Összes hír

1000 mester és több 100 fellépő jön a Várba

1000 kézműves mester és több száz fellépő érkezik idén a budai Várba, a Mesterségek Ünnepére. Az idei díszvendég Japán, a kiemelt téma pedig a lábbeli készítés lesz az idei Mesterségek Ünnepén, augusztus 17. és 20. között a budai Várban. Körülbelül 1000 kézműves mester, több 100 fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók és népi játszóházak is várják a látogatókat.A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomáciai kapcsolat évfordulója alkalmábóla rendezvény díszvendége a távol-keleti ország lesz. A japán mesterek segítségével a látogatók megismerkedhetnek a kimonókkal, legyezőkkel, japán lábbelikkel, kerámiákkal, a japán…

Read More

A japán császár lesz a jövő évi tokiói olimpia tiszteletbeli fővédnöke

A szervezők hétfői bejelentése szerint Naruhito császár szerepvállalása „hatalmas pozitív erőt” jelent majd az ötkarikás játékok értékeinek képviseléséhez.   Az olimpia megnyitóját 2020. július 24-én tartják Tokióban, ám az első versenynap egy év múlva, július 22-én lesz.   Az ötkarikás játékok augusztus 9-ig tartanak, a paralimpiát augusztus 25-től szeptember 6-ig látja vendégül a japán főváros.   MTI nyomán Inter Japán Magazin

Read More

Szélsebesen száguld a legújabb Sinkanszen

Elkezdődött a legújabb Alfa-X típusú sinkanszenek próbaüzeme és ezek a rendkívül gyors vonatok elérhetik a 360 km/ órás sebességet. Elsőre hihetetlennek tűnik, hogy ilyen sebességgel siklanak majd végig a Japán vasúthálózaton. Japánban – az extra gyors vonatozás hazájában- meglehetősen komolyan veszik a járművek tesztelését, éppen ezért az Alfa-X csak 2030-ban állhat  forgalomba. Jelenleg hetente kétszer tesztelik őket egy 280 km-es szakaszon, Szendai és Aomori városa között. 2030-tól az új vonatok, a Tohoku sinkanszen és a hozzá kapcsolódó Hokkaidó sinkanszen vonalán fognak közlekedni, illetve addigra már az utóbbi vonalat szeretnék meghosszabbítani…

Read More

Növekszik a feszültség Japán és Dél-Korea között

A dél-koreai legfelsőbb bíróság arra kötelezett tavaly két japán céget, hogy fizessen kártérítést az egykor kényszermunkára hajtottaknak. Ez váltotta ki a diplomáciai vitát a két ország között. Japán viszont arra hivatkozik, hogy a kártérítés ügyét a két ország már rendezte 1965-ös szerződésükben, amelyben egyúttal felvették egymással a diplomáciai kapcsolatot, ezért érvénytelennek tartja a bírósági ítéletet. Japán azt javasolta, hogy a kompenzációs vita megoldására hozzanak létre egy nemzetközi döntőbíróságot, Dél-Korea azonban elutasította azt, mondván, hogy a vitát kizárólag a két országnak kell rendeznie diplomáciai úton. Kono Taro japán külügyminiszter közölte Nam…

Read More

A Mitsubishi felélesztené a japán repülőgyártást

Több évtized után ismét japángyártású repülőgép hódíthatja meg az égboltot a Mitsubishi Regional Jet (MRJ) jóvoltából. A cégóriás saját, 88 üléses sugármeghajtású gépeivel kívánja kitölteni a regionális légiközlekedésben felfedezett piaci rést. Közgazdászok Japán repülőiparának az újjáéledéséről beszélnek. Jelenkorunkban a Boeing és az Airbus számítanak a világ két legnagyobb gyártójának, ami a repülőgépipart illeti. Nem túlzás állítani, hogy összességében a piaci versenyben kvázi lehetetlen lenne közéjük, eléjük férkőzni. A Mitsubishinél ennek ellenére mégis úgy látják, hogy van keresnivalójuk a piacon. „Ha nem tudsz kompetitív lenni a piacon, akkor alakíts ki egy…

Read More

A Mars két holdját fogja kutatni a JAXA

Saját Mars-projektbe fogtak a japánok űrkutatási ügynökség, a JAXA. A németek és a franciák is besegítenek neki, hogy elérjék az álmukat. A NASA-val ellentétben nekik nem a vörös bolygó tanulmányozása a céljuk, az ő érdeklődésüket az égitest két holdja, a Phobosz és a Deimosz keltette fel. A közösen tervezett és kivitelezett űrhajó a két hold körül keringene, és azt vizsgálná, honnan erednek és mi az összetételük. A ter­vek szerint 2024-ben indul majd útnak a holdjáró, amely egy év alatt éri el a célállomást. Az elképzelések szerint a  holdjáró négy évig…

Read More

Így spórol Japán

Japán a környezetvédelemben is az élen jár. A vécé-kézmosó kombináció elsőre kicsit érdekesen csenghet, de ha jobban megnézzük, akkor felfedezhetjük a benne rejlő lehetőségeket. Nagyon egyszerű szerkezet, ami pénzt és vizet spórol meg egyszerre. Japánban kisebb lakások vannak, mint számos más országban. Ezért általában kisebb helyet szánnak a fürdőnek és a mellékhelyiségnek, hogy ezzel is helyet takarítsanak meg. Luxusnak számít az, ha valakinek tágas fürdőszobája van.  Nem mostani találmány, már az 1950-es években is használták. Kezdetben azért helyezték a kézmosót a vécé tetejére, hogy takarékoskodjanak a hellyel. De időközben megváltozott…

Read More

Világcsúcsot úszott Milák Kristóf!

A 19 éves magyar versenyző 1:50.73 perces idővel csapott célba, ezzel Michael Phelps 2009-es, 1:51.51-es rekordját adta át a múltnak. A szám másik magyar résztvevője, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás 1:57.10-zel a nyolcadik helyen végzett. A Honvéd tinédzsere már a keddi elődöntőben erődemonstrációt tartott, egyedüliként úszott 1:53 perc alatt, 1:52.96-os ideje két éve Budapesten és a 2016-os riói olimpián is aranyérmet jelentett volna. A szerdai döntőben, ahogy azt megjósolta, a szám 2012-es olimpiai bajnoka, a Duna Arénában rendezett vb-n aranyérmes dél-afrikai Chad Le Clos kezdett a legerősebben, de Milák tartotta…

Read More

Milliókért vettek meg két sárgadinnyét

Yubari városban elárverezték a két legszebb sárgadinnyét. Már az első érdeklődőnél megállt a licit, a férfi 45 ezer dollárt ajánlott értük. A Fox News értesülései szerint a vevő egy sárgadinnyés üdítőitalt gyártó cég alkalmazottja összesen 45 ezer dollárt, vagyis 12,7 millió forintot fizetett a két sárgadinnyéért. A Yubari „márkájú” sárgadinnyék sajátságos ízviláguk miatt igen népszerűek Japánban. A mezőgazdasági árveréseket nyár elején szokták megtartani és az ott megvásárolt gyümölcsökre és zöldségekre gyakran trófeaként tekintenek a vásárlók. Az idei, 45 ezer dolláros vételár rekordnak számít. Tavaly két Yubari sárgadinnyéért „még csak” 29 500 dollárt…

Read More

Lékó Eszter: Pótolhatatlan

– Újabb megrendelés! –lobogtatta a frissen kitöltött űrlapokat a főnök. Mindenki felfigyelt, kíváncsian várták, hogy ki kapja a szerepet. – Nem akarok ünneprontó lenni, de úgy hallottam, hogy férfit keresnek! – súgta oda halkan Takeshi egyik kolléganőjének. – Én sem szeretnék az lenni, de ha jól tudom te csak három szerepet vállalhatsz egyszerre. – válaszolta a nő és elhúzódott a férfitől. – „Úgy érzem, hogy ezt már nem moshatom le magamról.” – gondolta magában Takeshi. A tárgyaló ajtaja kinyílt és egy 30-as éveiben járó férfi lépett be a terembe. Haja…

Read More