–Még mindig odakint ül?-kérdezte anyám. A fejemet a terasz felé fordítottam, ahol egy kislány ült. Egy apró,kicsit és törékeny lány. A csillagokat nézte. Hosszú derékig érő ébenfekete haját az esti szellő fujdogálta. -Igen még mindig kint van!-válaszoltam kissé unottan. Anyám nem szólt többet, túlságosan lefoglalták a saját dolgai. Némán néztem még pár pillanatig, majd a kezemben lévő forrócsokival felmentem az emeletre és lehoztam egy plédet. Kiléptem az üvegajtón és a lány hátára terítettem. -Meg fogsz fázni! Éppen, hogy csak felnézett rám. Nem tünt meglepettnek. Mióta nálunk van nem igazán mutatja…
Read MoreÖsszes hír
Japán népei II.A japánok
Őskőkorszak: 240 – 150 ezer éve: A régészeti kutatások által feltárt kőeszközök bizonyítják, hogy a Japán-szigeteket már ekkor lakják. Nem tudni egyértelműen, hogy a mai japánokkal kapcsolatban voltak e. Skuczi László: Japán története és vallásai (http://terebess.hu/keletkultinfo/japinfo.html) c. munkájában összefoglalja, hogy „A japán nép eredetére vonatkozóan három elképzelés létezik: 1. Eredeti nép lakja ezeket a szigeteket 2. A nép mongol eredetű és Koreán keresztül érkezett a szigetekre (Kína és Szibéria felől) 3. A nép dél felől érte el Japánt (Megjegyzés: vagyis a csendes-óceáni szigetekről. Ez a maláj jelleg a vastag ajak…
Read MoreRohamosan nő a húsevő baktérium halálos áldozatainak száma
Japánban aggasztó mértékben nőtt a halálozások száma egy veszélyes bakteriális fertőzés miatt. A japán egészségügyi minisztérium jelentése szerint június elejéig 977 Streptococcus baktérium által okozott toxikus sokk szindrómás (STSS) esetet regisztráltak, és a fertőzés halálozási aránya akár 30% is lehet. Az idei év első három hónapjában már 77 ember vesztette életét a fertőzés következtében, ami meghaladja a tavalyi 941 áldozatot. A Japán Nemzeti Fertőző Betegségek Intézete szerint a tavalyi 97 STSS-es haláleset a második legmagasabb szám volt az elmúlt hat évben. A toxikus sokk szindrómát általában a Staphylococcus aureus vagy…
Read MoreA bagolyisten dala – Ainu dalok (14/14)
Ainu dalok Chiri Yukie gyűjtéséből A magyar változat készítője Müller Márta A fordítás az alábbi kiadvány alapján készült: The Song The Owl God Sang, fordító Benjamin Peterson Müller Márta Copyright: © 2015 Müller Márta Minden jog fenntartva Kis Okikirmui második dala Another Song Pon Okikirmui Sang Nitnekamui a legfőbb gonosz démon. Meg akarja törni, szét akarja rombolni az emberek és az állatok között fennálló ökológiai egyensúlyt, Okikirmui ezt akadáyozza meg. Tanota hurehure Egyik nap, mikor a folyó mentén lefelé sétáltam, Találkoztam Kis Nitnekamui-val, a gonosszal. A gonosznak mindig gyönyörű…
Read MoreJapán új stratégiát fontolgat az ukrajnai konfliktusban
Az ukrajnai háború kapcsán Japán eddig óvatos diplomáciai magatartást tanúsított. Tokió, bár elítélte a konfliktust és szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, most a G7-csúcs után újraértékeli álláspontját. A South China Morning Post értesülései szerint Japán, amely korábban kerülte a Peking elleni lépéseket, most komolyabb intézkedéseket is fontolóra vehet Kínával szemben, amely Moszkva egyik fő támogatója a nyugati szankciók ellen. Kisida Fumio miniszterelnök, aki részt vett az olaszországi G7-találkozón, szembesülhet azzal a kérdéssel, hogy hogyan büntessék azokat az államokat, amelyek segítik Oroszországot. A nem hivatalos jelentések szerint Japán hajlandó csatlakozni a…
Read MoreElektromos evőeszköz segíti a sófogyasztás csökkentését
Japán tudósok új elektromos evőeszközt fejlesztettek ki, amely növeli az ételek sós ízének érzetét, ezzel segítve a sóbevitel csökkentését. A Meiji Egyetem kutatói által kifejlesztett eszköz, amely egy mini-számítógépet tartalmazó karpánttal van összekötve, elektromos stimulációt használva fokozza az ételek nátriumionok ízérzetét. Ez az innováció különösen fontos lehet Japánban, ahol a hagyományos étrend magas sótartalmú, és az átlagos felnőtt napi sóbevitele megközelíti a 10 grammot, ami kétszerese a WHO által ajánlott mennyiségnek. A technológia segíthet az életmódbeli betegségek megelőzésében, amelyek a túlzott sófogyasztáshoz köthetők. Katinka Inter Japán Magazin
Read MoreVégzetes harapás (kisregény) – 5. rész
(folytatás) Álmatlanul telt az éjszakája az orrvérzéses ébredés után. Akkor éjszaka nehezen aludt el, és ha elszendergett, akkor is csak rövid időre. Akaratán kívül motoszkált valami a fejében, és rövidke alvási periódusaiban folyton az Asakusa utcát járta. Egyszer üzleti viseletben, kezében aktatáskával, máskor selyem köntösben, katanaval a markában. Minden alkalommal úgy ébredt, hogy álmában valamilyen sérülést szenvedett, és ébredésekor a testén ugyan olyan horzsolásnyomokat, zúzódásokat tapasztalt, mint ahogyan álomképében is megjelent. Ahogy első alkalommal is, mikor ágyáról lezuhanva az orrával érte a padlót. Reggelre már egész testét foltok, alvadt…
Read MoreJapán egyedülálló fakitermelési módszere segíthetne megoldani a klímaválságot?
A Kiotóból származó technika zseniális módja annak, hogy több fát termesszünk kevesebb földterület felhasználásával. Vajon fakitermelés nélkül is lehetséges fűrészárut és bútorokat előállítani? Trópusi erdeink jelenlegi helyzete alapján aligha, Japán ősi erdészeti technikája, a daisugi (ejtsd: dajszugi) szerint azonban a fa kivágása és elpusztítása nélkül is kivitelezhető a folyamat. De mégis hogyan? A japán kultúra egyszerre különc és csodálatos, gondoljunk csak futurisztikus technológiájára, építészeti remekműveire, gasztronómiájára, művészeteire, az animére, mangára és a cosplayre, csak hogy néhány „nagyon japán” dolgot említsünk a sokból. És ami a fenntarthatóságot illeti, a kelet-ázsiai szigetország ebben is az élen jár.…
Read MoreYuki Tsunoda 2025-ben is a Visa CashApp RB csapatánál folytatja Forma-1-es pályafutását
„A Visa Cash App RB örömmel jelenti be, hogy élt opciós jogával a Yuki Tsunodával kötött megállapodásában, amely szerint a japán pilóta 2025-ben is a csapatnál marad” — áll a közleményben. „A 24 éves versenyző eddigi négy Forma-1-es szezonját velünk töltötte, és óriási fejlődést mutatott, hogy azzá a versenyzővé váljon, aki ma: egy tiszta természetes tehetségből egy következetes, agresszív, technikailag jól felkészült versenyzővé.” A japán versenyző a napokban azt nyilatkozta a Red Bull Perezzel való szerződéshosszabbítása után, hogy nagyobb elkötelezettséget vár az energiaital-gyárosoktól. A bejelentés kapcsán most…
Read MoreElpusztult a világhírű japán mémkutya
Tizennyolc éves korában elpusztult Kaboszu, az a siba inu fajtájú kutya, aki a népszerű doge-mémet és a hasonló nevű kriptovalutát is inspirálta – jelentette a Sky News hírportál pénteken. „Mindenkinek, aki szerette Kaboszut, ő május 24-én reggel átment a szivárványhídon. Kaboszu nagyon békésen, szenvedés nélkül távozott, mintha elaludt volna, miközben simogattam” – írta Szató Acuko nevű hölgy, a kutya gazdája a közösségi oldalán. Kaboszu kutyaévekben matuzsálemnek számított, már 18 éves volt, leukémia és májelégtelenség is gyötörte. Búcsúztatását vasárnap tartják majd. „Biztos vagyok benne, hogy Kaboszu volt a legboldogabb kutya…
Read More