A Japán császári udvartartás bejelentette, hogy törlik Naruhito császár jövő hétre tervezett hivatalos születésnapi ünnepségeit az országot mindjobban érintő koronavírusos influenzajárvány miatt. A japán császárok születésnapi rendezvényei mindig hatalmas tömegeket vonzanak. Ilyenkor a Császári Palotánál tízezrével várakoznak bebocsájtásra a lelkes alattvalók, hogy az udvaron kis zászlócskáik lengetésével köszönthessék az emeleti üvegfal mögött megjelenő uralkodót. Ám a szokásos ünnepség most kivételesen elmarad, mert az egész ország területéről a japán fővárosba utazó tömegek felgyorsíthatnák a fertőzések terjedését. A tavaly május 1-én trónra lépett Naruhito császár február 23-én tölti be a 60. életévét.…
Read MoreÖsszes hír
A koronavírus ellenére Japán megtartja a Tokiói Olimpiát
Japán rendületlenül tartja magát a nyári Tokió Olimpia megrendezéséhez, bár koronavírus képében sötét felhők közelegnek az ország felé. Japán az első, 1964-ben megrendezett Tokiói Olimpiának köszönheti a nagy gazdasági kiugrást, és most is hasonló változásokat vár a nemzetközi játékoktól. Mori Josiró, a japán olimpiai bizottság vezetője ma egyeztetett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőivel, majd ezt követően bejelentette, hogy a koronavírus járvány nincs hatással a nyári olimpia előkészületeire. Megjegyezte, ez azt jelenti, hogy nincs napirenden az olimpia megszüntetése, vagy elnapolása. Hozzátette, hogy a bizottság szoros kapcsolatban áll a kormánnyal, és minden…
Read MoreÁllamalapítási ünnep (建国記念の日, Kenkoku Kinen no Hi)
A Nihonsoki, az egyik legrégebbi japán krónika szerint Dzsinmu, az első japán császár időszámításunk előtt 660-ban, február 11-én lépett trónra. Trónra lépésének napját tartják Japánban az államalapítás ünnepét. 1872 és 1948 között Kigen szecu-nak nevezték ezt az ünnepet. 1966-ban fogadták el. Államalapítási ünnepként vagyis Kenkoku Kinen no Hi néven 1967-ben tartották meg először. A második világháború előtt a japánok úgy gondolták, hogy az időszámításuk február 11-én kezdődött, mert akkor lépett trónra az első császáruk. A háború után elsősorban amerikai nyomásra a japánok nem tekintettek istenként a császárukra. Hirohito császár…
Read MoreJapán és az USA erősítik az együttműködést
A két ország védelmi szövetségének megerősítését ígérték Japán és az Egyesült Államok védelmi, illetve külügyminiszterei pénteken Tokióban, és megemlékeztek a kétoldalú biztonsági megállapodás megkötésének 60. évfordulójáról. „Szövetségünk a jövőben is központi szerepet fog játszani az országaink közötti béke és biztonság szavatolásában, eközben megvalósítjuk a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térségre vonatkozó közös jövőképünket” – derült ki Kono Taro japán védelmi miniszter, Motegi Tosimicu japán külügyminiszter, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Mark Esper amerikai védelmi miniszter közös nyilatkozatából. A Reuters hírügynökség ugyanakkor felidézte, hogy Donald Trump amerikai elnök – ellentétben…
Read MoreRosszindulatú hír lenne a Renault és Nissan szétválása?
„Rosszindulatú információknak” minősítette Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter azokat a híreket, miszerint a Nissan japán autógyártó a francia Renault-val kötött szövetség felmondására készül. Állítása szerint csupán meg akarják ingatni a francia-japán autóipari szövetséget. A Financial Times című londoni üzleti napilap hétfőn még arról számolt be, hogy a Nissan felgyorsította a Renault-tól való elszakadás titkos tervezési folyamatát. Le Maire francia gazdasági miniszter „Rosszindulatú információknak” nevezte a híreszteléseket a CNEWS francia hírtelevíziónak adott nyilatkozatában, rámutatva, hogy „sok a manipuláció” a Nissannak tulajdonított, ám általa cáfolt szándékokban. A francia miniszter úgy vélte,…
Read MoreTokió 2020: Megérkezett az olimpiai ötkarika a japán fővárosba
Megérkezett az olimpia legfontosabb szimbóluma, az ötkarika a nyári játékok helyszínére, Tokióba. A szervezők az esemény közösségi oldalain tettek közzé fotót arról, amint a jelkép befut a tokiói kikötőbe. Az ötkarika a tokiói öböl Odaiba Tengeri Park részén lesz kiállítva, ott, ahol a nyíltvízi úszóversenyeket, illetve a triatlonosok küzdelmeit is rendezik majd. Az installáció 32,6 méter széles és 15,3 méter magas. A jelkép hivatalos avatására pontosan hat hónappal az olimpia július 24-i kezdete előtt kerül sor. A játékok augusztus 9-én zárulnak majd a japán fővárosban. Tanaka Inter Japán Magazin
Read MoreMagyarságtudat – Beszélgetés Koltay Gergellyel 2/2
Doma-Mikó István: Beszélgetés Koltay Gergellyel 2/2 http://interjapanmagazin.com/magyarsagtudat-beszelgetes-koltay-gergellyel-1-2/ Folytatás – Ha amerikainak születtél volna vagy ott élnél, talán dollármilliomos és ünnepelt világsztár lennél. Akár el is mehettél volna oda szerencsét próbálni. Mi tartott mégis Magyarországon? – Én a Kárpát-medence gyermeke vagyok. Soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy el kelljen innen menekülnöm. Tisztában vagyok kérdésed lényegével, hogy dollármilliomos lehetnék, ha itt hagytam volna Magyarországot. De ez a hazám. Itt éltek szüleim, nagyszüleim, dédapám, dédanyám. A Kormorán életének kezdetén sokkal többet koncerteztünk Hollandiában, Franciaországban, az NSZK-ban, mint Magyarországon. Nagy volt a kísértés,…
Read MoreNagy Gabriella: „No Japan” (III. díj)
.. avagy a Japán és egyik legközelebbi szomszédja, Dél-Korea közötti kapcsolat változásainak 2019-es naplója magyar szemmel Magyarként, egy szintén kis ország állampolgáraként, idén januártól Szöulban élek. Mióta itt vagyok sok koreai és még több japán barátra leltem. Így lehetőségem lett, hogy mindkét kultúrát párhuzamosan, jobban megismerjem. Emiatt választottam írásom témájául Dél-Korea és Japán kapcsolatának változását, hogy miben is változott ez a viszony, illetve hogy ez hogyan befolyásolta a körülöttem élő helyi és japán emberek életét, erről szeretnék most írni a saját szemszögömből. Első adandó alkalommal rácsodálkoztam, hogy a két…
Read MoreFebruár 6-12.: Szapporói hóünnep (札幌 雪まつり, Sapporo jukimacuri)
A szapporoi hófesztivál az év egyik legnagyobb macurija, amit februárban tartanak egy hétig. 1950-ben kezdődött, amikor középiskolás diákok hószobrokat építettek az Odori parkban, Szapporo központjában. Ez az esemény mára nagyon naggyá nőtt és jól reklámozott. Egy tucat nagyobb szobrot építenek a fesztiválra 100 kisebb hó és jégszoborral együtt. Sok koncertet és más eseményeket is tartanak ilyenkor. Nakano Inter Japán Magazin
Read MoreMéltatta az országa anyanyelvi és etnikai homogenitását, meghurcolták a japán miniszterelnök-helyettest
Bocsánatot kellett kérnie kedden Aszo Taro japán miniszterelnök-helyettesnek, mert előző nap arról beszélt, hogy Japán 2000 éve nyelvileg és etnikailag egységes. Bírálói szerint ezzel a kijelentésével semmibe vette az országban élő nemzeti kisebbségeket, például az ország északi részén élő ainukat. Ha olyan megjegyzést tettem, amely félreérthető volt, akkor ki kell igazítanom, amit mondtam – fogalmazott a politikus a keddi sajtótájékoztatón. A római katolikus vallású Aszo előző nap egy fukuokai rendezvényen tette a felháborodást kiváltó megjegyzését, hogy JApánon kívül nincs más ország, amely 2000 évig fennállt egyetlen nyelvvel, egyetlen közös etnikai csoportként,…
Read More