New Yorkban, egy aukción kalapács alá került képek Nagaszakiban készültek, az atombomba ledobásának másnapján. New yorki aukción tűnt fel egy 24 fekete-fehér fotóból álló sorozat. A képek, Jamahata Joszuke japán haditudósító munkái Nagaszakiban készültek, az 1945. augusztus 9-én ledobott amerikai atombomba hatásáról. Jamahata éppen Nagaszaki mellett dolgozott, amikor az amerikai hadsereg Hiroshima után három nappal Nagaszakira is atombombát dobott. A fotográfus másnap érkezett a pusztává tett városba Higasi Dzsun író és Jamada Eidzsi festőművész társaságában. 119 felvételen örökítette meg az atombomba mérhetetlen pusztítását, és a túlélők szenvedését. Ő az egyetlen…
Read MoreKategória: Hírek
Japán néhány Észak-Korea elleni szankció feloldását tervezi
Az észak-koreai rakétatesztek sem tántorította el a japán vezetést attól, hogy egy bizonyos szintig normalizálja a viszonyát az észak-koreai rezsimmel. Abe Sinzó bejelentette, hogy felold néhány Észak-Koreai szankciót, cserébe azért, hogy Phenjan beleegyezett az 1970-es és 1980-as években elrabolt japán állampolgárok nyomozásának a folytatásába, de az esetleges észak-koreai útjáról még mindig nem beszélt. Egyelőre még nincs pontos információ azzal kapcsolatban, hogy mely szankciókat törölheti el Tokió, de valószínűleg csak azokat, amelyeket Japán egyoldalúan tart fenn Észak-Korea szemben, nem pedig azokat, amelyeket az ENSZ vezetett be a rezsim ellen. Japán kereskedelmi tilalmat,…
Read MoreKarate: Nádas Tamás Világbajnok!
Nádas Tamás, a már hosszú évek óta az Amerikai Egyesület Államokban élő magyar karate mester ismét hallatott magáról. Nem csak a karate versenyeken szerepel sikeresen., hanem emberileg is példát mutat. Az Albuquerque-ben rendőrként dolgozó Nádas Tamás a közelmúltban reggelit vásárolt húsz, áramszünet miatt ingyen koszt nélkül maradt hajléktalannak, példát mutatva tisztességből és emberiességből. Az biztos, hogy az ilyen cselekedetek, amelyeknél csak jó, ha nyilvánosságot kapnak, párosulva kiváló sporteredményekkel, minden országimázs akciónál többet érnek, hiszen széles körben elviszik, egy kis ország, Magyarország, Hazánk hírét! Így történt június végén New Orleansban is,…
Read MoreKözel 1 millió forint egy görögdinnyéért!
Japánban 770 ezer forintért kelt el az év legszebb dinnyéje. Japánban az első idei gyümölcs árverésen 350 000 yent (mintegy 770 ezer forintot) fizettek egy különleges, feketehéjú görögdinnyéért. Ez volt az árverés legdrágább darabja, ami ötvenezer jennel magasabb áron (110 ezer forinttal drágábban) kelt el az előző év legszebb dinnyéjénél. A Hokkaidó szigeten termesztett, egyedi külsejű és a többinél sokkal édesebb Denszuke fajtájú dinnyéért évente elképesztő árakat fizetnek a kereskedők. Az idén hetvenezret szándékoznak eladni a kereskedők, persze, jóval „olcsóbb” áron, potom ötezer yenért (11 ezer forintért). Nakano Inter Japán…
Read MoreImmáron külföldön is bevethető a japán hadsereg
A második világháború óta alighanem a legnagyobb változtatás következett be Japán biztonságpolitikájában: immáron a japán kormány szabadon dönthet a hadsereg külföldi bevetéséről, hogyha úgy érzi veszélyben vannak a japán állampolgárok vagy a szigetország területi szuverenitása. Erre a lépésre az április elején feloldott fegyverexport-tilalom óta számítani lehetett. Az Egyesült Államok örül a döntésnek, miközben a környező országok – leginkább Kína – nem tetszésüket fejezték ki ezzel kapcsolatban. A japán kormány kedden jóváhagyta a fegyveres erők bevetését bizonyos esetekben más országok védelmében: ha japán állampolgárok kerülnek nehéz helyzetbe, vagy épp Japán területe kerül…
Read MoreRekordszámú külföldi turista Japánban
Felejtődik a földrengés, növekszik a külföldi turizmus Japánban Ez áprilisában 44 év óta először haladta meg a Japánba érkező turisták száma a külföldre utazó japánokét. A pontos szám 1.231.500 fő, mely 33.4 %-kal magasabb a tavalyi áprilisénál. Ez azt is jelenti, hogy csökkennek a 2011-es földrengés okozta, Japánnal kapcsolatos aggodalmak. A külföldre utazó japánok száma kb. 1.1 millió, ami 4.4 %-kal kevesebb, mint tavaly áprilisban. Szakértők szerint a fejlődő túrizmus oka a yen gyenge árfolyama, illetve az ázsiai országok állampolgárai számára hozott vízumkönnyítés. A legtöbb turista Tajvanból érkezik, de sokan…
Read MorePhenjan rakétatesztje véget vethet a japán-észak-koreai óvatos tárgyalásoknak
az óvatos észak-koreai és japán diplomáciai tapogatózások végét jelentheti, hogy az észak-koreai hadsereg – Kim Dzsong Un beleegyezésével – június 26-án „sikeres rakétatesztet” hajtott végre. Észak-Korea három rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki keleti partjáról, Vonszan városából.Szöul szerint 190 kilométer megtétele után csapódtak a Koreai-félsziget és Japán között fekvő tengerbe. A dél-koreai védelmi minisztérium csupán annyit közölt, hogy egyelőre elemzik az adatokat, igyekeznek meghatározni a rakéták típusát és kideríteni annak okát, hogy Phenjan miért lőtte ki őket. Egy nappal később a KCNA (észak-koreai hírügynökség) reggeli adásaiban azt hangoztatta, hogy „igen nagy…
Read More20 éves egy tömeggyilkosság főpróbája
20 éve tesztelte a szarin gázt a gyilkos szekta. A japán kormány kiirtására készültek. 13 szektavezér a halálsoron. 1994. június 27-én, a nagano megyei Macumoto városban tartotta szarin ideggáz főpróbáját az Aum Shinri-kyó. A gyilkos szekta alaposan kidolgozott terv szerint az államhatalom átvételére készült. Még árnyékkormánnyal is rendelkezett, a szekta tagjaiból „kinevezett” leendő miniszterekkel és egyéb tisztségviselőkkel. Az államfő maga a mindenható szektavezér lett volna, Aszahara Sókó (polgári nevén Macumoto Csizuo). Leendő kormányának még titkosszolgálata is volt, szupertitkos belső elhárítással. Ez a szervezet egyelőre csak a renitens szektatagok kiszűrésével, illetve…
Read MoreIsmét japán a világ legidősebb férfija
A 111 éves, new yorki Alexander Imich halálával ismét japán a világ legidősebb férfija Sokáig a Lapunkon többször szereplő, 116 éves japán, Kimura Dzsiromeon volt a világ legidősebb férfija. Tavaly nyáron bekövetkezett halála után a 111 éves Alexander Imich örökölte a címet. A New Yorkban lakó, 111 éves férfi 1903-ban született Lengyelországban, és feleségével a második világháború forgatagában települt át az Egyesült Államokba. Kérdezőknek nem tudta feltárni a hosszú élet titkát, véleménye szerint csak így alakult az élete, nem halt meg korábban. Halálával a legidősebb férfi cím ismét visszaszáll Japánra,…
Read MoreTöbb mint 5 millió forint két dinnyéért
A státuszszimbólumot meg kell fizetni! Hokkaidóban rekordösszegért, több mint 5 millió forintért kelt el két Yubari-dinnye egy árverésen. Egy olyan országban, ahol egy darab alma 4-500 Ft és egy marék cseresznye 2-3000 Ft, a vásárlók hozzá vannak szokva, hogy sokat fizessenek a gyümölcsért. Ám az aukción elkelt dinnyék azt mutatják, hogy a vevő főleg presztízsből adott ki ennyi pénzt a gyümölcsökért, hiszen a Yubari dinnye státuszszimbólumnak számít a Felkelő Nap Országában. H-guchi Inter Japán Magazin
Read More