Milyen lenne Batman a középkori Japán szamurájai között? Pontosan ezt mutatja meg a Batman Ninja című animációs film. Kazuki Nakashima és Takashi Okazaki új animéjében Batman szokásos környezete, Gotham City helyett a középkori Japánban találja magát, de nem nagyon van ideje csodálkozni ezen, mert legnagyobb ellenségének, Jokernek japánizált változata is feltűnik. Batmobil helyett lóháton, sötét metropolisz helyett japán papírházak között megy a harc az ősellenségek között, 2018-ban mi is megnézhetjük majd a Batman Ninjat! H-guchi Inter Japán Magazin
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Tokió 2020 – A sportolók több mint 80 százaléka lesz beoltva
A július 23-án kezdődő tokiói olimpián szereplő sportolók több mint nyolcvan százaléka oltott lesz a koronavírus ellen – számolt be róla a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra (NOB) hivatkozva az insidethegames portál. Az ötkarikás hírekre specializálódott honlap Christophe Dubit, a NOB illetékes ügyvezető igazgatóját idézi, miszerint a legutóbbi adatok szerint az olimpikonok 74 százalék volt már beoltva, és ez a szám másfél hónap múlva meghaladja majd a 80 százalékot. Dubit jelezte, becslésről van szó, mert még több sportágban nem dőlt el véglegesen, kik indulnak Tokióban. Ugyanakkor minden ország olimpiai bizottságával, illetve a…
Read MorePárt keresve érkezett Japánba egy déli szélesszájú orrszarvú
Tajvanról Japánba költöztettek át egy nőstény déli szélesszájú orrszarvút, hogy párra leljen. Emma helyi idő szerint június 8.-án este érkezett meg csaknem 16 órányi utazás után a japán Szaitama prefektúrabeli Tobu Állatkertbe, ahol már össze is ismertették első udvarlójelöltjével, a tízéves Morannel – írja a BBC hírportálja. Az ötéves nőstényt viszonylag nyugodt természete miatt választották ki az utazásra. Korábbi lakhelye, a tajvani Leofoo szafaripark munkatársai szerint az állat ritkán keveredett összetűzésbe társaival. Emellett kis termete is alkalmassá tette a tengerentúli szállításra. Átköltöztetésének célja az Ázsiában fogságban nevelt szélesszájú orrszarvúk számának…
Read MoreTokió 2020 – Számos önkéntest eltántorított a járvány
Az országúti kerékpáros versenyekre jelentkezett japán önkénteseknek több mint fele visszamondta közreműködését az olimpián – írta a Jomiuri Sinbun japán újság. A napilap szerint a visszalépés oka döntően a koronavírus-járványtól való félelem. Az eredendően 163 önkéntes a Jamanasi prefektúra területén kijelölt viadalokra jelentkezett segítőnek, ám mostanra már csak 78-an maradtak. Nekik kell a Jamanakako Village-ben és környékén július 24-én és 25-én esedékes biciklis erőpróbákon biztosítani a zavartalan versenyfeltételeket, útmutatást adniuk és szükség esetén tanáccsal szolgálniuk. Az újság szerint fennáll a további lemorzsolódás veszélye, de az érintett prefektusi hivatal nem fontolgat…
Read MoreSzáva Csanád: Haiku
méltósággal jár a macska fenn háztetőn – külön uralom gólya elröppen – szerencsés békánknak is új élete lesz tavasszal nagy szél fésülgeti az álmos kis dimb-dombokat
Read MoreDali Kandúr (Állatmese)
Nagyot bődül büszke Tigris hetykélkedvén, Kandúr előtt legénykedvén: – Széles e világon legeslegerősebb, nincsen Nippon földjén nálam félelmesebb. – Hogyha vallod, akkor igaz – szól a Kandúr s félelmében elmiákol. – Ám egy felhőn, futó felhőn nagy nyargalvást, ki vágtat oly bősz rohanvást? Ránéz Tigris a felhőre a döbbenettel veszi észre, irdatlan egy szilaj Sárkány száguldozgat felhő hátán. Minden mersze tigriskének eleblábol a nagy hősnek s elmenekül tűzokádó Sárkány elől, akár egér macska elől. – Lám, lám – nevet égi Sárkány, repülgetvén felhő hátán -, Tigris-koma nagyféltében elvágtatott, ijedtében ugyancsak…
Read MoreJapán leggyönyörűbb étterme ?
Üdvözlet a Kyoto Kitcho étteremből! Egy Japánban élő kanadai házaspár készített videót a Kiotó Arashiyama részén lévő étteremről, mely az ország legelegánsabb és legjobb vendéglátóegysége. Kezdjük ott, hogy a Kyoto Kitcho egy három Michelin-csillaggal rendelkező étterem, tehát semmiféle luxust nem mellőz sem maga az étterem, sem az ott felszolgált tökéletes fogások. Az ember előkelőségnek érzi magát, ha egy ilyen helyen költheti el a vacsoráját. H-guchi Inter Japán Magazin
Read MoreTokió 2020 – Oltják az olimpikonokat, a szervezők eltökéltek
Japánban oltják az olimpikonokat, illetve a hivatalos résztvevőket, és miközben a lakosság, illetve egészségügyi szakértők körében jelen van az aggodalom, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezőbizottság 50 nappal a megnyitó előtt továbbra is eltökélt a tokiói rendezést illetően. „Ahogy világszerte, úgy Japánban is elkezdték előre venni az oltási sorrendben az olimpikonokat és a résztvevőket. Itt, Japánban ezt fű alatt teszik, hiszen a közvélemény a mérések szerint és szabad szemmel láthatóan is elutasító a játékokkal szemben” – mondta a helyszínről a közmédia tokiói tudósítója. Emlékeztetett rá: a legfrissebb…
Read MoreLegyet ölő Legyezőcske (Állatmese)
Tikkaszt a nyár, zümmög a Légy, fényben fürdik a mindenség. Bogárkáknak rebben szárnya, hallszik szellő suhanása; dümmög dongó ágon-bogon, szitakötő árkon, bokron. Adta Legye szemtelenje, be kelletlen, zizzenése, libbenése tűrhetetlen. Orrod előtt eledeled, falánk legyek rajtaesnek; italodat megdézsmálják, pihenődet megzavarják. Nagy szerencse, vigyázgat rád fürgekezű Legyezőcske. Csontja bambusz, húsa hártya; nyáridőben, rekkenőben hűs szellőt hajt verítékes orcátokra. Fagyos télen, zimankóban tüzet éleszt, alvó tüzet, pislákolót újjáébreszt; legyek raját, garmadáját ellegyezi, orrod elől, italodról, ételedről elkergeti, bambuszcsontú, hártyahúsú Legyezőcske. Terpeszkedik verandáján s házatáján megint zümmög, füle körül megint dümmög adta Legye…
Read MoreTokió 2020 – Negatív teszt bemutatása, arcmaszk, étkezési tilalom várhat a japán nézőkre
Tilalmak és tesztek várnak azokra a japánokra, akik – ha a hazai szurkolók belépését engedélyező kormánydöntés születik – ott lehetnek a tokiói olimpia versenyeinek helyszínein. A Jomiuri Sinbun című napilap kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta hétfőn, hogy az ötkarikás játékok nézőit eleve csak negatív koronavírus-teszt megléte esetén engedik be a lelátókra. Az újság szerint a jegytulajdonosokat hét nappal azon sportesemény előtt kell tesztelni, amelyre belépőt vásároltak. A szervezők naponta mintegy 400 ezer – ingyenes – tesztet készek elvégezni, a sportlétesítményekbe látogatóknak kötelező védőmaszkot viselniük, és várhatóan tilos lesz számukra az…
Read More