Bonc apóka imádkozik templomában, nem zavarják áhitatos nyugalmában. Torkos öreg volt apóka s hogyha akadt valamelyes jó falatka, dehogy jutott, dehogy adott más fiának, se bálványnak, se barátnak. Boncnövendék három legény, csak úgy tengtek, csak úgy lengtek nagyszűkecskén; ha volt mit, hát eddegéltek, sovány konyhán, rizsen, teán éldegéltek. Ül Bonc apó bálványtele cellájában, áhítatos mormogásos imádságban; néző szeme tekintete merevedik, rá egy polcra szegeződik. Odalentről vigyáz rája, odafentről fénylik, ragyog csuporkája, tetéstele gyümölcsízzel, ínycsiklandó csemegével. Felsandítgat fel a polcra, félszem vigyáz három boncra; gyanú fészkel szent szívében, nem hisz három…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Japán holdszondát lőtt fel
A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) szerint Japán szerdán rakétát lőtt a Holdra, hogy az ötödik ország legyen, amely leszállt a Hold felszínére. A H-IIA rakéta szeptember 7-én perckor szállt fel a Tanegashma Űrközpontból – amely Japán egyik déli szigetén található –, miután az időjárási viszonyok miatt augusztus 25. és szeptember 1. között háromszor elhalasztották a kilövést. A rakéta fedélzetén volt a Smart Lander for Investigating Moon (SLIM) – amely egy holdraszálló – és a X-ray Imaging and Spectroscopy Mission (XRISM), amelyek a kilövés után sikeresen szétváltak az ügynökség szerint. …
Read MoreA merényletkísérlet utáni fejlemények
Az ügyészség gyilkossági kísérlet miatt vádat emelt a férfi ellen, aki áprilisban egy házilag készített pokolgéppel próbált merényletet elkövetni Kisida Fumio miniszterelnök ellen. A vádemelés előtt három hónapos pszichoterápiai vizsgálaton megállapították, hogy a merénylő, a 24 éves Kimura Rjúdzsi mentálisan felelősségrevonásra alkalmas. A hatóságok azt is megállapították, hogy a támadásra használt házi készítésű csőbomba élet kioltására alkalmas volt. Április 15-én Kimura ezt a robbanószerkezetet dobta a miniszterelnök felé, amikor a kormányfő Vakajama város halászkikötőjében beszédet tartott. A politikus nem sebesült meg, csak két ember, egyikük egy rendőrtiszt szerzett kisebb sérüléseket.…
Read MoreJapán nap Gyulán – Magyar nap Tokióban
Japán Nap – Hirosima címmel rendeznek programsorozatot szeptember 9-én, szombat 11 órától Gyulán, a Vigadóban – jelentette be Alt Norbert alpolgármester és Hankó Ferenc, a MAPON Egyesület elnöke az esemény helyszínen tartott kedd délelőtti sajtótájékoztatón. Alt Norbert elmondta, a rendezvény komoly hagyományokkal rendelkezik, és az idei japán napnak van egy apropója, Hirosima. – Ha Magyarországon elhangzik a város neve mindenki az 1945. augusztus 6-i borzalomra, a településre ledobott atombombára és annak következményeire gondol – tette hozzá. – A programmal szeretnénk üzenni, elutasítani a háborút. Ugyanakkor…
Read MoreLegyet ölő Legyezőcske (Állatmese)
Tikkaszt a nyár, zümmög a Légy, fényben fürdik a mindenség. Bogárkáknak rebben szárnya, hallszik szellő suhanása; dümmög dongó ágon-bogon, szitakötő árkon, bokron. Adta Legye szemtelenje, be kelletlen, zizzenése, libbenése tűrhetetlen. Orrod előtt eledeled, falánk legyek rajtaesnek; italodat megdézsmálják, pihenődet megzavarják. Nagy szerencse, vigyázgat rád fürgekezű Legyezőcske. Csontja bambusz, húsa hártya; nyáridőben, rekkenőben hűs szellőt hajt verítékes orcátokra. Fagyos télen, zimankóban tüzet éleszt, alvó tüzet, pislákolót újjáébreszt; legyek raját, garmadáját ellegyezi, orrod elől, italodról, ételedről elkergeti, bambuszcsontú, hártyahúsú Legyezőcske. Terpeszkedik verandáján s házatáján megint zümmög, füle körül megint dümmög adta Legye…
Read MoreAdománygyűjtés – Vádemelés a kormánypárt több tagja ellen
Bajba került a Kisida Fumio miniszterelnök vezette kormánypárt volt könyvelője és a Liberális Demokrata Párt (LDP) egy másik politikusa. Letartóztatás nélküli eljárást indítottak az ügyészek a legnagyobb parlamenti frakció egyik törvényalkotója és könyvelője ellen, Kisida Fumio japán miniszterelnök pártjának egykori könyvelője és a pártszervezet másik politikusa ellen vádiratot nyújtottak be. Ugyancsak letartóztatás nélküli eljárás indult az LDP egykori főtitkára, Nikai Tosihiro volt könyvelője ellen, a kormánypárt egyik befolyásos tagjának titkára ellen pedig vádiratot nyújtottak be. Jólértesült források szerint nem valószínű, hogy LDP három, botrányba keveredett politikusa ellen büntetőeljárás indul. A…
Read MoreDebreceni és Hajdú-Bihar megyei küldöttség hivatalos látogatása a budapesti Japán Nagykövetségen
Debreceni és Hajdú-Bihar megyei küldöttség hivatalos látogatása a budapesti Japán Nagykövetségen Az idén 40 éves japán regionális művészeti csereprogram jelenéről és jövőjéről tárgyalt Dr. Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere és Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere, a „Tojama-Debrecen/Hajdú-Bihar Művészeti Csereprogram Társaság” elnöke dr. Pinczés István művészeti igazgató társaságában Budapesten a Japán Nagykövetségen tett hivatalos látogatás alkalmából. A három fős kulturális küldöttséget Otaka Maszato, a japán császárság újonnan kinevezett rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Uno Kimi kulturális osztályvezető, valamint Onodera Gabriella, a nagykövetség kulturális munkatársa fogadta. Baráti hangulatú beszélgetést folytattak Takamizu Hidero misszióvezető-helyettessel,…
Read MoreVarga púpján nincsen áldás (Tréfás mese)
Ágról szakadt öreg apó, házalgató szegény szabó. Kimonódra folt ha kellett, obi-öved ha kifeslett, egy-kettőre foldozgatta s ha kurta volt, még hosszabbra toldozgatta. Házból házba botlott szegény, tengett-lengett szűkre szabott kenyérkéjén. Siet egy nap messze útról otthonába, kidűlt-bedűlt, idres-gödrös putrijába; veszi elő estebédjét, keresgéli kormos üstjét. Rizzsel tele edénykéje régi helyén, tüzelője, gerjesztője kemencéjén, ám hűlt helye rézüstjének, lába kelt rézedényének. Hogyan főzzön, ha nincs üstje? Merre szálljon fel a füstje? Még a minap helyén lógott, amint ócskát, szakadt gúnyát foltozgatott. Keseredő bánatában, szívszorító fájdalmában hol a rizsestálját nézi, hol…
Read MoreA haiku egy ősi háromsoros japán zen buddhista versforma, vagy tán mégsem?
Kezdjük az elején: mi az a haiku? A haiku egy ősi háromsoros japán zen buddhista versforma, amelyben az egyes sorok 5, 7 és megint 5 szótag hosszúságúak, a versek a természetről szólnak és a szerző által átélt, ún. „haiku-pillanatot” ragadják meg és foglalják szavakba. A ma ismert haiku a 19. században alakult ki; a haiku a világon mindenütt jelen van és csak az eredete japán; a haiku inkább műfaj, mint versforma. A klasszikus japán haiku nem három, hanem egy sorba íródik, és nem szótagok, hanem morák alkotják; Japánon kívül a…
Read MoreFelejtető gyömbért evett (Tréfás mese)
Faluvégi fogadóban, erdőszéli megszállóban, ott esett meg ez az eset, történetünk ott történt meg. Fukar egy pár voltak nagyon, csapláros is, meg az asszony; éjjel-nappal zsugorgattak, csak pénz után áhítgattak. Alkonyodó nyári estén, holdas este közeledtén, jön egy utas nagy útjáról, távol világ távoláról s elcsigázva, eltikkadva, betér a kis faluvégi, erdőszéli fogadóba. Kér kényelmes kamarácskát, átaludni csendes, békés éjszakáját. Módra vallott selymes, bolyhos kimonója, dagadozó dús cókmókja s rántván egyet jobbik vállán, vállon lógó bő plundráján, csengett, pengett pénz ezüstje, nagyot csörrent pénzzel tele erszénykéje. Csaplárosék vendégüket nyájaskodva köszöntgetik,…
Read More