Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a tokiói játékok nyitóünnepségén beszédében köszönetet mondott a rendezést a nehézségek ellenére is vállaló Japánnak, illetve többször hangsúlyozta a szolidaritás fontosságát. „Ma van a remény pillanata, amely nagyon különbözik attól, amit mindannyian elképzeltünk. Ám ápoljuk ezt a pillanatot, hogy végül mindannyian itt vagyunk együtt: a 205 nemzeti olimpiai bizottság és a menekültek csapata, akik egy fedél alatt élnek az Olimpiai Faluban. Ez a sport egyesítő ereje. A szolidaritás, a béke és a rugalmasság üzenete, ami reményt ad nekünk a további közös utunkhoz”…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Tokió 2020 – Protokoll feladatokat lát el az olimpia egyetlen magyar önkéntese
A tokiói olimpián az önkéntesek között csupán két külföldi dolgozik, közülük az egyik a 24 éves Molnár Julianna, akinek protokolláris feladatai lesznek a kezdődő és augusztus 8-ig tartó ötkarikás játékokon. Az Ochanomizu egyetem művészettörténet szakos hallgatója 2017 óta él Japánban, Magyarországon ugyanis japán szakos volt az egyetemen és az ázsiai szigetország kormánya által biztosított ösztöndíjjal költözött ki Tokióba. „Nagyon érdekel a kortárs japán művészet, és a kultúra is, ezért, amikor jött az ösztöndíj lehetősége, akkor úgy voltam vele, hogy ha kijövök, a nyelvet majd úgyis megtanulom” – nyilatkozta az MTI-nek…
Read MoreTokió 2020 – Digitális eszközökkel próbálnak hangulatot teremteni a japánok
Digitális eszközök segítségével próbálnak hangulatot teremteni az üres versenyhelyszíneken a megnyitóval pénteken kezdődő tokiói olimpia szervezői. A koronavírus-járvány miatt a küzdelmeket gyakorlatilag nézők nélkül rendezik meg, de ahogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke fogalmazott: nem akarják, hogy a sportolók egyedül érezzék magukat a stadionokban vagy a csarnokokban. „Szeretnénk megmutatni nekik, hogy az emberek velük vannak és támogatják őket” – fogalmazott a német sportdiplomata. A NOB azt reméli, hogy a tokiói játékok minden idők legnézettebb olimpiája lesz világszerte. A hangulat fokozásának technikai kellékei között lesz egy audio rendszer,…
Read MoreNaruhito császár az olimpiáról nyilatkozott
A japán császár az olimpia megnyitójának előestéjén fogadta Thomas Bachot, a NOB elnökét. Találkozásuk alkalmával nyilatkozott az tokiói ötkarikás játékokról. A Kyodo hírügynökség beszámolója szerint Thomas Bach ígéretet arra, hogy az olimpia ideje alatt tartják magukat a szigorú egészségügyi előírásokhoz és mindent megtesznek azért, hogy a japán lakosságot ne veszélyeztessék. „A jelenlegi körülmények között a játékok lebonyolítása és a vírus elleni védekezés összehangolása távol áll az egyszerűtől” – fogalmazott Naruhito. „Szeretném kifejezni a hálámat azoknak, akik bármilyen módon részt vettek az olimpia előkészületeiben, illetve ott vannak a versenyhelyszíneken” – fogalmazott…
Read MoreMég mindig bizonytalan, hogy lesz-e olimpia
Muto Toshiro – a tokiói szervezőbizottság elnöke – szerint, az utolsó percekben is lefújhatják az ötkarikás játékok megrendezését a járványhelyzet miatt. Muto Toshiro a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy folyamatosan figyelik a járványügyi adatokat és annak függvényében fognak egyeztetni a hivatalos szervekkel ebben az ügyben. „Nem tudjuk megjósolni, hogyan alakult a fertőzöttek száma. Ha kiugrást látunk, azonnal lépünk, és ötpárti egyeztetést tartunk. Olyan a vírushelyzet, hogy mérlegelnünk kell, milyen lépéseket tehetünk” – mondta a főszervező. Elhangzott az is, hogy az olimpián részt vevő sportolóknak versenyük előtt 6 órával, negatív teszttel…
Read MoreFelejtető gyömbért evett (Tréfás mese)
Faluvégi fogadóban, erdőszéli megszállóban, ott esett meg ez az eset, történetünk ott történt meg. Fukar egy pár voltak nagyon, csapláros is, meg az asszony; éjjel-nappal zsugorgattak, csak pénz után áhítgattak. Alkonyodó nyári estén, holdas este közeledtén, jön egy utas nagy útjáról, távol világ távoláról s elcsigázva, eltikkadva, betér a kis faluvégi, erdőszéli fogadóba. Kér kényelmes kamarácskát, átaludni csendes, békés éjszakáját. Módra vallott selymes, bolyhos kimonója, dagadozó dús cókmókja s rántván egyet jobbik vállán, vállon lógó bő plundráján, csengett, pengett pénz ezüstje, nagyot csörrent pénzzel tele erszénykéje. Csaplárosék vendégüket nyájaskodva köszöntgetik,…
Read MoreBalla Zsuzsanna: Haikuk
Hajnal A fényben karmos Szélfiak fenekednek: Nap-dárda rezeg. Vándor Bocskor tapodja a port, bágyadt árnyékot terelget az út. Elfogy a Hold: magánnyal szegett úton semmibe csoszogsz. Tél Tar ágak ölén hajnali dér rak fészket: didereg a Nap. Inter Japán Magazin
Read MoreRontotta idei gazdasági növekedési előrejelzését a japán jegybank
Enyhén rontotta idei gazdasági növekedési előrejelzését a japán jegybank, de fenntartotta azt az álláspontját, hogy a gazdaság a mérsékelt fellendülés útján halad, jelezve, a monetáris politika jó ideig alkalmazkodó marad. A jövő márciusig tartó, folyó pénzügyi évre a korábbi 4,0 százalék helyett immár 3,8 százalékos, a 2022-es pénzügyi évre viszont 2,4 százalék helyett 2,7 százalékos gazdasági növekedést várnak. A Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa véget ért, kétnapos kamatdöntő ülésén mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát, és nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát…
Read MoreTokió 2020 – A résztvevőkre is szigorú előírások vonatkoznak majd a nyitóünnepségen
A koronavírus-járvány miatt még a sportolók számára is szigorú előírások lesznek érvényben a tokiói olimpia nyitóünnepségén. „A bevonuláson részt vevő versenyzőknek a stadionon kívül két-, belül pedig egyméteres távolságot kell tartaniuk egymástól és végig maszkot kell viselniük” – jelentette ki Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, aki kifejtette, nem tudja megmondani, hány magyar vesz részt az ünnepségen, mert a sportolók maguk dönthetik el, hogy ilyen körülmények között jelen kívánnak-e lenni az eseményen. Vékássy arról is beszélt, hogy a zárt kapus eseményen a lelátón is csak nagyon korlátozott számban…
Read MoreBotos Ferenc: Képek Galileából (Haiku)
néma kőpadok Názáretből jött egy ács itt ült szombaton bíbor pipacsok között lépdelt csendesen míg a hegyhez ért glóriás a hold sohasem látott színek a vizek felett
Read More