Az oszakai Kansai Nemzetközi Repülőtér idén elnyerte a Skytrax által odaítélt „Csomagkezelésben legjobb repülőtér” díjat, ami nem meglepő, tekintettel Japánban elért kivételes teljesítményükre.
A repülőtér, amely Japán hetedik legnagyobb forgalmú létesítménye, büszkén jelentette be, hogy 1994-es megnyitása óta még egyetlen egy csomag sem tűnt el, annak ellenére, hogy évente 20-30 millió utas használja a szolgáltatásukat. Az utasok minden bizonnyal hálásak, hogy csomagjaik mindig biztonságban és időben érkeznek meg, de a repülőtéri dolgozók számára ez csak a mindennapi munka része.
Takanishi Kenji, a Kansai PR-igazgatója a CNN-nek elmondta: „Nem gondoljuk, hogy bármi rendkívülit tettünk volna. Egyszerűen csak a szokásos feladatainkat látjuk el, és ezért ismernek el minket. Természetesen örülünk a díjnak, és úgy gondolom, hogy a helyszínen dolgozó kollégáink még inkább.”
A repülőtér szerint a csomagkezelők és a földi kiszolgáló személyzet sosem hibáztak a csomagok ügyében. Ha mégis előfordulna egy ilyen eset a KIX-en, az valószínűleg az adott légitársaság hibájából adódik, nem a repülőtér felelősségéből.
A Kansai, amely az Oszaka-öbölben található mesterséges szigeten helyezkedik el és Kiotóval, valamint Kobéval szolgálja ki a régiót. 2024-ben a világ 18. legjobb repülőtereként került rangsorolásra, a tokiói Narita (ötödik hely) és Haneda (negyedik hely) repülőterek mögött.
Katika
Inter Japán Magazin