Japánban a 80 évnél idősebbek száma meghaladja a 10 milliót. A 127 millió lakosú Japánban idén lépte túl a bűvös 10 milliót a 80 évesnél idősebbek száma. Ez csak a kezdet, a társadalom gyorsuló ütemben öregszik. A 65 évnél idősebbek száma 33.84 millió, ami a lakosság 26,7 százaléka. Előreláthatólag 2040-re a 65 évnél idősebbek aránya eléri a 36,1 százalékot, tehát a teljes lakosságnak több, mint egyharmada nyugdíjas lesz. Ugyanakkor lelassult a dolgozó kezek utánpótlása, néhány éven belül 1 millióval csökkent a szigetország lakossága. Tanaka Inter Japán Magazin
Read MoreKategória: Hírek
Író-újságíró pályázat – Zubor Erika: A Fuji hangja
Egy filmet nézett, mely a sámánbeavatásokról szólt. A sámánszertartás szinte mindenütt ugyanolyan. Egy nagyon magas hegyet kell megmászni, szinte lehetetlen idő alatt, vagy koplalni kell napokig. Erika elmosolyodott. Hiszen előtte is egy nagy hegy állt. Délután egyik ismerőséhez volt hivatalos. Judit testnevelő tanárként dolgozott az iskolában. ¬ Hallottam, hogy készülsz Japánba! ¬ Igen, január elején kaptam egy lehetőséget, hogy a Goi Békeszervezet keretein belül megtanulhatok egy módszertant, és ha sikeresen elvégzem a vizsgákat, akkor tanítója lehetek e szervezetnek. Ők úgy hívják a végzetteket, hogy Nana Maru, ami annyit jelent hetven.…
Read MoreJapán százévesek bajnoksága
A Guinness Rekordok Könyvébe került egy 105 éves japán bácsi. Miyazaki Hidekichi – akit Arany Boltnak neveznek – a világ leggyorsabb embere, Usain Bolt után – a kiotói versenyen 42.22 másodperc alatt futotta le a 100 méteres távot a 105 év felettiek kategóriájában. Megjegyezzük, ebben a korosztályban korábban hivatalosan senki sem próbálkozott hasonlóval. A verseny után Miyazaki azt nyilatkozta, hogy nem elégedett az idejével. „A verseny közben könnyeket hullajtottam, saját lassúságom miatt. Talán már öregszem…” – mondta. A 153 cm magas és 42 kg súlyú Miyazaki bácsi határozottan kijelentette, hogy…
Read MoreA vitatott Jaszukuni-szentély
Évente heves viharokat vált ki, hogy a háborúvesztés évfordulóján japán politikusok imádkozni mennek a fővárosi Jaszukuni-szentélybe. Miért? A Yasukuni-szentély (靖國神社 Yasukuni jinja) egy sintó szentély, amelyet a Meidzsi császár rendeletére alapítottak 1869-ben. Hivatalosan az összes, háborúban elhunyt japán lelkét őrzi, vagyis körülbelül 2,5 millióét. Közöttük 14 személyét is, akiket – a II. világháborút követően – a külföld által háborús bűnösöknek tart. A Japán által a XX. század első felében elfoglalt Kína és Dél-Korea szerint a szentélyben való imádkozás országuk megtámadásának dicsőítése, míg japán politikusok szerint csupán az életüket az országért…
Read MorePergel Antal: A távol-keleti helyzet az 1930-as évek elején
1930-ban egyes japán politikusok számoltak egy japán- szovjet- német szövetséggel. Nem egészen egy év elteltével azonban gyökeresen megváltoztak a nemzetközi politikai viszonyok. A Mandzsúriában állomásozó japán Kvantung hadsereg meglepetésszerűen elfoglalta Mandzsúriát. A terület Kínához tartozott, és Japánon kívül korábban igyekezett megszerezni Oroszország és Franciaország is. 1932 szeptemberében a nyersanyagokban gazdag terület japán ellenőrzés alá került, amelynek eredményeként várható volt, hogy a Kínában szintén érdekelt Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között erősödnek a gazdasági és politikai kapcsolatok. A szovjet-japán viszony alakulását nagy figyelemmel kísérte a magyar külügyminisztérium. Az 1930-ra prognosztizált…
Read MoreHosszú Katinka Japánban kapta meg 200. világbajnoksági érmét
Alighanem a Hosszú Katinka – Shane Tusup (aki az edző is) házastárs kedvenc helyei közé eshet Tokió. Erre enged következtetni az a sportesemény is, amelyen Hosszú Katinka megszerezte 200. világbajnoksági érmét. A házastárs szép emlékeinek sorába tartozhat az a japán médiaesemény is melynek keretei között 2 éve meghívást nyertek a TBS tévétársaság Honoo No Taii Kukai Show felvételére. A tokiói tartózkodásuk alatt érdekes turisztikai programok, a japán konyha ízei és a japán vendégszeretet biztosították a hangulatot. A japán vendéglátás részeként a nézőközönség ízelítőt kaphatott a japán úszósport népszerűsítéséből is: Hosszú…
Read MoreÍró-újságíró pályázat – Dézsi Fruzsina: Különös éjszaka
– Elegem van ebből az egészből! Haza akarok menni!- kiáltotta Liza, és dühösen becsapta maga mögött az ajtót. Zsörtölődve lerogyott az ágyra, arcát a kezébe temette. Hát sosem lesz már vége? Mikor akarják elfogadni, hogy ő nem illik ide? Nem szerette ezt az új helyet, mely annyira más volt, mint a szép, otthonosan zsivajgó Budapest. Tottori maga volt a pokol, kilométereket kellett kutyagolnia az óriási homokban, miközben megfulladt a portól, hogy végre új társaságra találjon. Talán, ha Tokióban lennének, abban a csodaszínes forgatagban, minden más lenne. De nem, édesapának nem…
Read MoreA 112 éves Koide Jaszutaró a világ legidősebb férfija
A hosszú élet titkáról vallott a világ legidősebb férfija, a 112 éves Koide bácsi. A Guiness rekordok könyve a világ legidősebb férfijának nyilvánította a Nagojában élő Koide Jaszutarót, aki ez év márciusában töltötte be 112-dik életévét. Júliusban került az első helyre azt követően, hogy elődje, a szintén japán és szintén 112 éves Momoi Szakari elhunyt. A hosszú élet titkát Koide bácsi így foglalta össze: „Nem kell a dolgokat túlzásba vinni. Aki sokáig akar élni, az ne dohányozzon, ne italozzon, de mindent mást élvezzünk az életben, ami jó. Kerülje a stesszhelyzeteket.”…
Read MoreGregor László: Nemzetközi mezőny az Andó László Emlékversenyen!
A Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate Szakosztálya, a Békés megyei Harcművész Szövetség és a Nippon Seibukan Akadémia minden évben megrendezi az Andó László Emlékversenyt, emlékezve a megyei és a békéscsabai shotokan karate élet jelentős személyiségére, Andó László 3 danos shotokan karate mesterre. Ez egy nyílt shotokan karate verseny , amelyen minden irányzat elindulhat és ami erősíti a klubok, harcművészek és irányzatok közötti barátságot. A Békéscsabai Lencsési Általános Iskola tornacsarnokában magyar, szerb és román versenyzők mérték össze tudásukat formagyakorlat (kata) és ippon shobu küzdelem (kumite) versenyszámban. A szerbiai, vajdasági Banatsky Cvet…
Read MoreA Japán Kultúra Napján hárman vették át a Sólyom Rendet
A mai napon Kawano Kiichi, Nakano Hiroshi és Higuchi Koisuke vehette át az Inter Japán Magazin kitüntetését, a Sólyom Rendet. Magazinunkat 1992-ben hozta létre tíz újságíró és szerkesztő Tokióban, a magyar „rendszerváltás” pártfogására. 2015-től a Hajabusa Sho, vagyis a Sólyom Rend arany, ezüst és bronz fokozatával ismerjük el a Magazinunk érdekében, vagy a magyar-japán kapcsolatokért fáradozó prominensek munkáját. A kitüntetést mindkét ország polgárai megkaphatják. A Sólyom Rendet november 3-án, a Japán Kultúra Napján vehetik át az arra érdemesek. A hayabusa pontos fordítása (vándorsólyom) nem adja vissza japán jelentést, mivel a…
Read More