Számtalan elképesztő kép és videó érhető el a Japánt ért rettenetes katasztrófa hatásáról, de vajon hogyan hatott mindez a vasútra? Járnak-e a vonatok? Hogyan utaznak az emberek? Mi lett az eltűnt vonatok utasaival? Milyen egy földrengés egy vonat fedélzetén? Először a tokiói helyzetkép. A nagyvárosi japánok úgy használják a vonatokat a városon belüli utazásokra, mint mi a villamost, vagy a buszt, sőt, még annál is sűrűbben. A tömegközlekedést portástól az igazgatókig mindenki használja, mivel más módon gyakorlatilag nem lehet eljutni sehova, mert az autótartás is, és az autóhasználat is luxus.…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Földrengés, cunami, soha nem tapasztalt mértékű katasztrófa Japánban
A 6852 szigetből álló Japán a földrengések hazája. Lakóinak lába alatt itt mozdul meg legtöbbször a talaj, szeszélye szerint évente több ezerszer. Akire gyakran köszöntött a hirtelen bizonytalanság, hogy az életéből talán csak 20-40 másodperc maradt, más emberré válik. Mert a földrengést megszokni nem lehet. A Japánban töltött 31 évem alatt számtalanszor találkoztam a természet gigászi erejével. A földmozgás kezdetét az épület egyre erősödő jobbra-balra ingásából észleljük, amit aztán vérfagyasztó hang-egyveleg kísér. Reccsenések, roppanások, feldőlő bútorok, lehulló tárgyak hangja, ablakcsörömpölés, sikolyok, összedőlt épületek robaja. A cseresznyevirágos szigetországban hat esetben kényszerültem…
Read MoreMinden kezdet nehéz – de elindult a Hayabusa
A Tohoku Shinkansen-vonal meghosszabbításának decemberi átadásakor sem volt éppen zavarmentes a forgalom, és ugyanez igaz a Hayabusa expressz bevezetése miatt módosított menetrend életbelépésének napjára is. Ezúttal azonban tényleg az utasok voltak a hunyók. Rögtön az első vonat indulásakor, Tokió állomáson egy idős bácsi leesett a peronról a vágányokra. Feltehetőleg a fényképezőgépet kattogtató vasútbarátok helyezkedése során sodródott a bácsi a peron szélére, majd onnan a vágányokra. A zuhanás nem volt nagy, kb. 1 méter, és nem okozott nagy fennakadást sem, csupán 7 percet késett meg miatta az első Hayabusa expressz. Kb.…
Read MoreIndul a Hayabusa, a leggyorsabb shinkansen
2010. decemberében nyílt meg a Tohoku shinkansen vonal meghosszabbítása Aomoriig, 2011 március 5-től megindul rajta egy új vonatnem, a Hayabusa közlekedése. Ez az eddigi leggyorsabb shinkansen vonat. A Hayabusa a jelenlegi Hayate nevű vonatok mellett, kvázi az órás „majdnem-ütemen” felül indul be, egyelőre napi két és fél pár vonattal. A Hayate vonatok nagyjából óránként indulnak, majdnem minden óra :56-kor Tokióból, és nagyjából felváltva, 3 óra 23, vagy 3 óra 37 perc alatt érnek Aomoriba, attól függően, hogy Morioka és Aomori között hány helyen állnak meg. Ezzel szemben a Hayabusa 3…
Read MoreKezdeti nehézségek az új shinkansen vonalon
A minap megnyílt Tohoku shinkansen első napja nem volt mentes a problémáktól. A rossz időjárás, valamint ritkán előforduló műszaki problémák miatt nagy késések voltak. Ezen felül még egy kellemetlen, de egyben vicces incidens is emlékezetessé tette a napot: sem az utasok, sem a kalauz nem tudott felszállni az egyik vonatra, merthogy zárva maradt az ajtaja, így az szellemvonatként indult el Tokióból. „Hihetetlen!” Ezt a szót használják a szombati esemény leírására a japán médiában. Az utasok is teljesen értetlenül állnak előtte, de szerencsére inkább vidám fejcsóválással, semmint feháborodva vették tudomásul. Az…
Read MoreÁtadták a meghosszabbított Tohoku shinkansent
Közel 7 évig nem adtak át új shinkansent, most végre megtörtént: megnyílt a Hachinohe–Shin-Aomori szakasz, és ezzel a teljes Tohoku-shinkansen. Aomori, ahol valaha kompra rakták a Hokkaidó felé tartó vonatokat, egy időre visszanyerte fordítókorong-szerepét. 2010. december 5-én, reggel 6:31-kor elindult az első menetrend szerinti vonat Aomoriból Tokió felé, ezzel véglegesen megnyílt a Tohoku shinkansen. A vonalat hivatalosan Aomoriban nyitották meg, a Japánban szokásos módon, szalagátvágással, konfettiszórással és üdvzsivalgással. Érdemes megnézni az erről szóló rövid közszolgálati TV tudósítást: www.nhk.or.jp/news/html/20101204/t10015640001000.html A helyiek lelkesen örvendeznek, hogy 38 évvel a döntés után, hogy idáig…
Read MoreKamikaze búcsúlevelek 3.
Zerosen, a kedvelt kamikaze gép A japán Tokubetsu Kogeki-tai, rövidítve TOKKÓTAI magyar fordítása Különleges Támadó Alakulat. Tagjai öngyilkos bevetéseken bombával megrakott harceszközeikkel az ellenség hajóinak, repülőinek vagy objektumainak ütközve felrobbantották azokat. Az első ilyen támadást a Kamikaze nevű század oktatópilótája, Szeki Jukio hadnagy hajtotta végre. Ettől kezdve köznyelven KAMIKAZE névvel illetnek minden öngyilkos bevetést. A Különleges Támadó Alakulathoz tartoztak repülők, vitorlázórepülők, mini-tengeralattjárók, motorcsónakok, sőt, különleges búváremberek is. Az alábbiak a kamikaze pilóták búcsúleveleiről készült fordításaim. Ezeket a leveleket az öngyilkos pilóták hozzátartozói többnyire csak évekkel a háború befejezése után…
Read MoreKamikaze búcsúlevelek 2.
Zerosen, a kedvelt kamikaze-gép A japán Tokubetsu Kogeki-tai, rövidítve TOKKÓTAI magyar fordítása Különleges Támadó Alakulat. Tagjai öngyilkos bevetéseken bombával megrakott harceszközeikkel az ellenség hajóinak, repülőinek vagy objektumainak ütközve felrobbantották azokat. Az első ilyen támadást a Kamikaze nevű század oktatópilótája, Szeki Jukio hadnagy hajtotta végre. Ettől kezdve köznyelven KAMIKAZE névvel illetnek minden öngyilkos bevetést. A Különleges Támadó Alakulathoz tartoztak repülők, vitorlázórepülők, mini-tengeralattjárók, motorcsónakok, sőt, különleges búváremberek is. Az alábbiak a kamikaze pilóták búcsúleveleiről készült fordításaim. Ezeket a leveleket az öngyilkos pilóták hozzátartozói többnyire csak évekkel a háború befejezése után kaphatták meg.…
Read MoreKamikaze búcsúlevelek 1.
Zerosen, a kedvelt kamikaze-gép A japán Tokubetsu Kogeki-tai, rövidítve TOKKÓTAI magyar fordítása Különleges Támadó Alakulat. Tagjai öngyilkos bevetéseken bombával megrakott harceszközeikkel az ellenség hajóinak, repülőinek vagy objektumainak ütközve felrobbantották azokat. Az első ilyen támadást a Kamikaze nevű század oktatópilótája, Szeki Jukio hadnagy hajtotta végre. Ettől kezdve köznyelven KAMIKAZE névvel illetnek minden öngyilkos bevetést. A Különleges Támadó Alakulathoz tartoztak repülők, vitorlázórepülők, mini-tengeralattjárók, motorcsónakok, sőt, különleges búváremberek is. Az alábbiak a kamikaze pilóták búcsúleveleiről készült fordításaim. Ezeket a leveleket az öngyilkos pilóták hozzátartozói többnyire csak évekkel a háború befejezése után kaphatták meg.…
Read MoreEmeletes vonatok Japánból Amerikába
A Nippon Sharyo bejelentette, hogy 160 darab emeletes vasúti személykocsi építését fogja elvégezni a Chicago-i illetékességű Northeast Illinois Regional Commuter Railroad Corp. számára. Nem kis cég egyik sem, de a járműgyártó számára ez rekordméretű megrendelés. A Nippon Sharyo – melynek neve szó szerint japán (vasúti) kocsit jelent – a nagoya-i székhelyű, és a legforgalmasabb, Tokió-Oszaka közötti shinkansen vonalat üzemeltető JR Central-hoz tartozó járműgyártó cég, mely nem először exportál járműveket. Azt is meglebegtették, hogy a gyártást java részben Amerikában, egy újonnan felépítésre kerülő üzemben fogják végezni. Míg ők csak lebegtették ezt,…
Read More