Ítéletidő van Japán harmadik legnagyobb szigetén, Kjúsún. A hatóságok 830 ezer lakost szólítottak fel otthonaik elhagyására. Az ország délnyugati fekvésű szigetére heves esőzés zúdult, amely áradásokkal és földcsuszamlásokkal fenyeget – jelentette az NHK japán közszolgálati televízió. A híradások szerint a hatóságok biztonsági figyelmeztetését 388 ezer háztartásba, azaz mintegy 830 ezer emberhez juttatták el sziget legdélibb megyéjébe, Kagosimában és másik három megyébe. A kagosimai Icsikikusikino város 6 ezer lakosát utasították lakóhelyének elhagyására. Szacumasendai városára vasárnap 24 óra alatt 360 milliméter eső zúdult, ami jelentősen meghaladja a júliusi egész havi 290 milliméter…
Read MoreÖsszes hír
Egyre jobban teljesít a japán gazdaság
A japán gazdaság teljesítménye a vártnál nagyobb mértékben nőtt az első negyedévben, ezzel már a második egymást követő negyedévben jegyeztek fel GDP-bővülést. A kormány által nyilvánosságra hozott végleges adatok szerint a hazai össztermék (GDP) 2,2 százalékkal nőtt a március végével záródott három hónapban éves összevetésben. Az előzetes adat kisebb, 2,1 százalékos növekedésről szólt a tavalyi utolsó negyedévi 1,8 százalékos emelkedést követően. Negyedéves összehasonlításban a japán GDP 0,6 százalékkal nőtt a végleges adat szerint az előzetes számításokban szereplő 0,5 százalék helyett. Negyedéves összehasonlításban a tőkeberuházások 0,3 százalékkal nőttek, a háztartások fogyasztása,…
Read MorePutyin 2020 végéig meghosszabbította az orosz élelmiszer-embargót
Vlagyimir Putyin orosz elnök jövő év végig meghosszabbította az Oroszországot szankciókkal sújtó országokra, egyebek között az Európai Unió tagállamaira vonatkozó élelmiszer-behozatali embargót hétfőn aláírt rendeletében. Az intézkedés megengedi az orosz korlátozás által sújtott termékek leplombált tranzitját, ennek nyomon követését a GLONASS orosz műholdas navigációs rendszerrel végzik el. A rendelet lehetővé teszi, hogy a szankció alá eső cikkeket magánszemélyek személyes fogyasztásra behozzák. Az Európai Bizottság csütörtökön 2020. június 23-ig meghosszabbította az Oroszország ellen a Krím félsziget 2014-ben történt orosz elcsatolása és a délkelet-ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett, évente meghosszabbított és tavaly kercsi incidens…
Read MoreAmerikai hírszerzési vezető: Észak-Korea nem áll készen az atomfegyver-mentesítésre
Washington, 2019. június 25., kedd (MTI) – Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un nem áll készen országa atomfegyver-mentesítésére – állította Robert Ashley altábornagy, az Egyesült Államok katonai hírszerzésének vezetője a Fox televíziónak adott interjújában hétfőn. A Védelmi Hírszerzési Ügynökség (DIA) vezetője elmondta: a hírszerző közösség a birtokába jutott információk alapján továbbra is azon a véleményen van, hogy Kim Dzsong Un egyelőre egyáltalán nem készíti elő az atomfegyver-mentesítést. Észak-Korea teljes, végleges és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítését Donald Trump amerikai elnök a Washington és Phenjan közötti sikeres kétoldalú tárgyalások feltételéül szabta a két vezető első,…
Read MoreA bazil államfő előküldöttsége 39 kiló kokainnal indult Japánba
Őrizetbe vették tokiói G20-talákozóra tartó Jair Bolsonaro brazil államfő előküldöttségének egyik tagját Sevillában – írja a Guradian. A katonából lett jobboldali vezető légierejében szolgáló, az elnök védelméért felelős személynél 39 kilogramm kokaint találtak a stáb spanyolországi megállója során. Ez még Spanyolországban is igen nagy kokainfogásnak számít. Bolsonaro országa együttműködését ígérte a spanyol hatóságoknak. Az ügy fintora, hogy a szélsőséges nézeteket valló, egyébként roppantul piacbarát államfő épp júniusban szigorította a kábítószerekkel kapcsolatos büntetőtörvényeket. H-guchi Inter Japán Magazin
Read MoreAz űrből is látható a kitört Raikoke vulkán hamufelhője
Kitört a Raykoke vulkán. A kitörésből származó hamu, és a kén-dioxid terjedését a szakemberek figyelik, már figyelmeztetést adtak ki Japán és Oroszország környékén. Kilencvenöt évi alvás után ismét kitört az oroszországi Kuril szigetekhez tartozó Raikoke vulkán. A tűzhányó legutóbb 1924-ben volt aktív, de június 22-én újra működni kezdett. Olyan elementáris erővel tört ki, hogy a hamufelhője még az űrben, az űrállomáson is látható. A Japánhoz közel álló Raikoke sziget vulkánjának aktivitására a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége is felfigyelt. Fotókat is készítettek a furcsa, gomba-szerű füstfelhőről. Az apró, ovális alakú szigeten…
Read MoreTelefonon egyeztettek Kína és az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalói
Telefonon egyeztetett Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes, valamint Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője és Steven Mnuchin pénzügyminiszter hétfőn, néhány nappal az előtt, hogy a két ország elnöke találkozik Japánban a G20-as országcsoport csúcstalálkozójának alkalmából – adta hírül kedden a Hszinhua kínai állami hírügynökség. Az amerikai fél kezdeményezésére tartott megbeszélésen abban állapodtak meg, hogy folytatják az egyeztetéseket. A kétoldalú kereskedelmi tárgyalások több mint egy hónapja torpantak meg azt követően, hogy amerikai tisztviselők szerint Peking visszalépett több fontos korábbi ígéretétől. Kína viszont Washingtont vádolja azzal, hogy nyomásgyakorlással próbálja egy neki tetsző megállapodás…
Read MoreA japán szakácsművészet remeke: Rózsakészítés óriásretekből
A japán mesterszakács borotvaéles speciális késeivel óriásretekből fáradhatatlan, aprólékos munkával és magas szakmai rutinnal rózsát farag.
Read MoreAtsushi a magányos szamuráj Nyolcadik fejezet
Haruto és Atsushi a tengerparton álltak és a naplementét nézték. –Tudtad, hogy Japánban kel fel minden reggel először a Nap Ázsiában?–kérdezte Haruto. –Nem. De nem is érdekel. Az én dolgom az, hogy őrizzem a békét az országban. –Úgy, hogy embereket ölsz? –Ha ez az ára…Gyakoroljunk inkább! Haruto és Atsushi elővették a bokuto-jukat és harcolni kezdtek egymással. A bokuto egy fakard, amellyel a harcművészetet gyakorolták Japánban. Először csak gyakorlásra használták, hogy ne sebesítsék meg egymást az azonos oldalon álló gyakorló felek. Később már olyan fakardokat használtak, amelyekkel lehetett sebesüléseket okozni. Meg…
Read MoreTrump: ki akarok jönni Oroszországgal, és szerintem ki is fogunk jönni
Japánban, a G20 jövő heti oszakai csúcsértekezletén tárgyal egymással az orosz és az amerikai elnök. Donald Trump amerikai elnök szerda este a Fox televíziónak adott interjújában jelezte: Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalni fog a G20 jövő heti oszakai csúcsértekezletén. „Ki akarok jönni Oroszországgal, és szerintem ki is fogunk jönni” – fogalmazott az amerikai elnök. Hozzáfűzte, Kínával szintén szeretne „jól kijönni”, és szerinte ez is sikerülni fog. Megerősítette, amit már a hét elején közölt, hogy tudniillik Oszakában tárgyalásokat folytat majd Hszi Csin-ping kínai elnökkel is. Az elnök ismét kitért arra,…
Read More