A múltbeli járműipart érintő sérelmeket Japán és Franciaország készen állnak megvitatni, miniszterei szinten. A nézeteltérések megoldásától a Renault és a Nissan is egy jövedelmező kooperáció megszületését remélik. Jelentős diplomáciai lépéseket tettek egymás irányába a két ország politikusai annak érdekében, hogy –a múltbeli destruktív kapcsolatukat követően – új együttműködési keretek kidolgozásába, revitalizálásába kezdjenek. A japán gazdasági és kereskedelmi miniszter, Hiroshige Seko, illetve a franci pénzügyminiszter, Bruno Le Maire telefonbeszélgetésen keresztül biztosították egymást a két autógyár közötti kölcsönös támogatásukról. Tárgyalásuk központi témáját a technológiai együttműködés, valamint az elektromos mobilitás jelentette. Ezen felül…
Read MoreÖsszes hír
Kivégeztek két többszörös gyilkost Japánban
Felakasztottak két többszörös gyilkost Japánban, ahol sem a rabokat, sem a családot nem értesítik előre a kivégzésekről Kivégeztek két többszörös gyilkost Japánban. Ez volt az első két halálbüntetés, amelyet idén végrehajtottak a távol-keleti ország hatóságai – írja a CNN. A 64 éves Koicsi Sodzsit és az 50 éves Jaszunori Szuzukit pénteken akasztották fel, ezzel 38-ra nőtt az Abe Sinzó miniszterelnök 2012 óta tartó kormányzása alatt az országban kivégzettek száma. – Ezek különösen kegyetlen esetek voltak. Olyanok, ahol ártatlan emberek életét vették el. A halálbüntetés végrehajtását alaposan átgondoltam, mielőtt elrendeltem volna– – mondta…
Read MoreSuzuki Jimny: Elképesztő mennyit jelent két extra ajtó
A Suzuki Jimny igazi színfoltot jelent manapság az autók piacán. A három ajtós modellnek sok ember szívébe sikerült belopnia magát. A rengeteg dicséret mellett, azonban kritikai is érte a japánok terepjáróját, elsősorban a méreteivel kapcsolatban. Igaz még csak tervező asztalon, de most elkészült az új, öt ajtós verzió. Tekintse meg! A Jimny extravagáns kialakítása a retro elemekkel ötvözve egészen fantasztikus formát mutat, amiért nem csoda, hogy világszerte rajonganak az emberek. A külalak mellé remek teljesítmény is társul, aminek köszönhetően méltón foglalja el helyét a terepjárók kiváltságos soraiban. A japán gyártó…
Read MoreTöbb neves rendezője is meghalt a leégett Kyoto Animation filmstúdiónak
Több ismert rendezőjét is elveszítette a gyújtogatás okozta július 18-i tűzvészben a Kyoto Animation japán filmstúdió. A kiotói rendőrség pénteken az érintett családok beleegyezésével közzétette a 35 halálos áldozat közül tíznek a nevét. A halottak között van a 47 éves Takemoto Jaszuhiro, az animációsfilm-stúdió nagy elismerés övezte vezető rendezője, akinek nevéhez egyebek közt a Lucky Star című animesorozat fűződött. Életét vesztette a tűzben a Free! című sorozat 37 éves animációs rendezője, Nisija Futosi, és meghalt Kigami Josidzsi 61 éves mozdulattervező (animátor) is. A többi áldozat nevét is nyilvánosságra hozzák, amint sikerül megszerezni…
Read MoreMegbüntették a hivatalnokot, aki sorozatosan 5 perccel előbb hazament
Megbüntették azt a japán közalkalmazottat, aki 147 alkalommal öt perccel előbb surrant ki a munkahelyéről A japán munkahelyeken elfogadhatatlan a lazaság. Elv szerint, ha délután ötig tart a munkaidő, 4 óra 49 perc 60 másorperckor még kézben kell lennie a kalapácsnak. Kawaguchi várso önkormányzatának vezetői súlyos fegyelemsértésként kezelték, hogy egyik alkalmazottjuk engedély nélkül rendszeresen 5 perccel munka befejezése előtt lelépett. A vizsgálat kiderítette, hogy erre összesen 147 alkalommal került sor. A férfi azzal védekezett, hogy így érhette el a buszjáratát, ám ez nem hatotta meg az önkormányzat vezetőit. Egy hónapra…
Read MoreJapán ebolavírust importál a 2020-as tokiói olimpia előtt
Japán készül a 2020-as Tokiói Olimpia egészségügyi kihívásaira. Ebolavírustörzseket és négy másik halálos betegség vírusát importálja kutatási célokra, hogy diagnosztikai eljárást dolgozzanak ki a jövő évi tokiói olimpiára és paralimpiára való felkészülés jegyében – jelentette be hétfőn a japán egészségügyi minisztérium. A japán kormány ritka, de gyakran halálos vírusokat fog beszerezni külföldi laboratóriumokból egy-két hónapon belül a fertőző betegségek nemzeti intézetében folyó kutatásokhoz. A Tokió nyugati külvárosában lévő kutatóintézet az ország egyetlen olyan létesítménye, amely felkészült az ilyen halálos vírusok kezelésére – mondták a minisztérium illetékesei. A japán kormány azt tervezi,…
Read MoreJapán csatahajó: Nem minden a méret
Az első világháborút követően Japán komoly militarizálódásba kezdett. Fő céljuk volt, hogy a Csendes-óceán nyugati térségét teljes kontroll alá vonják és ehhez elsősorban a tengeri flottájukat kellett megerősíteni. Céljuk eléréséhez egy rendkívüli húzással próbálkoztak, miszerint a világ legnagyobb csatahajóival kívánták megnyerni maguknak a csendes-óceáni vizeket. A tervekből végül tettek is lettek, így megépülhetett a világ két legnagyobb hadászati hajója, a Muszasi és a Jamato. Ez a két, 1940-ben vízre bocsájtott monstrum soha nem látott méretekkel büszkélkedhetett. 260 méteres hosszúságához elképesztő súly társult, mely vízkiszorítása elérte a 71 ezer tonnát. A…
Read MoreTúlzott javadalmazása miatt lemond a Nissan Motor új elnök-vezérigazgatója is
Szabálytalan, túlzott mértékű javadalmazása miatt lemond posztjáról a Nissan Motor elnök-vezérigazgatója, Hiroto Saikawa. Vállalati belső források tájékoztatása szerint Hiroto Saikawa pontos határidő megadása nélkül jelezte lemondási szándékát a Nissan vezetőségének, miután a napokban kiderült, hogy szabálytalan módon, a cég részvényének árfolyamához kötött javadalmazása folytán, túlzottan magas jövedelemhez jutott. A sajtót tájékoztató céges belső forrás szerint a vezetés nem ért egyet az elnök-vezérigazgató távozásával, a cégvezér így mindaddig a posztján marad, amíg kiválasztott utódja meg nem kapja a részvényesek közgyűlésének jóváhagyását. Mindent megteszek, amit a vezetői poszton még meg kell tennem,…
Read MoreA japán gazdaság még a várt szintet sem hozza
Japán gazdasága gyengébb ütemben bővült a második negyedévben, mint azt az első gyorsbecslésben feltételezték, mivel az amerikai-kínai kereskedelmi háború következményeként a vállalatok visszafogták beruházásaikat. A japán kormány hétfőn közzétett, második becslésen alapuló adatai szerint április-júniusban 0,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző három hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 1,3 százalékkal bővült a gazdaság, összhangban az elemzői várakozásokkal. Milliók…
Read MoreJapánnak előny, Kínának hátrány
Jelen pillanatban ritkaföldfém bányászatban Kína áll az élen, ez azonban a jövőben megváltozhat. Japán komoly vetélytársnak bizonyul, hiszen Tokiótól körülbelül 1150 km-re ritkaföldfém bázist találtak a kutatók – írja a Japan Inside. A lelőhely Minami Tori szigetén, pontosabban alatta található, Japán fővárosától délkeletre. A ritkaföldfém nagyjából 965 négyzet mérföld területű csendes-óceáni tengerfenéken fekszik. Ez a térség Japán fennhatósága alá tartozik, így a szigetországnak kizárólagos joga van az ott található erőforrások kibányászására. A kutatás eredménye azt mutatja, hogy közel 16 millió tonna értékes fémet rejt az a terület, amely évszázadokig…
Read More