Öt rendezői interjú érhető el a Japán Filmfesztivál kísérőprogramjai között

Öt rendezői interjú lesz érhető keddtől a Japán Filmfesztivál kiegészítői programjai közül az eseményt szervező Japán Alapítvány weboldalán – közölték a szervezők az MTI-vel.  JFF PLUS Online Japán Filmfesztivált február 26. és március 7. között tartják, az elmúlt évek japán filmterméséből 30 alkotást láthatnak az érdeklődők. A Japán Alapítvány által szervezett esemény ebben az évben az eddigi legnagyobb repertoárt sorakoztatja fel. A programban egyaránt megtalálhatók kritikusok által elismert díjnyertes alkotások és mainstream szórakoztató filmek. A Japán Alapítvány weboldalán beszélgetés lesz látható Takesi Jasiroval, a Gon, a kis róka című animáció…

Read More

Nem okozott károkat a nyári tokiói olimpia létesítményeiben a Japánt sújtó földrengés

 A Kyodo News hírügynökség beszámolója szerint az ország keleti partjainál, a Csendes-óceánon bekövetkezett, a Richter-skálán 7,3-as erősségű február 13-án bekövetkező földmozgás leginkább Fukusima prefektúrát érintette, de hatását a tőle 200 kilométerre fekvő Tokióban is érezni lehetett. Az eddigi információk szerint csaknem százan sérültek meg, és 950 ezer háztartásban ideiglenesen szünetelt az áramszolgáltatás, szökőárriadót azonban nem rendeltek el. 2011 márciusában pusztító, 9-es erősségű földrengés rázta meg Fukusimát, a rengést követő szökőárban pedig csaknem 20 ezer ember vesztette életét. A hétvégi természeti csapás a térségben levő olimpiai helyszíneket nem rongálta meg. A…

Read More

Hirosima 800 ezer lakosán végezne PCR-tesztet

Hirosima prefektúra bejelentette, a koronavírus fertőzés kimutatására nagy kaliberű PCR-tesztet fog végezni.   Japánnak más országokhoz viszonyítva nagy az elmaradása az elvégzett Covid-tesztek számát tekintve. A Hirosima prefektúra célul tűzte ki, hogy az 1,2 millió lakosú Hirosima városban 800 lakoson, vagyis polgárainak kétharmadán elvégezze a PCR-tesztet. Inter Japán Magazin

Read More

Lékó Eszter: Robotok és vendégmunkások, mint mentőöv

Egy 2018-ban közétett ranglista szerint a robotika élén Dél- Korea áll, őt követi Svédország, Szingapúr, Németország, Svájc és a hatodik helyet Japán foglalja el. 2017-ben még csak a hetedik helyen állt, de úgy látszik, hogy egyre feljebb lépked a ranglétrán.   Újabb és újabb robotok jelennek meg Japánban. Ilyen például Paro, a robot fóka mely segít megelőzni a depresszió kialakulását. A Lovo névre hallgató szeretet robotok a gyermekek számára játszótársat, az idősebbek számára társaságot jelentenek. A Twendy-one robotokat idős emberek megsegítésére alkották meg. Ételeket, tálcákat szállítanak és segítenek felkelni az…

Read More

EXPRESSZ HÍR! Heves földrengés a japán főszigeten

Pénteken, japán idő szerint 23:07 órakor meglepően heves, 7,3-as erősségű földrengés rázta meg Honsú főszigeten Fukusima és Mijagi prefektúrák környékét. Az erős földmozgás hatását az egész szigeten érezni lehetett. Halálesetről nem kaptunk hírt, az viszont már bizonyos, hogy a száznál több sérült van. Japánban évente ötezer kisebb-nagyobb földmozgást regisztrálnak. Az éjszakai eset epicentruma Fukusima és Mijagi prefektúrák környékére esett. Helyenként áramkimaradásokat idézett elő, és több expresszvonat megállt a pályán. Haláleset nem történt, ellenben száznál több személyi sérülésről kaptunk hírt. Meteorológusok szerint a földmozgás a 2011-es, nemzeti katasztrófát előidéző eset utórengése…

Read More

Az alvilág titkai S01E01 – A jakuzák ?

Tokióban indulunk vadászatra, hogy a jakuzák – a világ egyik legkönyörtelenebb bűnszervezete – után nyomozzunk, akik hírhedtek arról, hogy kedvelik a zsarolást és az erőszakot. Az alvilág titkai (Inside Secret Societies aka. Secrets Of The Underworld) színes, szinkronizált angol dokumentumfilm sorozat, 2016 Ez az izgalmas sorozat a történelem legtitkosabb, legveszélyesebb globális, föld alatti társaságait mutatja be – szekták, fanatikus vallási csoportok, ezoterikus társaságok és politikai militáns alakulatok ködös, rejtélyes keverékét, akik mind formálni és befolyásolni próbálják a világot, amelyet ismerünk.

Read More

Szamurájok fejedelme (Történelmi akciófilm) ?

A 17. században Japán két részre szakad. A keleti sereget Tokugawa Ieyasu hadúr vezeti, és hadban állnak a Toyotomi-klánnal, valamint a nyugati sereggel. Bár megnyert nemrég egy csatát, rosszul áll a szénája a keleti haderőnek. Toyotomi seregének modern fegyverek kellenek, ami megfordíthatja a háború kimenetelét. Tokugawa Ieyasu elküldi legmegbecsültebb szamuráját, Mayedát és a fiát, Yourimunét Spanyolországba, hogy vegyenek ötezer muskétát. De a veszélyes úton sokan esküdnek össze ellenük. Mikor végre Spanyolországba érnek, ott semmi sem úgy alakul, ahogy várták.

Read More

Államalapítási ünnep (建国記念の日, Kenkoku Kinen no Hi)

  A Nihonsoki, az egyik legrégebbi japán krónika szerint Dzsinmu, az első japán császár időszámításunk előtt 660-ban, február 11-én lépett trónra. Trónra lépésének napját tartják Japánban az államalapítás ünnepét. 1872 és 1948 között Kigen szecu-nak nevezték ezt az ünnepet. 1966-ban fogadták el. Államalapítási ünnepként vagyis  Kenkoku Kinen no Hi néven 1967-ben tartották meg először. A második világháború előtt a japánok úgy gondolták, hogy az időszámításuk február 11-én kezdődött, mert akkor lépett trónra az első császáruk. A háború után elsősorban amerikai nyomásra a japánok nem tekintettek istenként a császárukra. Hirohito császár…

Read More

Olimpia 2021 – Gondok a média munkatársainak szállítása körül

Gondot okoz a tokiói nyári olimpia közlekedésért és szállításért felelős szervezőinek, hogy miképpen oldják meg gördülékenyen a várhatóan nagy számú külföldi sajtós eljuttatását az egyes versenyszínhelyekre. Az utaztatási problémákról hírt adva az insidethegames.biz szaklap azt írta, hogy külön gondot jelentenek azok az újságírók, akik nem az olimpia hivatalos szállodáiban szállnak majd meg. A portál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság médiaműveleti vezetőjét, Lucia Montanarellát idézve ezt írta: „tudjuk, hogy nagy számban vannak olyan akkreditált sajtósok, akik különböző helyeken tartózkodnak majd, s nem a hivatalos szállodák valamelyikét választották”. Hozzáfűzte: ha az érintetteknek nincs…

Read More