Amuro Namie: Do Me More / 安室奈美恵 (Ének videó) ?

    Amuro Namie a szigetország legsikeresebb könnyűzenei énekesnője. 1977-benn született a déli Okinawán. Zenei tehetségét 12 éves korában fedezték fel, innen elindult a siker útján. 19 évesen egyik lemezéből már több mint 3 millió példány kelt el. Azóta megszámlálhatatlanul sok elismerést, díjat kapott. Tv szereplései és videoklipjei elsöprő sikerűek. Ennek magyarázata, hogy Namie az éneklésen kívül kiváló mozgásérzékkel, tánctehetséggel született. A túlhajszolt zenevilágtól rövid időre háromszor is visszavonult. A harmadik alkalom egybeesett édesanyja tragikus elvesztésével (egy rokonuk meggyilkolta). Ám a hatalmas rajongó tábora könyörgésének engedve (alkalmanként több tízezer levelet…

Read More

Kirándulás a pokolba (Japán népmese)

Valamikor, réges-régen élt három jó barát. Az egyik vásári mutatványos volt, a másik fogorvos, a harmadik meg kóborló hegyi szerzetes. Rá se hederítettek a világra, csak ráérősen kódorogtak hol erre, hol arra. Folyton úton voltak, együtt vándoroltak, de annyi pénzt azért mindenütt megkerestek, hogy az aznapi betevő falatjuk meglegyen. Egyszer éppen egy hegyen kaptattak fölfelé, s már jól benne jártak az erdő sűrűjében, amikor isten tudja, hogyan, de letévedtek az útról. – Sebaj! Majd csak kilyukadunk valahol! Menjünk! Még a nap is magasan járt, sietős dolguk sem volt, ballagtak hát…

Read More

A veréb barátsága

Egy paraszt törött szárnyú verebet talált. Felvette, hazavitte, és szeretettel ápolta, bár a felesége a szemére hányta, hogy túl sok időt fecsérel rá. A kis veréb néhány nap múlva meggyógyult, és mivel nem akarta, hogy az ember állandóan veszekedjen miatta a feleségével, hazarepült a fészkébe. A paraszt, amikor észrevette, hogy a madár eltűnt, nagyon elkeseredett, és a keresésére indult. Meg is találta, mire az egész verébcsalád ünneplésben tört ki, megköszönve a gondos ápolást. Egy ládikót ajándékoztak neki, de a lelkére kötötték, hogy ki ne nyissa, mielőtt hazaér. Hát, uramfia, a…

Read More

Két rab beperelte Japánt

Két halálsoron lévő rab is beperelte a japán kormányt. Védőjük szerint „embertelen” gyakorlat, hogy a foglyok közvetlenül az akasztásuk előtt értesülnek büntetésük végrehajtásáról. Az ügyvédek azzal érveltek, hogy a kormány nem hagy időt a raboknak a tiltakozásra. Ezt a japán gyakorlatot már nemzetközi szervezetek is sérelmezték. Az egyik ügyvéd, Jutaka Ueda így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Japán teljesen lemaradt a nemzetközi közösségtől ezen a téren”. A szigetországban ritka a halálbüntetés, csak nagyon súlyos, több emberéletet követelő merénylet történik. A japán közvélemény 1995 után vált igazán halálbüntetés-pártivá, amikor egy apokalipszis hívő szekta…

Read More

November 3: Kultúra napja (文化の日)

Különböző művészeti kiállításokat, művészeti fesztiválokat tartanak. 1936 óta ezen a napon adja át a Császár a magas Kultúra Rend kitüntetést értelemszerűen olyan embernek, aki sokat tett a kultúráért, művészetért vagy tudományért. Érdekesség, hogy a Kultúra Napján mindig jó idő van, 1965 és 1996 között mindössze 3 alkalommal esett eső Tokióban november 3-án. Inter Japán Magazin

Read More

Arthur Golden – Egy gésa emlékiratai II/II (hangoskönyv) ?

    1929-et írunk. A kilencéves Chiyot egy szegény halászfaluból eladják szülei egy kyotoi gésa-háznak. A kislány kegyetlen bánásmódban részesül a ház tulajdonosai és a főgésa Hatsumomo révén. Akaraterejét azonban nem sikerül megtörniük, s miután Hatsumomo riválisa, Mameha a szárnyai alá veszi, Chiyoból Sayuri néven legendás gésa válik. Megtanul minden művészi és társadalmi fogást, ami ahhoz szükséges, hogy érvényesülni tudjon abban a világban, ahol ezentúl mozognia kell: a gazdagok, kiváltságosok és politikai csatározások világában. Bár Sayuri kék szemei kora legbefolyásosabb férfiúit bűvölik el, valódi szerelme elérhetetlen távolságban van tőle. Ráadásul…

Read More

Arthur Golden – Egy gésa emlékiratai I/II (hangoskönyv) ?

    1929-et írunk. A kilencéves Chiyot egy szegény halászfaluból eladják szülei egy kyotoi gésa-háznak. A kislány kegyetlen bánásmódban részesül a ház tulajdonosai és a főgésa Hatsumomo révén. Akaraterejét azonban nem sikerül megtörniük, s miután Hatsumomo riválisa, Mameha a szárnyai alá veszi, Chiyoból Sayuri néven legendás gésa válik. Megtanul minden művészi és társadalmi fogást, ami ahhoz szükséges, hogy érvényesülni tudjon abban a világban, ahol ezentúl mozognia kell: a gazdagok, kiváltságosok és politikai csatározások világában. Bár Sayuri kék szemei kora legbefolyásosabb férfiúit bűvölik el, valódi szerelme elérhetetlen távolságban van tőle. Ráadásul…

Read More

Férjhez ment Mako japán hercegnő, elveszítette császári státuszát

Férjhez ment Mako japán hercegnő a volt egyetemi hallgatótársához, Komuro Keihez – közölte kedden a japán császári udvar ügyeivel foglalkozó kormányügynökség. A hercegnő a japán törvények értelmében ezzel elveszítette császári státuszát, mivel férje, Komuro közember. Naruhito császár 30 éves unokahúgának döntése értelmében az esküvőt nem a császári szertartás szerint tartották. Mako lett továbbá a császári család első olyan tagja, aki visszautasította azt a 150 millió jenes (412,5 millió forintos) összeget is, amely az esküvő miatt a császári státuszról lemondó hercegnőnek jár. Az esküvőt követően a pár rövid sajtótájékoztatót tartott, amelyen…

Read More