Japán Szenteste

    Japánban a Karácsony nem vallási ünnep, hiszen nincs sok keresztény az országban. Az ünnepet december 24-én, Szentestén tartják. A párok éttermbe mennek, illetve megajándékozzák egymást, a gyerekeknek partikat tartanak. A tipikus japán karácsonyi étel a rántott csirke, illetve a piskóta. Japánban  a Karácsony nem nemzeti ünnep, minden hivatal és üzlet normál nyitvatartással működik.

Read More

Újabb ENSZ-csapás Észak-Koreára

   Újabb szankciókat szavazott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken Észak-Koreával szemben, a büntető intézkedéseket az amerikai elnök javasolta. A 15 tagú tanács egyhangú döntést hozott, Kína egyetértésével. A szankciók értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját. Az előbbi mennyiségét az elfogadott határozat évi 4 millió hordóban, a finomított termékekét pedig évi 500 ezer hordóban határozza meg. A határozat szerint az észak-koreai vendégmunkásokat egy éven belül haza kell küldeni abból az országból, ahol dolgoznak. Itt a cél az, hogy megfosszák a phenjani rezsimet…

Read More

A sűrű ködben egyszerűen kisétált Észak-Koreából egy katona

Újabb, idén már a negyedik észak-koreai katona szökött át Dél-Koreába csütörtökön a két országot elválasztó demilitarizált övezeten keresztül. A dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint egy viszonylag alacsony rangú észak-koreai katonáról van szó, aki reggel 8.04 órakor a demilitarizált övezet középnyugati részén, sűrű ködben sétált át egyszerűen a déli oldalra, és jelentkezett az egyik őrhelyen. A dél-koreai hatóságok igyekeznek kideríteni, hogy mik a szökevény szándékai. Lövések a határnál A Yonhap dél-koreai hírügynökség a hadseregre hivatkozva azt jelentette, hogy a szökést követően észak-koreai katonák – vélhetően a szökevény után kutatva – megközelítették a…

Read More

Négy észak-koreai holttestére találtak a Japán-tengernél

Valószínűleg négy észak-koreai állampolgár holttestét mosta partra a tenger Japán északi részén – közölték a helyi hatóságok hétfőn. Három férfi holttestét Jamagata megyében találták meg, belőlük helyenként már csak a csontok maradtak. Egy tetem a víz felszínén lebegett egy halászkikötő közelében, míg a másik kettőt mintegy 500 méterrel távolabb, egy strandon fedezték fel. A rendőrség egy vagy több, első ránézésre Észak-Koreából származó jelvényt talált a holttestek ruházatán. A hatóságok szerint a tetemek kapcsolatba hozhatók azzal a hajótörést szenvedett csónakkal, amelyre szombaton bukkantak a szomszédos Akita megyében. Ott hétfőn vélhetőleg a…

Read More

Kim Dzsong Un kivégeztette az egyik atomkísérleti főnököt

  Kim Dzsong Un elrendelte az egyik nukleáris kísérleti objektum vezetőjének a kivégzését. Park In Jung egyszerre több nukleáris tesztlétesítményt is felügyelt. A kirúgásáról és a kivégzéséről egy név nélkül nyilatkozó észak-koreai disszidens számolt be az Asahi Shimbun című japán lapnak. A hír forrása szerint a hivatalosan meg nem erősített kivégzésnek két oka lehetett. Ezek egyike, hogy Észak-Korea hatodik, és eddigi legnagyobb nukleáris tesztjét el kellett halasztani. A próbát eredetileg tavaszra tervezték, de végül csak szeptemberben tudták végrehajtani. Ám az is lehetséges, hogy Parkot tartották felelősnek azért, mert októberben az…

Read More

Veres Tamás: Adománygyűjtés Osakában (III. díj)

  Osaka belvárosában a szokásos mederben zajlott az élet. Buszok és autók meneteltek olyan rendezetten, ahogy egy hangyasereg cipeli a morzsákat a boly felé. A taxis leállította a motort az út közepén. Kiszállt fekete, szinte mindenhol szögletes autójából és a fa felé vette az irányt, amely a belvárosi üzletek között álldogált évtizedek óta. A mögötte lévő fehér busz, amelynek közepén egy világoszöld vonal volt végighúzva, nem tudott tőle tovább haladni és iszonyatos dudálásba kezdett. A taxist nem zavarta. A fa mellett álldogáló társaság felé vette az irányt. Közben a zsebébe…

Read More

Fukusimai gyümölcslevet iszik a brit külügyminiszter. Élvezi?

  Elsőre egészen biztosan remek ötletnek tűnt a japán diplomáciától, hogy a Londonba látogató Taro Kono külügyminiszter egy doboz Fukusimában gyártott őszibaracklevet vigyen ajándékba, hogy azt brit vendéglátója, Boris Johnson a kamerák előtt igya meg. Így demonstrálva, hét évvel a nukleáris katasztrófa után, hogy az ott előállított élelmiszer teljesen biztonságos. Nakano Inter Japán Magazin

Read More

Nagy Zoltán: Elmentem Japánba meghalni (II. díj)

Ábel a könnyeivel küszködött. Mostanra már úgy érezte, hogy minden ereje elfogy és fel kell adnia az apja tiszteletére vállalt megpróbáltatást. Ma egy éve, hogy Ábel édesapját halálos baleset érte a Tate hegységben, Japánban. Noha Ő sosem érezte közel magához a hegymászást és többször is visszautasította apja invitálásait a mászással kapcsolatban, ez alkalommal saját elhatározásból vágott neki a veszélyes kalandnak. Bizonyítani szeretett volna. Vezekelni akart. Úgy érezte, hogy Ő is felelős apja haláláért. Talán ha akkor azt mondja, hogy elmegy vele minden másképp alakult volna. Talán akkor apja nem a…

Read More