Csalafinta rókakölyke

Hárman laktak az egyszeri erdőben. A borz, a róka, meg az egyetlenje, a rókakölyök. Csak ők maradtak meg benne, a többijét mind vadászok irtották ki. Hol íjjal, meg nyíllal, hol meg tőrbeejtéssel. A szarvas, a vaddisznó, a sok nyúl, a menyétféle, meg a rengeteg mókus egy szakadó szálig mind kipusztult belőle. Amint mondám, csak a borz, meg a két róka maradt benne életben. Beléjök is már csak hálni járt a lélek, mert a betevő falatjok se volt meg. Dehogy is merészkedtek ki a rókalyukból, meg a borzfészekből, féltek a vadásznak…

Read More

Kitört az Aso vulkán Japánban

Japánban több, mint száz aktív vulkánt tartanak számon, köztük negyvenhét vulkán aktivitását folyamatosan figyelik a szakemberek. Az Aso, Japán legnagyobb vulkánja utoljára 2019-ben mutatott aktivitást. A tűzhányóból három kilométernél magasabb hamufelhő tört elő. A 1592 méter magas hegy a turisták által közkedvelt hely, de sérültekről egyelőre nem érkezett hír. A hatóságok óvatosságra intik az embereket és felhívják a figyelmet arra is, hogy a Nakadaka-kráter egy kilométeres körzetében vulkanikus törmelék szóródhatott el. https://www.youtube.com/watch?v=uTg-ych6c_0&t=53s Az elmúlt 90 év legsúlyosabb vulkán kitörése 2014-ben volt. A japánban Ontake vulkán kitörésekor 63 ember veszítette életét.…

Read More

Csak a felét ha fizeti (Tréfás mese)

Takarékos jó Kamura, sok aranynak, sok ezüstnek fösvény ura. Minden garast, ha egy jent is, fogához ver; élni is csak szegényesen, szűkösen mer. Hogy történt meg, mit én tudom, igaz okát se firtatom, bánat érte szegény fejét, megutálta kuporgató rongy életét. Búsra hajló fejjel ballag városszerte, uccahosszat; sikátorról sikátorra, egyik sorról másik sorra. Amint ődöng, amint jár-kél, kémlő szemmel amint szemlél, lába előtt mély egy folyó, mély medrében kénnyel-kedvvel folydogáló. Nagyot sóhajt nagy bújában, eltöprengő bánatában s amint nézi folyóvíznek habos fodrát, tajték verő hullám hosszát, előtte áll folydogáló folyó…

Read More

Az észak koreai hadsereg parádés bemutatója (Videó) ?

    Így néz ki egy őrült bemutató a észak koreai hadsereg elit alakulatától. Cserépkötegeket, téglákat törnek kézzel, fejjel, betonlapokat repesztenek szét a testükön. Kövekkel, nagykalapáccsal és baltával verik társaik kezét, betonvasat csavarnak a derekukra. A műsorvezető hisztérikus kommentjével kísért bemutató minden bizonnyal a világ megfélemlítését szolgálja. Kobayashi Inter Japán Magazin  

Read More

Japánban több száz gyermeköngyilkosság volt a járvány kezdete óta

A pandémia kezdete óta több gyermek lett öngyilkos, mint 1974 óta bármikor- jelentette a japán sajtó. Az adatokat a tokiói oktatási hivatalra hivatkozva adták meg, mely szerint tavaly 415 japán általános vagy középiskolás gyermek vetett véget az életének. Japánban évek óta nagyon magas az öngyilkosságok száma, bár az elmúlt 15 évben sikerült 40 százalékkal csökkenteni ezt az értéket. 2009 óta folyamatos volt a csökkenés, de a járvány beköszöntével újra nagyon magas lett az öngyilkosságok száma – írja a 168.hu oldal.   Inter Japán Magazin

Read More

Sárkány lelke (Tréfás mese)

Özvegy sorban élt az anyja, egy öröme egyetlenke kis magzatja. Adta fickó indulatos, kérő szóra szertelen mód akaratos. Szót nem fogad anyókának, nyomát üti gond és bánat. Vásár útját járta anyja s amint benéz apró boltba, játékosba, Sárkány rázza veres fejét, papi­rosból lábát, kezét. Két tűzszeme mintha égne s keresztbe áll ferdén néző tekintése. Tudakolja Sárkány árát, megvásárol vásárfiát, viszi haza lurkójának, rosszalkodó magzatjának. Kap a fickó a vásáron, bálványszemű rőt Sárkányon, megereszti hosszan nyúló fonálkáját, jobbra-balra himbáltatja kezét, lábát, tűzderekát. Ám a Sárkány tűzszín arca sehogyse száll fel magasra,…

Read More

Nem fair, hogy törölték a Japán Nagydíjat

A vírushelyzetre való tekintettel idén is elmarad a Japán Nagydíj. A Toyota elnöke nem tartja fair döntésnek, hogy az olimpiát megrendezték, de az autó- és motorversenyeket törölték – írja a motorsport.com oldal. Erre a kijelentésre reagálva fogalmazta meg véleményét Jamamoto Maszasi, a Honda főnöke: „Személy szerint, mint a motorsportokat kedvelő személy, örültem, hogy Akio Tojoda elnök ilyen megjegyzéseket tett. Sokan azon tűnődünk, hogy az olimpiát miért lehetett, a motorsportos eseményeket pedig miért nem. Azzal is egyetértek, hogy a versenyzők is ugyanolyan sportolók, és ezt globálisan is el kéne ismerni” –…

Read More

Zenével hívják fel az emberek figyelmét a medvékre

Japánban is fokozottan figyelni kell arra, hogy ahová megyünk számíthatunk-e medvékre. Az ország három szigetén Honsún, Sikokun és Kjúsún az örvös medve egy alfaja található meg. Egyre gyakoribb, hogy a vidéki településekre betéved egy-egy medve, ami az emberekre is rátámadhat, kirándulások alkalmával pedig még nagyobb az esélye annak, hogy szembe jöhet velünk ez a hatalmas állat. Igencsak magas lett a medveészlelések száma éppen ezért a helyi hatóságok fontosnak tartják, hogy folyamatosan tájékoztassák az embereket arról, mit csináljanak és mit ne csináljanak, ha medvével találkoznak. A figyelmeztető kampány programjába bekerült egy…

Read More

Koronavírus – Újabb korlátozásokat oldottak fel Japánban

Japánban újra árulhatnak alkoholt és esténként tovább tarthatnak nyitva az éttermek és bárok, mert a hónap elejével feloldották a koronavírus-járvány miatti korlátozások egy részét. Az elsősorban a közösségi érintkezések és programok számának csökkentését célzó korlátozások az elmúlt hat hónapban különösen érzékenyen érintették a japán szolgáltatószektort. A fertőzöttek száma azonban csökken, és a lakosság nagyobb része már megkapta a koronavírus elleni oltást. A mostani enyhítéseknek köszönhetően a vendéglátóhelyek péntektől este 8 óráig szolgálhatnak fel alkoholos italokat, és 9 óráig maradhatnak nyitva. A Tokiót és környékét sújtó, Mindulle tájfun által okozott pénteki…

Read More

Sógun (Magyarul beszélő film) ?

    A Nobel-díjas James Clavell regényéből készült a – minden valószínűség szerint – legsikeresebb filmtörténet. Számtalan nyelvre lefordítva sorozatként vetítették a televíziókban. A XVII. század elején egy angol vitorlás hajótörést szenved Japán partjainál. John Blackthorne, a hajó navigátora a csodával határos módon megmenekül. Az ismeretlen világban bizalmatlanul fogadják az idegent – úgy tűnik, ha a tenger nem végzett vele, megteszik majd a japánok. Blackthorne szemtanúja lesz, amint az ország egyik leghatalmasabb embere, Toranaga kíméletlenül végez egyik ellenfelével. Az idegen egy hatalmi harc közepébe csöppen: Toranaga és Ishido a megkérdőjelezhetetlen…

Read More