Magyarságtudat – japánságtudat A Pécs városban él és alkot Szabó László író. Nehéz, mondhatnám hálátlan közérdekű életcélt választott –önként. Tudjuk, vagy legalább is sejtjük, hogy a világhatalom mókuskerékben tart bennünket; behatol az agyunkba, nekik dolgozunk, őket szolgáljuk és őket gyarapítjuk irányított fogyasztóként is. Az uralkodásnak – vagy inkább a bábok mozgatásának – meg vannak a maga módszerei. Nem csak a régi beváltak, de az újak és a legújabbak is. Beépülnek a mindennapjainkba, a híreke, a reklámokba, a játékfilmekig. Ezeket leplezi le az író a maga személetes stílusában, s egyben rávezeti…
Read MoreÖsszes hír
Nagaszaki látványa az atombomba utáni napon
New Yorkban, egy aukción kalapács alá került képek Nagaszakiban készültek, az atombomba ledobásának másnapján. New yorki aukción tűnt fel egy 24 fekete-fehér fotóból álló sorozat. A képek, Jamahata Joszuke japán haditudósító munkái Nagaszakiban készültek, az 1945. augusztus 9-én ledobott amerikai atombomba hatásáról. Jamahata éppen Nagaszaki mellett dolgozott, amikor az amerikai hadsereg Hiroshima után három nappal Nagaszakira is atombombát dobott. A fotográfus másnap érkezett a pusztává tett városba Higasi Dzsun író és Jamada Eidzsi festőművész társaságában. 119 felvételen örökítette meg az atombomba mérhetetlen pusztítását, és a túlélők szenvedését. Ő az…
Read MoreBoldognak látszó nőket akart halálra késelni a férfi
Elfogták Japánban azt a férfit, aki megkéselt pénteken tíz embert egy helyi érdekű vasútjáraton – közölte szombaton a rendőrség. Az ámokfutó, egy 36 éves férfi, találomra választotta ki áldozatait. A rendőrség közlése szerint „boldognak tűnő nőket” akart megölni. Első áldozatát, egy, a 20-as éveiben járó nőt, aki a támadó mellett ült a vonaton, súlyos állapotban kórházban ápolják az NHK japán közszolgálati adó jelentése szerint. A bűnügy azért is keltett feltűnést, mert vasárnap érnek véget a japán fővárosban a XXXII. Olimpiai Játékok. A férfi a kihallgatásán elmondta, hogy eredetileg egy bolti…
Read MoreDoma-Mikó István: Kardok és könyvek – Beszélgetés Szabó László íróval
Magyarságtudat – japánságtudat A Pécs városban él és alkot Szabó László író. Nehéz, mondhatnám hálátlan közérdekű életcélt választott –önként. Tudjuk, vagy legalább is sejtjük, hogy a világhatalom mókuskerékben tart bennünket; behatol az agyunkba, nekik dolgozunk, őket szolgáljuk és őket gyarapítjuk irányított fogyasztóként is. Az uralkodásnak – vagy inkább a bábok mozgatásának – meg vannak a maga módszerei. Nem csak a régi beváltak, de az újak és a legújabbak is. Beépülnek a mindennapjainkba, a híreke, a reklámokba, a játékfilmekig. Ezeket leplezi le az író a maga személetes stílusában, s egyben rávezeti…
Read MoreTokió 2020 – Märcz Tamás: örömmel és boldogsággal megyünk haza
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, boldogan utaznak haza a bronzéremmel a tokiói olimpiáról. Az együttes a vasárnapi helyosztón 9-5-re verte a spanyolokat. „Fel kellett rázni a fiúkat, gyorsan túl kellett lépni az elődöntős vereségen. – kezdte értékelését a szakember – Fájó volt a görögök ellen nem bejutni az olimpiai döntőbe, hiszen bármikor aláírtuk volna a kezdés előtt, hogy a görögökkel játsszuk az elődöntőt. De összeraktuk magunkat, nyomatékosítottuk magunkban, hogy mi az, amit el akarunk érni, mik a motivációs erők, Nagy Viktor utolsó mérkőzésétől kezdve addig,…
Read MoreTokió 2020 – Az eddigi magyar érmesek és pontszerzők
A tokiói nyári olimpia magyar érmesei és pontszerzői (az első hat között végzettek): ARANY: Szilágyi Áron (férfi kard egyéni) Milák Kristóf (úszás, 200 m pillangó) Kopasz Bálint (kajak-kenu, K-1 1000 m) Lőrincz Tamás (birkózás, kötöttfogás, 77 kg) Tótka Sándor (kajak-kenu, K-1 200 m) Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K-4 500 m) EZÜST: Siklósi Gergely (férfi párbajtőr egyéni) Milák Kristóf (úszás, 100 m pillangó) Varga Ádám (kajak-kenu, K-1 1000 m) Berecz Zsombor (vitorlázás, Finndingi) Lőrincz Viktor (birkózás, kötöttfogás, 87 kg) Rasovszky Kristóf (nyíltvízi úszás, 10 km) Csipes…
Read MoreTokió 2020 – Kialudt a láng, véget ért a XXXII. nyári olimpia
A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban. A zárt kapuk mögött megtartott több mint kétórás program egy videós összeállítással kezdődött, melyben a játékokon történt eseményeket foglalták össze, majd Akisino japán herceg és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke foglalta el a helyét a lelátón. A japán nemzeti lobogót négy olimpikon, egy fogyatékossággal élő modell, valamint egy orvos hozta be a stadionba, az ázsiai ország himnuszát pedig a több mint százéves múlttal rendelkező Takarazuka Operatársulat tagjai…
Read MoreRizsgolyó művészet
Onigiri Gekijo csodás alkotása rizsből!
Read MoreTokió 2020 – Hetedik lett a döntőben a férfi kajaknégyes
A magyar férfi kajaknégyes a hetedik helyen végzett 500 méteren a tokiói olimpián. A magyar férfi kajaknégyes a hetedik helyen végzett 500 méteren a tokiói olimpián.A férfi kajakos kvartettek ezúttal nem az elmúlt évtizedekben megszokott 1000, hanem 500 méteren versenyeztek. A magyar egység évek óta együtt készült, de aztán Kuli István tavaszi sérülése átírta a terveket, és az olimpia előtt néhány héttel át kellett alakítani az egységet. A magyar hajót így most Nádas Bence, Béke Kornél, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos alkotta, közülük Nádas, Tótka és Csizmadia már aratott sikereket…
Read MoreTokió 2020 – Ismét megvédte címét a magyar női kajaknégyes, Kozák hatszoros olimpiai bajnok
A magyar női kajaknégyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián, az egység vezérevezőse, Kozák Danuta pályafutása hatodik ötkarikás aranyérmét szerezte. A Kozák, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység fantasztikus versenyzéssel sorozatban harmadszor hozta Magyarországnak az aranyérmet ebben a számban. A magyarok amellett, hogy ők az aktuális világbajnokok, kétszeres címvédőként érkeztek a japán fővárosba, Kozák Londonban és Rióban is a győztes csapat tagja volt és öt éve a csütörtökön egyesben ezüstérmes Csipes is tevékeny részese volt a sikernek. A korábban Tokióban Kozákkal párosban bronzérmes Bodonyi, valamint Kárász…
Read More