Kazuki és Chisa: Egy kis hazai

  Molnár úr lelkendezve eszegette a cigánypecsenyét. Annyira hiányoztak neki a hazai ízek, hogy képes volt elutazni Minato negyed magyar éttermébe, amely a Paprika. Hu nevet viseli. Kazukinak túl zsírosak és fűszeresek voltak a magyar ételek, de udvariasságból megette őket. –Ha sok ilyen ételt eszel, tönkre fog menni a szíved!–figyelmeztette Molnár urat. –Úgy szeretnék meghalni, hogy a fejem belehanyatlik egy nagy tányér kolozsvári töltött káposztába!–felelte Molnár úr nevetve két falat között.–Csodálkoztam rajta, hogy első szóra elkísértél! Kazuki a magyar motívumokkal díszített éttermet nézte. Látszott, hogy profi módon van berendezve. –Otthon…

Read More

Ahol borban és kávéban fürödhetünk

A vörösborban fürdés jót tesz az emberi testnek A mértékkel fogyasztott vörösbor jót tesz a szervezetnek. Japánban, a Yunessun gyógyfürdőben nem csak inni lehet a vörösborból. A vörösborral töltött medencékben meg is lehet fürödni. A borban fürdés segít ellazulni és a bőrre is jó hatással van. Néhány megmártózás után a borban, érezhető, ahogy hidratálja és simává teszi a bőrt. A fürdőben nem csak borban, hanem kávéban is áztathatják a látogatók a testüket. Egy alkalomért 100 dollárt kell fizetni. A borsos árú belépő a fürdővendégek szerint megéri az összeget, amelyet elkérnek…

Read More

A japán gin az Egyesült Királyság meghódítására készül

  1899-ben alapította meg Torii Shinjiro édes borokkal foglalkozó vállalatát, a Suntory-t. 1923-ban már whiskey-t, 1936-ban gint is készítettek. A cég rohamos fejlődésnek indult. 2013-ban bevezették a tokiói tőzsdére és majdnem négymilliárd dollár nyereséget ért el. 2014-ben felvásárolta az amerikai bourbon-t gyártó Beam-et. A tranzakcióval a világ harmadik legnagyobb szeszesital gyártó vállalata lett. A gyár által előállított japán whiskey töretlen népszerűségnek örvend Nagy Britanniában.A Suntory újabb nagy dobása, a Roku gin bevezetése az Egyesült Királyságban. A Roku gint Oszakában desztillálják. A Roku jelentése: hat. Ez a hatszögletű palackra utal, amelyben…

Read More

A japán-német kapcsolatok javulása

  A Molotov-Ribbentrop paktum következtében hűvösebbé vált japán-német kapcsolatok ismét fejlődésnek indultak. Több jel mutatott arra, hogy a németek katonai terveikbe is beavatták a japánokat. Első látásra nehezen értelmezhetők a tokiói angol nagykövet fejtegetései, aki a hitlerizmus és a bolsevizmus ellen is harcba szólítaná Európa nemzeteit. A kérdés csak az, hogy ezek a nemzetek nem járnának-e úgy, mint a lengyelek, akik már harcoltak mindkét totális diktatúra ellen, csak éppen támogatást nem kaptak hozzá sem az angolok, sem a franciák részéről. A lehetőség amúgy továbbra is adott volt London és Párizs…

Read More

Lopott milliókból próbálta visszaszerezni osztálytársai szeretetét egy kislány

Osztálytársai szeretetét akarta visszaszerezni az a 14 éves japán kislány, aki a vád szerint egyik barátja házából 10 millió jent, vagyis 23 millió forintnyi készpénzt lopott el, hogy osztálytársainak osztogassa. Nem sikerült, a rendőrség elfogta. A gimnazista lányt vasárnap tartóztatták le. Azzal vádolják, hogy korábbi általános iskolai osztálytársának otthonából januárban és februárban tett látogatásai alkalmával összesen 10 millió jent lopott el. A lány vallomást tett és elmondta, hogy a pénzt megosztotta tíz osztálytársa között. Elmondása szerint úgy érezte, kiszorult a baráti körből és szenvedett ettől. A rendőrség 7,9 millió jent talált…

Read More

Az USA szakításra készül

    Miközben a nagyhatalmak elismeréssel adóznak a finnek bátorságának, javulás mutatkozott a szovjet-japán gazdasági kapcsolatokban. Az USA fölkészült, hogy megszakítsa a diplomáciai kapcsolatokat Japánnal. A finn-szovjet fronton 1940 első napjaiban a finnek ellentámadást indítottak, s nagy győzelmeket arattak.  A nyilvánvaló presztízs vesztés az addig követett finnországi politika átgondolására késztette a szovjet politikusokat, ugyanakkor szükség volt a finnek ellen harcoló szovjet csapatok átszervezésére és megerősítésére is. Stockholmban svéd közvetítéssel titkos tárgyalások kezdődtek a szovjet és a finn kormány között a háború lezárásáról, miközben a szovjet csapatok fölkészültek a karéliai front…

Read More

Egymillió forintért kelt el két mangó

Négyszázezer jenért (mintegy egymillió forintért) kelt el egy pár mangó a japán Mijazaki megyében, a szezon első nagy piaci árverésén hétfőn. A prémium minőségű mangók jellemzője, hogy legalább 350 grammosak, magas a cukortartalmuk, és a gyümölcs héjának több mint fele halványpiros színű. A kincset érő mangópár együtt egy kilogrammot nyomott, az eladásig külön dobozban tartották őket. A hétfői árverést követően a gyümölcsöket egy fukuokai áruházban lehet majd megvásárolni. A Taiyo no Tamago (Nap tojása) elnevezésű helyi mangómárka idén ünnepli fennállása 20. évfordulóját, ez alkalomból Mijazaki kormányzóhelyettese ígéretet tett arra, hogy…

Read More

Kazuki és Chisa: Olimpiára készülünk

Kazuki az ég felé kúszó darukat nézte, ahogy komótosan pakolják össze szorgos emberi kezek segítségével az olimpiai falu házait. Hangyaszorgalmú japán és nem japán emberek munkavédelmi sisakokban sürögtek-forogtak a gépek, és a házak alkotóelemei körül. Egy európai férfi sietett oda Kazukihoz. –Végre, hogy megjöttél Kazuki! Bemutatom az új munkahelyemet! Kezével végigmutatott az építkezésen. Kazuki meghajolt barátja, Molnár úr felé. Kicsit bántotta, hogy nem a gyárba jött vissza dolgozni, Japánba. Így kevesebbet találkozhatnak, de Molnár úr minden idejét lekötötte mostanában, hogy berendezkedjen Minorinál és hogy megszokja az új munkahelyét. Az olimpiai…

Read More