Világháborús amerikai repülőgép-anyahajó roncsaira leltek az ausztrál tengerben ?

Egy második világháborús amerikai repülőgép-hordozó hullámsírját fedezték fel Ausztrália közelében. A háborúban a japán haditengerészet süllyesztette el.     A Lexington repülőgép-hordozót nagyjából 3 kilométeres mélységben találták meg a Korall-tengerben, körülbelül 800 kilométerre Ausztrália keleti partjaitól – írta a BBC News.     A hajó az 1942-es korall-tengeri csatában veszett oda. A Japán feletti győzelemmel zárult csatában az amerikaiak és az ausztrálok közösen harcoltak a japán császári haditengerészet ellen.     A Lexington roncsaira a Microsoft cég társalapítója, Paul Allen vezette keresőcsapat bukkant rá vasárnap. Az amerikai haditengerészet azóta megerősítette a hullámsír…

Read More

Amerikai és japán űrhajós szerelte az ISS robotkarját

Mark Vande amerikai és Kanai Norisege japán űrhajós egy űrséta keretében szereléseket végzett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) robotkarján.  Az amerikai űrhivatal, a NASA tájékoztatása szerint a hatórás művelet során eltávolították a robotkar két fogókarját. Az egyiket visszaszállítják majd a Földre, a másik tartalékként az űrállomáson marad. A két űrhajós feladatát a tervezettnél hamarabb teljesítette, ezért más beállításokat is végeztek a robotkaron. Kanai Norisegének ez volt élete első űrsétája, amelyet eredetileg a múlt hónapra terveztek, de akkor elhalasztották, mert a robotkar új fogóinak üzembe helyezésével gondok támadtak. A NASA közleménye szerint…

Read More

Hetekig készültek Kim Dzsong Nam kivégzésére

Tavaly február 13-án Malajzia nemzetközi repülőterén két nő meggyilkolta az észak-koreai diktátor féltestvérét úgy, hogy mérgező folyadékot kentek az arcára. A napokban kezdődött el a két nő és elfogott tettestársaik büntetőpere, amely meglepő részleteket tárt fel a gyilkosság előkészületeiről. A két nő mindvégig tagadja, hogy szándékosan gyilkolt. Állításuk szerint úgy tudták, hogy egy ártalmatlan kandi kamerás átverő show műsor résztvevői. Egyikük, az indonéz állampolgárságú Siti Aisyah védőügyvédje állítja, hogy védence már hetekkel azelőtt is részt vett a „tv-műsorban”. Repülőtéren, hotelekben és plázákban ártalmatlan folyadékot kent a meglepett férfiak arcára. A…

Read More

Oszaka 300 méter magas felhőkarcolója tetején sétálhat a turista

Speciális kültéri folyosó épült Japán legmagasabb, kereken 300 méter magas felhőkarcolójának tetején Oszakában, lélegzetelállító kilátást nyújtva a városra. A kilátó hivatalos megnyitója csak a jövő héten lesz, ám az újságírók és néhány egyetemista már szerdán végigsétálhatott az Abeno Harukasz nevű épület tetején kialakított, 60 centiméter széles és 20 méter hosszú, nyitott folyóson. A hatvanemeletes épület látogatóiról a kísérőszemélyzet képeket is készít, ahogy biztosítókötéllel ellátva végigsétálnak a folyosón. Az élmény azonban testmagassághoz kötött: csak 146 centiméternél magasabb, de legfeljebb 199 centiméteres emberek élvezhetik. Az ára pedig fejenként ezer jen (2400 forint),…

Read More

Kazuki és Chisa: Chisa és a jócsien

  Kazuki beletúrt koromfekete hajába, ahogy kilépett a szoba ajtaján, ahol a gyerekek aludtak. –Elaludtak?–kérdezte Chisa, kilépve a fürdőszobából. –Igen!–felelte Kazuki és lerogyott egy székre. Mióta Kazuto és Aomame elkezdtek mászni és lassacskán járni, nem győztek utánuk rohangálni. Kazuki munka után hazatérve holtfáradtan a gyerekeket kergette, hogy még véletlenül se rántsanak magukra, vagy borítsanak ki valamit, úgy aludt reggelig, mint a bunda. Eddig a kötelességtudat volt neki az első, ezért a biológiai órája mindig figyelmeztette, mikor kell felkelnie és pontosan akkor is ébredt. Ma már alig bír a telefonja ébresztőrájára…

Read More

Az Európai Unió megszigorította az Észak-Koreával szembeni szankciókat

Tovább szigorította az Észak-Koreával szemben elrendelt szankcióit az Európai Unió, eleget téve az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) decemberi határozatában foglaltaknak, amelyekkel a világszervezet az ország által végrehajtott kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre reagált.     A korlátozások értelmében lényegesen csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját, valamint kiviteli tilalom alá kerültek a szállítójárművek és az ipari gépek is. Tilos lesz emellett élelmiszeripari, mezőgazdasági és elektronikai termékeket, valamint például fát importálni Észak-Koreából. Az észak-koreai vendégmunkásokat pedig két éven belül haza kell küldeni külföldről – tájékoztatott az uniós tagállamok kormányait tömörítő…

Read More

Észak-Koreát figyelő műholdat bocsájtott fel Japán

Japán sikeresen pályára juttatott kedden egy műholdat, amelyet Észak-Korea gyanús tevékenységeinek megfigyelésére kívánnak használni. A Japán Űrügynökség (JAXA) Kagosima prefektúrában lévő állomásáról, a Tanegasima Űrközpontból lőtték fel a Mitsubishi Heavy Industries hadiipari beszállító vállalat együttműködésével a H-2A F38-as rakétát, fedélzetén a felderítő műholddal. A rakéta 20 perccel később – pályára állítás után – rendben levált a műholdról. A kilövést eredetileg vasárnapra tervezték, a rossz idő miatt azonban kétszer is el kellett halasztani. Az optikai felderítő műhold feladatai között van az észak-koreai rakétarendszer fejlődésének monitorozása. Japán felderítő műholdjainak száma ezzel hétre…

Read More

Észak-Korea – Veszélyes játékok 2018 (dokumentumfilm) ?

Nagy meglepetést okozott, hogy a Dél-Koreában megrendezett téli olimpiára benevezett az ország legádázabb ellensége, Észak-Korea. Mi lehet a döntés hátterében? Ráadásul a Szöulban megjelent küldöttség az északi diktátor több hónapja eltűnt húga vezetésével érkezett. Nem is üres kézzel: a déli vezetést tárgyalásra meghívta. Ez pedig ugyancsak idegesíti Wasahingtont, s annál jobban Tokiót! Az eddig felépített szövetségi stratégia dől össze, ha a két Korea összepaktál az USA és Japán ellen.

Read More

Szekszárd és Japán kapcsolatai

Szekszárd és Japán között egy teljesen eltérő kapcsolat alakult ki, ami nem meglepő, hiszen egy teljesen eltérő berendezkedésű, valamint eltérő nagyságú településről van szó. Szekszárdot véleményem szerint a tárgyalt időszakban jóval inkább lehet nevezni gazdasági városnak, amely egészen a 70-es és 80-as évekig meg is marad. Leginkább ezekből az időszakokból áll rendelkezésre nagyobb mennyiségű forrásanyag, azonban ez nem azt jelenti, hogy a két fél között ekkor kezdődtek volna a kapcsolatok kiépülése. Az első esemény 1903-ban történt meg, amikor a tokiói egyetemből egy bizonyos U. Suzuki professzor érkezett a városba annak…

Read More

Babaünnep (雛祭り, hina-macuri)

  Egyéb neve: sangacu sekku (3. hónap ünnep), momo aekku (őszibarack ünnep), josi no sekku (lányok fesztiválja) Ez az a nap, amikor a családok a lányaik boldogságáért és boldogulásáért imádkoznak és azért, hogy biztosítsák azt, hogy egészséges és szép felnőttekké érjenek. Az ünneplés otthon és egy tengerparton történik. Ezek arra hivatottak, hogy felfogják a rossz szellemeket a lányokról. A lányok a legszebb kimonoikba öltöznek és meglátogatják barátaik házait. Emeletes emelvényen hina ningjóknak (hina babák; a babák a császárt, a császárnőt, a szolgálókat és zenészeket reprezentálja antik udvari ruhákban) vannak kiállítva…

Read More