3000 éve történt az ismert legkorábbi cápatámadás

Végre kiderült, mibe halhatott meg egy 3000 éves csontváz gazdája. Kutatók évek óta próbálták megfejteni, mibe halhatott meg 3000 évvel ezelőtt az ember, akinek maradványain 790 szúrt sebet találtak. A csontvázat a Japánnál található Szeto-beltenger közelében találták meg, valamikor i. e. 1370 és i. e. 1010 között halhatott meg. A Sky azt írja, hogy egy oxfordi kutatók által vezetett csapat megfejthette a No 24 néven ismertté vált személy halálának okát: egy őskori cápatámadás áldozata lehet. Először nem tudták hova tenni a nyomokat. A rengeteg sérülés ellenére temetőben volt eltemetve, így…

Read More

Cápatámadás 3000 évvel ezelőtti áldozatának maradványait találták meg

Háromezer évvel ezelőtti cápatámadásban elhunyt áldozat maradványait fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport Japánban. A Journal of Archeological Science folyóiratban publikált tanulmány szerint ez a legkorábbi közvetlen bizonyíték egy ember elleni cápatámadásra. A nemzetközi kutatócsoport a régészettudomány és a halottkémek által használt technológiák segítéségével rekonstruálta, hogy mi történt – számolt be róla a Phys.org tudományos ismeretterjesztő portál cikke. A cápatámadás áldozatát J. Alyssa White oxfordi kutató és Rick Schulting professzor fedezte fel, miközben a Kiotói Egyetemen az őskori vadászó-gyűjtögető népek csontvázmaradványain erőszakos traumákra utaló nyomokat vizsgáltak. Egy Cukumóban talált felnőtt férfi…

Read More

Szabadságon Tokió kormányzója végkimerültség miatt

A japán médiumok értesülése szerint kórházban kell ápolni  Tokió kormányzóját. Tokió kormányzója végletes kimerültség miatt szabadságra kényszerült – jelentette be szerdán a japán főváros kormányzata. Koiko Jurikét kórházban pihentetik – írja az MTI a japán média értesüléseire hivatkozva. A kormányzó a koronavírus-járvány elleni küzdelem mellett mélyen belefolyt az egy hónap múlva esedékes tokiói olimpia és paralimpia előkészítésének munkájába. Hétvégeken is gyakran dolgozott éjszakába nyúlón a járvány elleni intézkedések mérlegelésen, kidolgozásán, számtalan értekezletet tartott magas rangú tisztségviselők részvételével. Kedden egy online tanácskozáson már a hangja is rekedt volt, amiért elnézést kért. Hivatalos közleményében…

Read More

Újraindítottak egy 40 éves japán atomreaktort

Japán szakemberek szerdán újraindították az ország nyugati részén fekvő Fukui prefektúrában lévő Mihama atomerőmű harmadik reaktorát – jelentette be a létesítményt üzemeltető Kansai Electric Power Company energiaszolgáltató konszern. Az erőmű a tervek szerint június 24-én éri el az úgynevezett kritikus állapotot, ami azt jelenti, hogy elérik azokat a feltételeket, amelyek mellett fenntartható a láncreakció az atomerőműben. A reaktor teljesítményét ezután fokozatosan növelik. Ezzel párhuzamosan a szakemberek elvégzik az összes rendszer teljes biztonsági ellenőrzését. A kereskedelmi áramtermelést július végére érik el. A 780 megawatt teljesítményű mihamai reaktort 1976-ban helyezték üzembe. A…

Read More

Meglepő jogszabályt erősítettek meg Japánban

A japán legfelsőbb bíróság – megerősítve egy 2015-ös ítéletét – szerdán kimondta, hogy megfelelnek az alkotmánynak azok a jogszabályi rendelkezések, amelyek arra kötelezik a házaspárokat, hogy ugyanazt a vezetéknevet használják. 2018-ban helyi önkormányzatok megtagadták három pár azon kérelmét, hogy a házasságkötésük után mindkét fél megőrizhesse saját vezetéknevét, ezek után jutott el újra a kérdés a 15 tagú testület elé. Dacára a társadalom támogató álláspontjának, valamint az ENSZ ajánlásának a legfelsőbb jogi fórum újfent elutasította a név megtartásának engedélyezését, hivatkozva a polgári törvénykönyv és a családnyilvántartási törvény passzusaira, melyek egy több…

Read More

Műanyaghulladékokon szelik át az óceánt a betolakodó fajok

Az óceánokban felhalmozódott műanyaghulladékokon utazva tesznek meg hatalmas távolságokat a betolakodó fajok, amelyek aztán súlyos fenyegetést jelenthetnek az őshonos állatokra és növényekre, ha megvetik lábukat egy-egy új területen. A 2011-es japán szökőár csaknem 16 ezer ember halálát okozta, épületeket, infrastruktúrákat döntött romba és a becslések szerint ötmillió tonna hulladékot sepert bele a tengerbe. Ennek egy részét, gyakran potyautasokkal együtt, egészen Hawaii, Alaszka és Kalifornia partjaiig sodorta a víz – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.     A Smithsonian Környezeti Kutatóközpont szakemberei 2017-ben 289 olyan japán tengeri…

Read More

Tokió 2020 – Lehetnek japán nézők a versenyeken

Korlátozott számban ugyan, de lehetnek japán nézők a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein. A szervezők hétfői közlése szerint az adott helyszín befogadóképességének legfeljebb ötven százalékát lehet megtölteni szurkolókkal, a maximális létszám tízezer ember lehet. A házigazdák a koronavírus-járvány ellenére biztonságos lebonyolítást ígérnek. A tokiói olimpiát eredetileg tavaly nyáron rendezték volna meg, de a vírus miatt idén július 23. és augusztus 8. között kerül rá sor. Egy korábbi döntés nyomán külföldi nézők nem lehetnek a versenyeken. Forrás: MTI

Read More

Kék Ibolya, Puszpángocska (Virágmese)

Hosszúfejű, szőrkucsmájú, mi fán termett hórihorgas bő plundrájú? Nyujtja nyakát cingár kóró, ökörfarkú virágkaró. Virág nyílik, tavaszodik, réti fűben, zöld mezőben kóróvirág bolyhosodik. Emelgetik idres-bodros fürtfejüket, szellőztetik hosszú, hegyes süvegüket. – Meleg szelek fujdogálnak, vége tavasz szép álmának. Nincsen soká maradásunk, rövidesen hajlék után kell hogy lássunk. Lent a réten Ibolyácska, feltekintget putinásra; kérdi tőle halk szavával, szemérmetes pirulás­sal: – Hosszúfejű, szőrkucsmájú, hová készülsz széllel bélelt bő plundrájú? – Ó, százszorszép Ibolyácska, aprószemű virágocska, csepp bimbódból ím egyszerre kiszo­rultál, kék ruhádból kivirultál. – Szépségemet, kék színemet mit én tudom, nagyobb…

Read More