Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke helyszíni szemléjét követően elégedetten nyilatkozott a tokiói olimpia atlétikai stadionjáról, egyúttal kijelentette, hogy a szervezők biztonságosan meg fogják tudni rendezni a játékokat jövő nyáron. Coe egyértelművé tette, hogy támogatja a nyári játékok jövő nyári megrendezését és szerinte a pandémia okozta bizonytalanság ellenére Japán képes biztonságos körülmények között lebonyolítani a versenyeket. Erre garancia a sportvezető szerint, hogy a szigetország már többször bizonyította korábban, miszerint körültekintő és alapos szervező. A WA első embere a Tokió 2020 szervezőbizottságának vezetőivel is tárgyalt és betekintést kapott a…
Read MoreÖsszes hír
A japánok több mint fele kevesebb nézőt akar az olimpián
A legfrissebb felmérés szerint a japánok több mint a fele azon a véleményen van, hogy a koronavírus-járvány miatt halasztott tokiói olimpia és paralimpia eseményein csak korlátozott számban legyenek jelen nézők. Ezt az álláspontot a július 3. és 13. között országszerte megkérdezett 1202, húszévesnél idősebb ember 58,5%-a vallja – derül ki a Central Research Services által készített és most közzétett tanulmányból, amelyet a Japan Times ismertetett. A felmérés adatai szerint a japánok 15,6 százaléka azt szeretné, ha az ötkarikás játékokat egyáltalán nem tartanák meg. Tizenegy százalék gondolja úgy, hogy a tokiói…
Read MoreJapánkertet alakítanak ki a gyulai könyvtár udvarán
Japánkertet alakít ki a gyulai könyvtár udvarán a Japánkert Barátok Köre Egyesület. Bartóki László, a Japánkert Barátok Köre Egyesület elnöke elmondta, hogy civil szervezetük tizenkét évvel ezelőtt alakult, és már a kezdetektől törekszenek arra, hogy bemutassák a japánkertek szépségét. Hosszas keresés után a gyulai könyvtár szép, de kihasználatlan udvara mellett döntöttek. A kert tervezését és kivitelezését a távol-keleti országban tanult Dani Zoltán japánkertész végzi. A kertet a jellegzetes japán kapun, a toriin (a földi világ és a másvilág közti átjárót szimbolizálja), illetve a könyvtáron keresztül közelíthetik majd meg az érdeklődők.…
Read MoreA Honda kiszáll a Forma-1-ből
A 2021-es idény végén befejezi motorbeszállítói tevékenységét a Forma-1-ben a Honda, mert a károsanyag-kibocsátás nélkül működő erőforrások technológiai fejlesztésére akar koncentrálni a továbbiakban. A döntést, amely szeptember végére született meg, pénteken jelentette be a japán cég. Vezérigazgatója, Hachigo Takahiro azt mondta, nem is szándékoznak visszatérni az autósport elitkategóriájába. „Az elhatározásunkat nem a koronavírus-járvány befolyásolta, hanem az, hogy hosszú távon a károsanyag-kibocsátás nélküli technológia kifejlesztése a célunk” – mondta a vezérigazgató, aki hozzátette, a forradalmian új műszaki megoldások kidolgozásának lehetősége olyan, amely „egy évszázadban csak egyszer fordul elő.” A Honda…
Read MoreTokió 2020 – Újrahasznosított műanyag palackokból készülnek a dobogók
A jövő évre halasztott tokiói olimpia és paralimpia szervezői bejelentették, elegendő műanyag palackot gyűjtöttek ahhoz, hogy ezek újrahasznosításából készítsék el az éremátadásokhoz a dobogókat. A pódiumok összeállításához 24,5 tonna használt műanyag, valamint nagyjából 400 ezer mosószeres palackot szedtek össze. A szervezők azt remélik, ezzel is hozzájárulnak az ötkarikás játékok fenntartható lebonyolításához, mivel a klímaszakértők a sportrendezvényeket illetően is felhívták a figyelmet a környezetvédelmi szempontok fontosságára. Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz beszámolója szerint a műanyagok újrahasznosítására vonatkozó programot tavaly júniusban indították el. Tokió lakosait kérték fel arra, hogy a használt palackokat…
Read MoreTokió 2020 – Március 25-én rajtol a váltófutás az olimpiai lánggal
Az olimpiai fáklyafutás rajtjára a jövő évi tokiói nyári játékok előtt március 25-én kerül sor Fukusima prefektúrában – tudatta honlapján a japán szervezőbizottság hétfőn. A menetrend és az útvonal is követi az eredeti tervet, amelyet a koronavírus-járvány és az olimpia elhalasztása miatt nem sikerült megvalósítani. A váltófutás 121 napig tart, és az ország mind a 47 prefektúráján keresztülviszik. Ugyanakkor a szervezők számos intézkedéssel akarnak gátat vetni a koronavírus terjedésének. Ezen terv részeként csökkentik a lángot kísérő járművek és személyek számát, s az egyes állomásokon szűkebbre szabják a kapcsolódó ünnepségek mértékét…
Read MoreTokió Olimpia 2020 – Bach szerint bizakodásra ad okot a sportesemények visszatérése
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az, hogy ismét rendeznek különböző sportágakban sporteseményeket, bizakodásra ad okot a jövő évre halasztott tokiói olimpia és paralimpia tekintetében is. A 66 éves sportvezető az áprilisi után újabb nyílt levélben fordult az olimpiai mozgalom tagjaihoz, és ebben a nyári játékok tervezését illető információkat osztott meg, valamint köszönetét fejezte ki azoknak, akik lehetővé tették, hogy a koronavírus-járvány első hulláma után újra legyenek – ha korlátozott mértékben is – sportesemények a világban. Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz hírlevele szerint Bach azt írta, a…
Read MoreTokió Olimpia 2020 – A karantén alatti edzések engedélyezése is egy lehetőség
A szervezőbizottság elnöke szerint elképzelhető, hogy lesznek sportolók, akiknek karanténba kell vonulniuk a tokiói olimpia helyszínén, de számukra is engedélyeznék az edzéseket a jövő nyárra halasztott tokiói nyári játékokat megelőzően. A koronavírus-járvány miatt a szervezők a japán kormánnyal és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal együttműködve a biztonsági intézkedéscsomag kialakításán dolgoznak, amely decemberre ölthet végleges formát. Az illetékesek nyilvánosságra hozták az előzetes elképzeléseket, melyek szerint a sportolókra kötelező tesztelés vár majd az országba lépés és az onnan távozás előtt is, emellett utazási korlátozásokat rendelnének el számukra Japánon belül, de karanténra nem köteleznék…
Read MoreSzeptember 23: (秋分の日): Őszi nap-éj egyenlőség
Ezen a napon lépi át a Nap az Egyenlítőt az északi féltekéről a délire. Ma a Nap pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik, és az éjszaka meg a nappal hossza egyenlő. Ugyanúgy, mint tavasszal, ekkor is egy hétnapos periódus része az ünnep. Ekkor is, mint a tavaszi napéj egyenlőségnél, a japánok az őseinkre és a holtakra emlékeznek, elzarándokolnak őseik sírjához, megtisztítjuk azokat, és áldozati ételeket helyeznek el. Inter Japán Magazin
Read MoreSzeptember harmadik hétfője (idén szept. 21): Öregek napja (敬老の日, Keiro no hi)
1966 óta nemzeti ünnep. Az idős emberek iránti tiszteletet ünnepe. A japánok általában piros ruhába öltöznek a 60. születésnapjukon, mert a kínai naptár szerint 60 év egy ciklus, és a 60. év után ismét kisgyermek lesz az ember. Japánul a kisgyermeket úgy mondják, hogy „aka-chan”, azaz „piroska”. Ilyenkor az időseknek ünnepségeket szerveznek, ahol iskolás gyerekek énekelnek és táncolnak.
Read More