabb hackertámadás érte, ezúttal a Sony Pictures adatbázisát. A sikereikkel eldicsekedő bűnözők szerint könnyű belépni a Sony szinte védtelen adatbázisába, ahol az admin jogosultság megszerzésével minden művelet elvégezhető. Zsákmányuk több mint egymillió ügyfél személyes adatai. Lakáscímük, születési dátumuk, e-mail címeik és jelszavaik. Ha az idő nem sürget – úgymond – többet is elvihettek volna. Búcsúzóul még…

Read More

A japánok fele sugárszennyezett? Ma dózismaximum!

      Egy felmérés szerint a japán lakosság közel fele szenvedett kisebb-nagyobb mértékű sugárfertőzést. Az atomerőműtől 30 kilométerre fületlen nyúl született. 5-7 napon belül megtelnek a sugárzó hűtővíz tárolói. Kan Naoto miniszterelnök átvészelte a bizalmi szavazást. A Pew Research Center közvélemény-kutató intézet felmérése szerint Japán lakosságának közel fele szenvedett kisebb-nagyobb mértékű sugárfertőzést. Ennyire tehető azok száma, akik a sugárszennyezet területen jártak, vagy sugárzó vizet ill. élelmiszert fogyasztottak. Ennek ellentmondó a japán kormány állítása, hogy a lakosság sugárzásmérésekor senkit nem találtak fertőzöttnek. A nagy számú kétkedőket erősíti, hogy az atomerőműtől…

Read More