Exkluzív riport egy öngyilkos repülővel „1945. augusztus 13.-án, két nappal a háború vége előtt a Kisarazu Légitámaszpontról egy öngyilkos egység indult bevetésre. Elöljáróm, Nisimori Josiomi őrmester így szólt hozzám: „Kawano, most meghalok. A te egyenruhád tisztább. Cseréld el velem, hogy méltó módon érjen a halál.” Fájó szívvel adtam át pilótaruhámat, amit három nappal későbbi bevetésemre, saját halálomra tartogattam. Sorrakerülésem előtti napon befejeződött a háború. Egyenruhám az okinavai tenger fenekén nyugszik helyettem, én pedig élek.” 1941-ben Japán lebombázta az amerikai Pearl Harbort, s ezzel reménytelen háborúba keveredett a nálánál…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
A Sorge-rejtély (2. befejező rész)
Dr. Sorge, a sármos kém Megrendültek az iránta táplált érzelmei? Az együtt töltött hat esztendő boldog emlékei és a becsapottság érzése kavarogtak bennem. Így volt ez egészen 1943-ig, amikor engem is bevitt a rendőrség és most már alaposan kivallatott mindenről, a kapcsolatunk minden egyes részletéről is. Gyanítottam, hogy valamire készülnek, de semmi konkrétumot nem tudtam. Sorgét 1944-ben a Szovjetunió ünnepén, november 7-én végezték ki. Mikor értesült erről? Majdnem egy év múlva, a háború befejeztével, amikor az újságok a lakosság tudomására hozták. Szólni se tudtam, úgy éreztem, jeges…
Read MoreA Sorge-rejtély (1.)
A Sorge-rejtély (1.) Dr. Richard Sorge, a Szovjetunió kémje Ki ne ismerné a mesterkém, Richard Sorge nevét, aki a II. Világháborúban Japánból küldte titkos rádióüzeneteit Sztálinnak? Sorge a tokiói német nagykövetségre bejáratos újságíróként felbecsülhetetlen értékű hadititkokhoz fért hozzá. Működésének csúcsaként előre értesítette Sztálint a Szovjetunió német lerohanásának időpontjáról és helyéről. Az öntelt diktátor azonban saját „tévedhetetlen” megérzéseire hallgatva hatalmas veszteséget okozott saját haderejének. Számtalan könyv és filmalkotás taglalja, hogyan alakult volna a háború és az azt követő évek története, ha Sztálin hisz a szovjet hírszerzés német származású ügynökének. A…
Read MoreA Mifune-legenda (II. befejező rész)
MIFUNE Shiró, a színész Mifune Shiro és Doma-Mikó István Az 1999-es Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szenzációja az „Eláll az eső” c. japán film volt. A világhírű Kuroszawa Akira filmrendező halálának első évfordulójára készült el, a halott géniusz írásban rögzített utasításai szerint. Kurosawa évekig dolgozott egy-egy filmje előkészítésén. Megírta, majd újra és újra finomította a film történetét, s mert grafikusnak is kiváló volt, megtervezte a szereplők kosztümjeit, sőt még a jellemüket is részletesen eldöntötte. Filmforgatásba mindig csak kötetnyi rajz és leírás birtokában fogott, semmit nem bízva a véletlenre. Talán ez…
Read MoreA Mifune-legenda I.
„A legnagyobb volt, nincs nála jobb színész!” Kilencvenhét karácsony estéjén Tokióban, a Mitakai kórházban egy csontig lesoványodott 77 éves férfi haldoklott. Ágyát csak legközelebbi hozzátartozói állták körbe: két fia, régen elhunyt barátja felesége és a kezelőorvosa. A férfi fölemelte elkínzottan is szép arcát, szólni kívánt, de már nem volt rá ereje. Párnájára hanyatlott, és egy könnycsepp gördült ki megmerevedett szeméből. A hírügynökségek világgá kürtölték a hírt: meghalt Mifune Toshiró, minden idők legnagyobb japán színésze, a japán filmipar veteránja. A magyar közönség a „Shogun” c. filmsorozat címszerepéből és számos világhírű…
Read MoreÜdvözlet
Kedves Honfitársaim! Ha magazinunk japán olvasó kezébe kerülne, ide lapozna először, mert nálunk „hátul van az eleje”. Szülőföldemtől tízezer kilométerre olyan országban élek, amelynek lakói bánatukban mosolyognak, elküldő mozdulattal hívják magukhoz társukat, s a televíziót a nyomógomb kihúzásával kapcsolják be. „Fordított világ” mondogatja az idetévedt idegen, de kénytelen elismerni, hogy a dolgok fordítva is éppoly jól működnek, sőt, némelyek csak úgy igazán! (Ezt nevezik a külföldiek csodának.) Akinek Japánban peregnek cseresznyevirágos évei, meglepve tapasztalja, hogy mindinkább az „itt” lesz számára természetes, s az előző élete fonák. Magam abban a szerencsés…
Read MoreLicencek
Sakamoto Fuyumi
A népdal mintájára készült „enka” legnépszerűbb énekesnője a 24 éves Sakamoto Fuyumi. Egyszerű hivatali dolgozóként kezdte, de nem tudott lemondani álmáról, hogy valaha énekes sztár váljék belőle. Először az NHK állami televízió amatőr dalversenyén kapott első díjat, s ezután szinte minden szinten ő „vitte el a pálmát” a műfajban. Egy éve megkapta a Sanghajban megrendezett Ázsia Zenefesztivál fődíját, azóta számtalan meghívást kapott tv szereplésre és koncertre.
Read MoreMizugi
Egy budapesti diák kérdésére, hogy hol ismerkedhetne japán lányokkal? – Fiatalember, nem fogja elhinni: JAPÁNBAN! 65 millió hölgy között válogathat. Képeinken a három legnagyobb fürdőruhagyár hozzájárulásával a legszebb modelljeik láthatók.
Read MoreNacume Szószeki
Író, költő és nem utolsó sorban tollforgató nemzedékek tanítómestere – éppen a nagy történelmi fordulat, a Meidzsi előestéjén született, 1867-ben, Tokióban. A Meidzsi kor Japán gyökeres átalakulásának válságos időszaka, a világtól elzárt szigetek ekkor léptek a nagyvilág színpadára. Érthető tehát, hogy Szószeki írásai e kor emberének képét vetítik elénk. Különösen jól érzékelhető a magyar olvasó számára annak a gondolkodó rétegnek az ábrázolása, mely a hagyományok világában már nem, az európai világnézetben még nem érzi magát otthonosan. Egyformán feszeng az ősi és az új viseletben, – akárcsak nálunk a kiegyezés után…
Read More