Összes hír

A Renault nem tervezi Japánban lecsukott vezetője utódlását

Japánban gazdasági visszaélések miatt letartóztatták Carlos Ghosnt, a Nissan-Ranaut vezetőjét. A Renault hiányolja elnök-vezérigazgatóját, de – egyelőre – nem keres utódot a helyére. A libanoni-barzil-francia üzletember, Carlos Ghosn tizenkilenc évvel ezelőtt került a Nissan-Renault élére. A csőd szélére sodródott Nissan más megoldás híján ment bele az egyesülésbe, és nehéz helyzetében még azt is elfogadta, hogy a cég vezetője egy külföldi legyen. Japánban szinte elképzelhetetlen, hogy egy hazai óriáscég élére külföldi kerüljön! A keménykezű Ghosn kezdetben igen nagy ellenérzést váltott ki a japán hivatali tabuk felszámolásával. Ám ennek rövidesen meg lett…

Read More

Dr. Kovács Katalin: Rizsszemek

a magyar-japán barátság útján   Jövőre lesz 150 éve, hogy Magyarország és Japán 1869-ben felvette a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat. Mi is történt ebben a másfél évszázadban a két nép kapcsolatában? Történészek, a gazdaság és a társadalom különböző területeinek kutatói adják meg rá a szakszerű választ. Itt most csak arra vállalkozom, hogy néhány morzsát, japánul talán inkább rizsszemet csipegessek fel a két nép közötti kapcsolat útjáról. Olyanokat, amelyeket személyesen éltem át, s amelyekre visszagondolva feleleveníthetem a kedves emlékeket, bízva abban, hogy ezek az úton itt-ott elszórt rizsszemek – mint a mesében…

Read More

Az 1995-ös Nagy Hansin földrengés

Nagy Hansin földrengés, japánul: 阪神・淡路大震災 (egyszerűbben: kóbei földrengés) Japán történelmének egyik legnagyobb, legpusztítóbb, legtöbb áldozatot követelő és legnagyobb károkat okozó földrengése volt. 1995. január 17-én, japán idő szerint hajnal 5:46-kor a hyogo megyei Kóbe városban és környékén megmozdult a föld. A váratlan, és szokatlanul heves, 7,3-as erejű, 20 másodpercig tartó földrengés pusztító volt. 240 ezer ház dőlt romba, maga alá temetve az alvókat. A nemzeti tragédiának körülbelül 6.400 halálos áldozata és 40.000 sebesültje volt, s 300.000 lakos maradt otthon nélkül. A megyében több autópálya leomlott, a vasútvonalak megsérültek, s megszűnt…

Read More

Atsushi, a magányos szamuráj Második fejezet

Az országot, amely évezredekig el volt zárva a világ elől, a szamurájok uralták, akik egymás ellen harcoltak, hogy minél nagyobb vagyonra és elismerésre tegyenek szert. A hatalmi harcok átláthatatlan káoszában egy magányos szamuráj járta japán településeit. Megbüntette a bűnösöket, megjutalmazta a jókat. Sokan jótevőnek gondolták, sokan kegyetlen gyilkosnak. Senki nem tudta, honnan jött és hová tart. Csak azt tudták, hogy amerre jár igazságot és halált oszt. Ő volt Atsushi, a magányos szamuráj… Atsushi lehajolt és ivott a Biva-tó kristálytiszta vizéből. Kimosta a könyöke fölött a sebet, amelyet nem harcban szerzett,…

Read More

Kreml: egy orosz-japán békeszerződés nem okozhat károkat a Kuril-szigetek lakosságának

 Az orosz-japán békeszerződésről folytatott tárgyalások semmiképpen sem sérthetik a Kuril-szigetek lakosságának érdekeit – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Argumenti i Fakti című orosz hetilapnak adott interjújában.        Szergej Lavrov orosz és Kono Taro japán külügyminiszter között hétfőn zajlott le Moszkvában a békeszerződésről folytatott tárgyalások első fordulója, azt követően, hogy Putyin és Abe tavaly novemberben megállapodott az egyeztetések felgyorsításáról az 1956-os szovjet-japán közös nyilatkozat alapján. Az orosz fővárosban lezajlott tárgyalás nyomán elhangzott nyilatkozatokból azonban kiderült, hogy a felek álláspontja nem közeledett egymáshoz.    Moszkva továbbra is azt akarja, hogy Tokió mindenek előtt ismerje el,…

Read More

A japán gyógyászatnak köszönhetően lőttek az influenza szezonnak?

Ha tél, akkor influenza szezon. Jól ismerjük ezt a párosítást, de egy bevezetésre szánt, új japán  gyógyszer, most véget vethet az influenza okozta beteges időszaknak. Ez a különleges készítmény, ugyanis képes lehet 24 óra alatt végezni a betegséggel. A japán Sionogi gyógyszervállalat megalkotta a baloxavir marboxil nevű készítményt, mely egyetlen dózissal képes elpusztítani a kórokozókat. Az új gyógyszer még nem került bevezetésre, de a tesztek során eddig remekül vizsgázott. A kutatók 2018-ban a III. fázisú klinikai vizsgálatok alkalmával megállapították, hogy a vegyületnek átlagosan 24 óra alatt sikerült kiirtania a vírust…

Read More

A MOB elnöke a riói létszámmal és eredménnyel elégedett lenne

    Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a 2016-os játékokon részt vett 160 fős sportolói létszámmal, illetve a riói magyar eredményekkel elégedett lenne a 2020-as tokiói olimpián is.     A MOB elnöke az MTI-nek azt mondta, bár az idei év elején időszerű a kvóták számát illető célkitűzésről beszélni, ők egyelőre nem határoztak meg konkrét számot.    „Nincs rajtunk kényszer ezzel kapcsolatban, mégpedig azért, mert nagyjából tudjuk, hogy mit szeretnénk” – jelentette ki a 47 éves sportvezető. Emlékeztetett, hogy vitorlázásban van már két magyar kvóta, végeredményben pedig a riói létszámhoz hasonló csapatban gondolkodnak.…

Read More

Füredi Szilárd Ferenc: Magyarország és Japán helyzete, jövője, hasonlósága

A hasonlóság két merőben más nép között Magyarország és Japán. Mi lehet a közös két egymástól oly eltérő és távoli ország között, akiknek a lakói legtöbb esetben sohasem lépnek a másik ország földjére? Más-más kultúra, különböző szokások, hagyományok és hatalmas földrajzi távolság választ el egymástól két olyan országot, amelyek közül az egyiknek közel száz éve nincsen tengere, a másikat viszont minden oldalról víz vesz körül. A válasz megtalálásához kicsit mélyebbre kell néznünk, és át kell gondolnunk, mire lehetünk büszkék magyarként, és milyen tulajdonságaink emelkednek ki a történelmünk során? Erre nagyon…

Read More

Január második hétfője (idén január 14.): Seijin-no hi (成人の日): A felnőtté válás napja

  Január második hétfője a legfontosabb nap a japán fiatalok számára. Ezen a napon ünneplik nagykorúságukat azok, akik az elmúlt év április 2 és az idei év április 1 között töltik be a huszadik életévüket. (Így tulajdonképpen nem minden ünnepelt töltötte be a huszadik életévét, akadnak 19 évesek is.) A hagyomány az ősi időkben gyökerezik, és a mai napig nagy jelentőséggel bír, hiszen ez a nap a választóvonal. Innentől számít az ünnepelt felnőttnek; szavazhat, cigarettát és alkoholt vásárolhat. Valamint jogosulttá válik a felnőtteknek fenntartott szórakozóhelyekre bemenni. Ezzel együtt természetesen a…

Read More

Japán külügyminiszter: júniusban tokiói látogatásra várják Putyint

     Júniusban tokiói látogatásra várják Vlagyimir Putyin orosz elnököt – jelentette be Kono Taro japán külügyminiszter hétfőn Moszkvában, az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval a két ország között megkötendő békeszerződésről folytatott tárgyalások első fordulóján.     A tervek szerint Abe Sindzó japán miniszterelnök január 21-én érkezik majd Moszkvába, hogy kormányzása alatt immár 25. alkalommal találkozzon Putyinnal.    Lavrov a megbeszélés kezdetén közölte, hogy a békeszerződésről szóló tárgyalások megkezdésére Putyin és Abe novemberi szingapúri és decemberi Buenos Aires-i találkozójukon adtak felhatalmazást.    Az orosz elnök és a japán kormányfő november 14-én Szingapúrban állapodott meg arról, hogy a két fél aktivizálni fogja a…

Read More