A mangalica ősi, magyar fajta haszonállat. Régóta élőhelye a Kárpát-Medence. A mangalica a bánsági sumádia és a szalontai, bakonyi sertések keresztezéséből itt Magyarországon jött létre. A Hortobágyon még a XX. század elején „szalontai-mangalicának” nevezik. A ma már nem létező szalontai disznó volt az igazi, “ősi magyar disznó”, melynek természete a vaddisznóéhoz volt hasonlatos. A mangalica fajta már könnyen kezelhető, jámborabb természetű jószág. Az első feljegyzések 1791-ből származnak róla. A XIX. századra európai piacokon is tért hódított, a környező országokban egyszerűen csak „magyar disznónak” nevezett mangalica. 1890-es években rendelték el a…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Taikó (japán nagydob) 📺
A kínai kártya
Egyre több jel mutatott arra, hogy Japán 1934 tavaszán nem fog háborút indítani, ellenben jelentős erőket összpontosít a hadsereg és a flotta fejlesztésére. A brüsszeli magyar követség március 12-én arról értesítette a magyar külügyminisztériumot, hogy a „Providence” nevű belga acélgyár hatalmas mennyiségű acéllemezt gyárt japán megrendelésre, és több fegyvergyár is nagy megrendeléseket kapott. Az acéllemezeknek a szerződés szerint május 1-ig kell elkészülniük, ezért a belga vállalat minden erőt a japán megrendelésre koncentrál. /1/ Mivel az elkészült acéllemezeket még Japánba kellett szállítani, majd ott be is kellett építeni, nyilvánvalónak tűnt, hogy…
Read MoreŐseink tudománya Japán 📺
Botos Ferenc: Haikuk
Szakura gyümölcsfavirág lány lépdel ágról-ágra színekben égve szent sziromeső az elkoszlott világot ragyogd tisztábbá — Pünkösd nyíló gyöngyvirág te Mária-illatú rejtőző ima
Read More„Tartsd a jószágot természete szerint” – Kassai Lajos 📺
Kassai Lajos lovasíjász tudománya és ősi mintagazdasága.
Read MoreAz ősmagyarok lovashírnöke – Beszélgetés Kassai Lajos lovasíjásszal
Történelmünk során a magyar nép számtalanszor kényszerült akklimatizálódni, mint a folyó, amelyet minduntalan újabb mederbe terelnek. És mégis, mindezek ellenére anyanyelvünk szépségét és gazdagságát meg tudtuk őrizni. De mi a helyzet a kultúránkkal? Vajon miként alakult volna a magyar nép sorsa, miként élnénk ma, ha nemzetünk maradhatott volna saját közegében, s nem kényszerül volna annyiszor „új életet kezdeni”? Egy nemzetközi kutatással foglalkozó japán skanzen-múzeum bebizonyította, hogy egymástól hatalmas földrajzi távolságokra, ámde azonos körülmények között élő emberek hasonlóképpen gondolkodnak, és kreativitásuk ugyanolyan tárgyakat hoz létre. Bizonyára az ősmagyarok belső világáról és…
Read MoreKommunista pláza Észak-Koreában 📺
Szakuravirágzás idején
A szakuravirágzást főleg Japánnal és a japán kultúrával azonosítják, meghatározó esemény országszerte. A legelterjedtebb nézet szerint a japáncseresznye, azaz a szakura (sakura) a Himalája-hegységből származik. A Japán Meteorológia Hivatal 1953 óta, minden évben részletesen tájékoztat arról, hogy az egyes prefektúrákban mikor várható a virágzás kezdete illetve mikor van a virágzás legszebb periódusa. A szezon kezdetét akkor jelentik, be hivatalosan, amikor a tokiói Jaszukuni-szentélyben szirmot bontanak a cseresznyefák. Ez a természeti jelenség az országban délről északra haladva egyre későbbi időpontokban következik be. A virágzás a szigetországban országszerte nagyon népszerű, egyúttal több…
Read MoreLopakodik a japán lopakodó!
A Nagoyai nemzetközi repülőtéren levegőbe emelkedett a Mitsubishi X-2 típusú japán katonai lopakodó gép. A 220 japán cég összefogásával hét éve zajló kutatások eredményeképpen született konstrukció ötödik generációs fejlesztés, ami azt jelenti, hogy lokátorral nem (vagy alig) észlelhető, manőverező képessége pedig gyors és meglepő. Meghajtását két japán gyártmányú hajtómű biztosítja, amelyek tolóerő-vektorosra kialakítva a gázsugár eltérítésével „besegítenek” a kormányzásba. Az alacsony észlelhetőség feltétele, hogy a fegyverzet a belső térben legyen elhelyezve, ehhez viszont a szakértők szerint a gép túl kicsi. A gép hossza 14,2 m, szárnyainak fesztávolsága 9,1 m. Persze…
Read More