Manapság a Maglev-vonatok nagyon népszerűek. A mágneses lebegtetés és hajtás elve, ami a német származású Hermann Kemper nevéhez köthető, már 1934-ben ismert volt. Az 1960-as évektől pedig Németország, Amerika és Japán azt kutatta, hogy hol és hogyan lehetne ezt alkalmazni. A válasz egyszerű: közlekedés! A mágnes vonatok csak annyiban különböznek a hagyományos vonatoktól, hogy ezek a pálya felett lebegnek, kerekek helyett mágneses mező segítségével száguldanak, sebességük akár meg is haladhatja az 500 km/órát, ami gyorsabb is, mint némelyik repülőgép. Külön pályára van szüksége, amit más szerelvények nem használhatnak. A…
Read MoreÖsszes hír
A nyolc szamuráj legendája ?
Nyolc szamuráj, akik valamilyen varázslatos módon nyolc titokzatos kristályhoz kapcsolódnak, egy szép fiatal hercegnő segítségére sietnek. Szembe kell szállniuk a hercegnő családjára átkot hozó gonosz királynővel és a fiával, akik egy szörnyekkel és koboldokkal valamint repülő kígyókkal benépesített várban laknak.
Read MoreSzalayné Fehér Barbara Kyoko: Mimaiia (pályamű 2020.)
Xin’mea…Egy világon belüli világ- a maga szabályaival, szépségeivel, és furcsaságaival. Ez az én hazám. Azt tudjátok-e, kedves földi barátaim, hogy én is jártam ám már Nálatok. Igaz, akkor még csak a kalandokon, és a butaságokon járt az eszem. A komoly uralkodói dolgokra rá se hederítettem. Akkoriban teljesen más világ volt ám a dimenziótokban- főleg a Ti bolygótokon: volt még sok zöld terület, és élet. Még nem függtetek modern technikától, de sajnos nem volt tán sosem ismeretlen Számotokra a háborúskodás sem. Az a békés kis szigetcsoport azonban, amelyre serdülő fejjel tévedtem…
Read MoreKamikaze, az Isteni Vihar!
Exkluzív riport egy öngyilkos repülővel „1945. augusztus 13-án, két nappal a háború vége előtt a Kiszarazu Légitámaszpontról egy öngyilkos egység indult bevetésre. Elöljáróm, Nisimori Josiomi őrmester így szólt hozzám: „Kawano, most meghalok. A te egyenruhád tisztább. Cseréld el velem, hogy méltó módon érjen a halál.” Fájó szívvel adtam át pilótaruhámat, amit három nappal későbbi bevetésemre, saját halálomra tartogattam. Sorra kerülésem előtti napon befejeződött a háború. Egyenruhám az okinavai tenger fenekén nyugszik helyettem, én pedig élek.” 1941-ben Japán lebombázta az amerikai Pearl Harbort, s ezzel reménytelen háborúba keveredett a nálánál huszonötször…
Read MoreJapán Fugu étterem ?
Fugu (河豚 or 鰒; フグ) is the Japanese word for pufferfish and the dish prepared from it, normally species of genus Takifugu, Lagocephalus, or Sphoeroides, or porcupinefish of the genus Diodon. Fugu can be lethally poisonous due to its tetrodotoxin; therefore, it must be carefully prepared to remove toxic parts and to avoid contaminating the meat. The restaurant preparation of fugu is strictly controlled by law in Japan and several other countries, and only chefs who have qualified after three or more years of rigorous training are allowed to prepare…
Read MoreÍtélet született a Carlos Ghosn volt Nissan-vezér ügyében vádolt hét ember perében
Rövidebb börtönévek kiszabása mellett felmentő ítéleteket is hozott egy isztambuli bíróság annak a hét török állampolgárnak a perében, aki ellen a sikkasztással vádolt, 2019 végén Törökországon keresztül Japánból Libanonba szöktetett Carlos Ghosn, a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség egykori vezérigazgatója ügyében indult eljárás – jelentette a Sabah török kormányközeli napilap internetes oldalán. A vádlottak padján a magántulajdonban lévő MNG Jet török légitársaság cégvezetője, négy pilóta és két légiutas-kísérő ült. A cégvezető és két pilóta „migránscsempészet” miatt négy év két hónap szabadságvesztést, valamint 31 240 líra (kerekítve 1,29 millió forint) pénzbüntetést kapott. A…
Read MoreCseresznyefa, kivirított (Varázsmese)
Messze földön, hegyeken túl, zúgó erdőn, tengeren túl élt apóka egymagában, szélkikezdte, viharverte viskójában. Jámbor szónak, gazdag szívnek szegény ura, cserje-csalit udvarában küszöb őrző komondora. Történt egynap virradtakor, Hajnal arca rózsás színben ragyogtakor, nagyhirtelen előterem állatkája s emberszóra ekkép nyílik állatszája: – Ahol állasz, talpad körül, ásd fel földed magad körül. Jámbor apó előveszi vasásóját, nekigyűri öreg karját és földjéből és rögéből, áldástermő mélységéből csupa arany csillan elő, csupa ezüst villan elő. Neszét veszi tőszomszédja, embertelen ebugatta, megirígyli szomszédbeli szerencséjét, sáraranyát, színezüstjét. Átszól álnok alázattal, képmutató ábrázattal: – Egy-két napra…
Read MoreA Végzetes merénylet (Akció-Sci-fi film) ?
https://www.youtube.com/watch?v=rI0sXWKWGXQ Egy párhuzamos világban Japán – Amerika szövetségeseként – megnyerte a második világháborút. Korea így a Japán birodalom egyik állama lett. 2009-ben a JBI (a japán FBI) és a rendfenntartó szervek elkeseredett harcot folytatnak egy terrorista csoport ellen, akik Korea önállóságáért harcolnak. Ebben vesz részt két rendőr, Sakamoto és Saigo, akik régóta jó barátok, annak ellenére, hogy Saigo japán, Sakamoto pedig koreai származású. Egy újabb terrorista támadás után azonban Sakamoto kénytelen szembenézni múltjának sötét titkaival, és hamarosan az ellenállás vezető alakja lesz. A barátokból így halálos ellenség válik, pedig mindketten…
Read More„Inunkszakadtáig!” – A 442. ezredharccsoport története
A második világháborúban történt az a különleges eset, hogy az USA legtöbb kitüntetését érdemlő ezrede kizárólag másodgenerációs, japán-amerikai katonákból áll. De, hogy történhetett ez meg egy olyan országban, ahol az általános közvélekedés élből elutasította az ázsiai harcosok egyenrangúságát? Kezdjük a számokkal, a 442. ezred érdemeivel: 21 darab Becsület Érdemérem – Medal of Honor (a legmagasabb katonai kitüntetés) 52 darab Kiemelkedő Szolgálatért Kereszt (második legmagasabb) 9486 Bíbor Szív (sebesülési érdemérem) Több ezer ezüst és bronz csillag Az érdemérmek számai önmagában is tekintélyt parancsolnak, pláne ha hozzátesszük, hogy mindössze két aktív évre…
Read MoreBíró Dániel: Japán Ország – A felkelő nap birodalma (pályamű, 2020.)
Antik útleírás gyűjtőként folyamatosan keresem, kutatom az 1945 előtt megjelent földrajzi témájú műveket. * 1945 előtt a témában megjelent könyvek száma nehezen felmérhető, de az biztos, hogy minimum 3-4 ezer kötetről beszélünk. A saját „csupán” ezer kötetes gyűjteményemben található könyveket, ha országonként csoportosítanánk, vélhetően a Japánról szóló munkák száma sok országhoz viszonyítva alacsony lenne. Természetesen Ázsiáról szóló könyveket sok szerző tollából olvashatunk, de Japán, mint ország, összességében csekély számban jelenik meg. A könyvespolcomra tekintve azonnal megakad a szemem, Gróf Vay Péter művein, aki fantasztikus könyveket írt keleti utazásáról és az…
Read More