Diplomáciai források: az EU szigorítja a Phenjannal szembeni szankcióit

Szigorítani fogja az Európai Unió azokat a szankciókat, amelyeket észak-koreai magánszemélyek és vállalatok ellen rendelt el, válaszul a Phenjan által végrehajtott sorozatos kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre – közölték diplomáciai források a tagállamok uniós nagyköveteinek csütörtöki tanácskozását követően.     A névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy az ülésen megegyezés született a gazdasági korlátozások szigorításáról, amelyek így kiegészítik az ENSZ büntetőintézkedéseit.     Brüsszelben úgy tudni, a döntés nyomán meg fogják tiltani a beruházásokat Észak-Koreában, és az oda irányuló kőolajexportot, valamint nyolc újabb természetes személyt vesznek fel az EU szankciós listájára, és a korlátozások…

Read More

Szeptember 23: (秋分の日): Őszi nap-éj egyenlőség

Ezen a napon lépi át a Nap az Egyenlítőt az északi féltekéről a délire. Ma a Nap pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik, és az éjszaka meg a nappal hossza egyenlő. Ugyanúgy, mint tavasszal, ekkor is egy hétnapos periódus része az ünnep. Ekkor is, mint a tavaszi napéj egyenlőségnél, a japánok az őseinkre és a holtakra emlékeznek, elzarándokolnak őseik sírjához, megtisztítjuk azokat, és áldozati ételeket helyeznek el. Inter Japán Magazin

Read More

Az agrárkapcsolatok további bővítéséről tárgyalt Fazekas Sándor japán kollégájával

Az agrárkapcsolatok további bővítéséről tárgyalt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter japán kollégájával, Taniai Maszaakival, a japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium államminiszterével.     A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdai MTI-nek küldött közleménye szerint a tárcavezető állategészségügyi kérdésekről és a kétoldalú mezőgazdasági kereskedelmi kapcsolatok élénkítésének lehetőségeiről egyeztetett japán kollégájával. A kelet-ázsiai ország delegációja a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra (OMÉK) érkezett, amelyen Japán a partnerország. Kiemelik: a Japán és Magyarország között hosszú idő óta fennálló kereskedelmi és kulturális kapcsolatok tovább erősödhetnek, ehhez kiváló alkalmat nyújt japán gasztronómiai és kulturális hagyományainak bemutatása…

Read More

A jövőben robotpap is celebrálhat temetést Japánban (Videó)

    Japánban óriási problémát jelent az elöregedő népesség és a paphiány, ezért Softbank cég Pepper néven futó humanoid robotja buddhista temetéseket is celebrál.       Az ilyen típusú, érzelmek felismerésére és kommunikálásra is képes robotokat a világ több fejlett országában használják már recepciósként, de spirituális célra eddig kizárólag Japánban vetették be. YouTube – Inter Japán Magazin    

Read More

6,1-es erejű földrengés volt a japán fősziget keleti partjainál

Ma hajnalban a Richter skála szerint 6,1-es erejű földrengést mértek Japánban. Ma hajnalban, japán idő szerint 2 óra 37 perckor 6,1-es erejű földrengést mértek a japán fősziget, Honsú keleti partjánál. A rengések epicentruma a fukusimai atomerőműtől 320 kilométerre, a tenger mélyén volt. Emberéletben és anyagiakban kár nem keletkezett. márciusában 9-es erejű földrengés romba döntötte észak-kelet Honsú településeit, és a keletkezett szökőár 23 ezer emberéletet követelt. Inter Japán Magazin

Read More

Cuki japán minirobot az űrállomáson (Videó) ?

A japán kutatók alkották meg az int-ballt, ami az internal ball camera rövidítése. 12 propeller hajtja meg és a feladata, hogy fotókat és videókat készítsen a nemzetközi űrállomáson, így segítve a földi személyzetet az ellenőrzésekben és a hibák felfedezésében. De ha már japán, a kutatók nemcsak a működésére figyeltek, hanem kifejezetten cuki külsőt terveztek. Mindössze 15 centiméteres és idén júniusban állt munkába a nemzetközi űrállomáson. Azóta pedig szép lassan sztár lesz belőle, mert tényleg, mintha egy sci-fi filmből lépett volna elő. Inter Japán Magazin  

Read More

Inter Japán Díj pályázat

    Szereted Japánt? Írói ambícióid vannak? …vagy mindkettő? Jelentkezz az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatára! Az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatot hirdet a japán-magyar kapcsolatok és a két nép közötti szabad információ-áramlás erősítésére. • A pályázók korát, végzettségét és állampolgárságát tekintve nincs megkötés. • Bárki pályázhat interjú, riport, novella és tanulmány műfajban. • Írásműve épülhet japán-magyar történésekre, gondolati szintű közös elemekre, felvethet a két nemzet közötti további kapcsolati lehetőségeket. Feldolgozhat valós eseményeket, de az írás lehet fikció is. • Minden pályázó egy magyar nyelvű művel pályázhat, amelynek maximális terjedelme szóközökkel, bekezdésekkel…

Read More

Júliusban csökkent a japán ipar termelése

– + – A gépek és elektronikai alkatrészek gyártásának visszaesése miatt csökkent júliusban Japán ipari termelése.     A tokiói ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy az ipari termelés 0,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Júniusban még 2,2 százalékos növekedést regisztráltak. Éves összevetésben a japán ipari termelés 4,7 százalékkal nőtt a júniusi 5,5 százalékos bővülést követően. Elemzők főként a magas júniusi bázisnak tudják be a júliusi csökkenést. Maguk a gyáriparosok is úgy gondolják, hogy a termelés augusztusban ismét nő, és a világ harmadik legnagyobb gazdasága növekedési pályán marad. /MTI/

Read More

Nógrádi György Észak-Koreáról: ˝Nem tartom kizártnak a katonai összecsapást…˝

˝…mert ami most folyik, az a válság elodázása.˝ Újabb rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea. A kommunista ország kedd hajnalban egy közép hatótávolságú rakétát indított Japán felé. A biztonságpolitikai szakértő szerint lehetetlen megjósolni a továbbiakat, minden attól függ, hogy tudnak az amerikaiak és a kínaik megállapodni a színfalak mögött. Úgy gondolja, ha Észak-Korea lépne, az USA fél órán belül megsemmisítené az állam katonai-vezetési pontjait. A kérdés az, mi lenne a katonai összecsapás után a diktatúrában szocializálódott, képzetlen tömegekkel. /Mokka/ Inter Japán Magazin

Read More