Képes városbemutató – Nagaszaki, a (még) shinkansen-mentes város

Nagaszaki vasút

79 éve  augusztus 9-én dobták le az atombombát arre a gazdag történelmű és csodaszép fekvésű városra, százezrek halálát okozva azonnal, vagy röviddel ezután. Ám a város – akárcsak Hiroshima – feltámadt romjaiból, és napjaink talán legkedvesebb hangulatú japán városa lett, számos kötöttpályás érdekességgel.

A „JR Kyushu” vonatai jelentik a vasúti közlekedést a városban, mely néhány tengerparti elővárosi vonalból, és a Fukuokába, a legközelebbi shinkansen állomásra vezető fővonalból állnak, melyek – Japánban nem megszokott módon – egy fejállomásra vezetnek. A távolsági közlekedést az egyik legszebb japán távolsági vonat, a Kamome expressz biztosítja, nagyjából óránként jár Hakata állomásra (Fukuokába). A vonat belülről még annál is szebb, mint kívülről.

Az elővárosi vonatok a szokásos JR flotta képviselői: 113-asok, 211-esek, mint nagyöregek, de azért van egy-két speciális példány is. Az elővárosi vonatok többnyire az angol nyelvű „Seaside Liner” feliratot viselik.

Maga a fejállomás ezen a képen látható be:

Kilépve az utcára, meglepődik a látogató, aki megszokta, hogy a nagy japán városok vasútállomásai körül felhőkarcolók állnak, de legalábbis 10-20 emeletes irodaházak, hotelek és bevásárlóközpontok. Ezek ugyanis csak a shinkansen-pályaudvarok környékét szeretik igazán, Nagasakiba még nem ért el a szuperexpressz, így itt még érezni lehet, milyenek lehettek a japán városok a shinkansen előtti korszakban.

A villamoshálózat 5 vonalból áll, és – mint szinte minden japán városban – ilyen kis kocsik járnak rajta, javarészt régiek.

A város specialitása, hogy portugálok alapították még a 16. században. Aztán amikor Japán két évszázadra hermetikusan elzárta magát a külvilágtól a 18-19. században, ez a város volt az egyik, ahol ennek ellenére engedték a külföldiekkel való érintkezést, kereskedelmet, és bizonyos hajók kikötését. Nem véletlen: a város csodálatos fekvése predesztinálja a kikötésre, híres hajógyára van ma is. A fekvése pedig norvég mércével is fjord-partinak mondható.

Végül, itt tört meg az elzárkózottság először, itt telepedtek meg az első újkori hódítók. Így a város tele van európai jellegű épületekkel, ami igencsak ritka dolog Japánban.

Aztán kiderülnek egyéb közlekedési érdekességek is. Az aszfalt út építésének technológiáját is az európaiak hozták be Japánba, állítólag ez itt az első aszfaltút (maradványa)

Sőt, még az is kiderül, hogy Japán első vasútvonala nem is 1872-ben nyílt meg Tokió és Yokohama között, hanem itt, a Nagasaki kikötőben:

Van szív alakú utcakő:

De van még itt pár speciális közforgalmű közlekedési eszköz is. Például egy ferdelift…

… és egy légbőlkapott egyeneslift is:

Ezek vezetnek fel a Glover kertbe, ami az egykor itt élő külföldiek rezidenciája volt, ahonnét csodás a kilátás a fjordra és a hegyoldalba felhúzódott városra (melynek elsősorban a fekvése szép…)

Leereszkedve a tengerszintre villamosokkal találkozhatunk.

Lássuk milyen egy tipikus japán villamos belülről…

… és hogy hogyan alszanak a remízben:

Végül látogassunk el ebbe a kínai stílusú, fallikus motívumokat is megjelenítő „templomba”

Mindezt próbálta meg elpusztítani 65 éve ez a jószág:

Bízzunk abban, hogy soha-soha nem ismétlődik meg ilyesmi, és hogy az elhunytak békében nyugszanak.

Ács Balázs
Inter Japán Magazin

Related posts