6,8-as földrengés, majd szökőár-riadó Okinaván

Ma reggel 6,8-as erősségű földrengés rázta meg Okinava térségét. A kormány szökőár-riadót rendelt el. Ma reggel 6,4-er erősségű földrengést észleltek Japán legdélebbi területén, az okinavai szigetek közelében. A kormány szökőár-riasztást adott ki, de mivel veszélyt okozó hullámok nem keletkeztek, a riasztást egy óra múlva visszavonta. A szökőár-veszély elsősorban Miyake szigetre vonatkozott, amelynek közelében egyméteres várható hullámokra szólt a figyelmeztetés. A négy évvel ezelőtti, több ezer áldozatot követelő cunami óta Japánban komolyan veszik a földrengés okozta vízmozgás veszélyét. Az okinavai szigeteken ma több iskolát kiürítettek és a lakosság egy részét magasabb…

Read More

Író-újságíró pályázatunk III. helyezettje: Kuncz Zoltán: Magyar kokárda a Fudzsijamán

-Isten hozta Önöket Japánban! – harsogta öblös hangján Ichiro professzor, aki a Helgoland gőzös fogadtatására érkezett ki Yokohama ősi kikötőjébe. Széchenyi Béla magyar gróf és a neves osztrák térképész, Gustav Kreitner örömmel fedezte fel vendéglátójukat. Megkönnyebbülten integettek neki, majd óvatosan lépkedtek le az imbolygó hajólépcsőn. Érezték talpuk alatt a szigetország biztonságos talaját. Udvariasan, japán módra meghajoltak az apró termetű professzor előtt, aki széles mosollyal viszonozta köszönésüket. – Ha minden jól alakul, holnap gyönyörű napunk lesz! – fogadta Ichiro tökéletes németséggel európai vendégeit. Ichiro professzor a valóságban még imponálóbbnak tűnt Herr…

Read More

Testvére mentette ki a vízbeesett kis fehértigrist (Videó) ?

A japán állatkertben medencébe esett az egyik kis fehértigris. A testvére mentette ki. Négy kis fehértigris született a japán állatkertben. Amikor a mama figyelme alábbhagyott, három kölyök önállósította magát, felfedező útra indult. Az egyik kis gézengúz bele esett a kifutó melletti medencébe és eszeveszett ordítással hívta fel magára a figyelmet. Egyik testvérkéje, ahogy az a tigrisek nagykönyvében írva vagyon, a tarkójánál megragadta és némi huzavonával kiráncigálta a vízből.

Read More

Író-újságíró pályázatunk II. helyezettje: Nagykutasi Tibor: Négy éves szövetség

Honsú sziget, III. század – Császárom! Odzsin! – fordult vezetőjéhez a törzs táltos papnője. – Úgy érzem, hatalmas vész kerülget minket! – Mi nyomja gondterhelten a melledet? Beszélj! – intette magához szigorúan Odzsin császár a papnőt. – A madarak! – legyintett az ég felé, majd mutatott körkörös irányba maga körül az asszony. – Az állatok! A fák! – Mi van velük? – türelmetlenkedett Odzsin. – Zavartan viselkednek! Mind! Az összes állat! Teljesen megzavarodtak! A ludak összevissza repülnek! A nagyvadak egy irányba özönlenek! A növények furán növesztik szárukat, kiszáradnak, elégnek! Pedig…

Read More

Fukusima is kivenné részét a 2020-as olimpia rendezésében

Három évvel a fukusimai atombalesetet követően a megye kormányzója jelezte, hogy a 2020-as olimpia keretében szívesen rendeznének helyi versenyeket. Nem kis nemzetközi meglepetést okozott Ucsibori Maszao, a fukusimai prefektúra kormányzója azzal a bejelentésével, hogy szívesen részt vennének a 2020-as olimpiai játékok rendezésében. Konkrétan nem jelezte, hogy a Japánban megrendezendő olimpia sportágak közül melyik versenyét rendeznék meg Fukusimában. A 2011. március 11-i földrengés és szökőár után nukleáris beleset történt a fukusimai atomerőműben. Ennek következtében jelenleg is folyamatos a talaj és a tenger sugárszennyezése. A csernobili atomkatasztrófa óta ez a legnagyobb atombaleset.…

Read More

Író-újságíró pályázatunk I. helyezettje: Pergel Antal: A szovjet-japán…

A szovjet-japán megnemtámadási egyezmény magyar diplomáciai források alapján. 1933-ban háborús veszély fenyegetett Japán és a Szovjetunió között a Távol-Keleten. A távol-keleti szovjet hadsereg parancsnoka, Vaszilij K. Blücher tábornok Japán megtámadását javasolta a szovjet katonai és politikai vezetésnek, amely viszont Joszif. V. Sztálinnal az élen akkor még el akarta kerülni a háborút. Sztálin attól tartott, hogy egy Japán elleni háború során a gazdaságilag gyenge szovjet állam összeomolhat. Maxim M.Litvinov szovjet külügyi népbiztos megnemtámadási szerződést ajánlott Tokiónak, amelyet azonban a japán kormány nem fogadott el. A Japán által 1931-ben elfoglalt Mandzsúria és…

Read More

Japánban már kapható a hidrogénautó

Japánban már kapható a Toyota hidrogénüzemű autója, amelynek nincs károsanyag-kibocsájtása. A Toyota hétszázat legyártott, s ebből négyszázat hazai piacon értékesít a hidrogénüzemű Mirai autómodelljéből. A Mirai (Jövő) értékesítését 2015-ben elkezdi Nagy-Britanniában, Németországban, Dániában és az Egyesült Államokban. A gépkocsit villanymotor hajtja, amelyhez az áramot folyékony hidrogénnel feltöltött üzemanyagcella biztosítja. A cellában a hidrogén és oxigén egyesülése termeli az áramot, s eközben melléktermékként csak tiszta vízpára jön létre. Az egyetlen problémát egyelőre az autók tankolása jelenti. A feltöltés mindössze 3 percet vesz igénybe, s ezzel az autó 670 kilométert képes futni.…

Read More

Az Inter Japán író-újságíró pályázat eredményhirdetése

Értesítjük kedves Olvasóinkat, hogy megszületett a Magazinunk által meghirdetett Inter Japán író-újságíró pályázat zsűrijének döntése. Az I. díjat kapta Pergel Antal (Érd), A szovjet-japán megnemtámadási egyezmény magyar diplomáciai források alapján c. pályaműve, s ezzel a pályázó elnyerte a 2015. évi Inter Japán aranyserleget. A II. díjat Nagykutasi Tibor (Sopron-Balf), Négy éves szövetség c. pályaműve kapta. A III. díjat Kuncz Zoltán (Sopron), Magyar kokárda a Fudzsijamán c. pályaműve kapta. A zsűri különdíját nyerte el Kustán Róbert (Zalaegerszeg), A japán-magyar kapcsolatokról a mitológiai időkig c. pályaműve. A díjazottaknak gratulálunk! További színvonalas pályaművek:…

Read More

Szeminárium: Egy tartalmas nap

Megismerkedni egy másik harcművészet filozófiájával, technikájával mindig izgalmas esemény. Ha pedig egy verseny centrikus harcművészet (kick-box) ismerkedik az önvédelmi alapokon működő harci művészettel (tai-jutsu) , az nagy élményt jelent. Ilyen célok vezérelhették a Bajnai Kick-box Klub vezetőit, Balázs Gábort és Szabó Vilmost, amikor egy nagy érdeklődésre igényt tartó szemináriumot szerveztek meg. Az előadó oktató egy sokoldalú harcművész: Shihan Pospischil Tamás VII.DAN, Zen nihon tai-jutsu Do, ju-jutsu és kyusho jitsu mester, az Óbudai Tai jitsu kai Kan vezetője, a Nippon Seibukan Akadémia magyarországi csoportjának huku shidoinja,helyettes vezetője. A szemináriumot Pallagi Tibor,…

Read More

Megbüntették az autósiskolát a tanulók halála miatt

Jelentős kártérítést kell fizetnie az autósiskolának, amelynek 25 diákja és egy alkalmazottja az igazgató hibájából halt meg a szökőárban. A szendai-i bíróság 1.9 milliárd jen (kb. 4 milliárd forint) kártérítés kifizetésére kötelezett egy autósiskolát a miyagi megyei Yamamoto városban. Az iskolát 25 diák és egy részidőben dolgozó alkalmazott rokonai perelték be, mert a cunamiriadó után az iskolában tartózkodókat nem evakuálták időben. A perben a bíróságnak abban a kulcsfontosságú kérdésben kellett döntenie, hogy a tengertől 750 méter távolságban álló iskolának kellett-e arra készülnie, hogy a cunami elérheti az épületet. Az igazgató…

Read More