Réges-régen ősidőkben történt.
Találkozott a mosómedve a tavi csigával, és így szólt hozzá:
– Üdvözöllek, tiszteletre méltó barátom! Éppen zarándokúton vagyok, fel akarom keresni az áldott Ize szent helyeit. Nem tartanál velem?
A csiga először meglepődött, de aztán eszébe jutott, hogy őrá is ráférne Ize szent helyeinek áldásos hatása, ezért aztán így válaszolt:
– Szívesen veled tartok, tiszteletre méltó mosómedve, magam is éppen zarándokút tervét forgatom fejemben.
Elindultak hát együtt.
Útjuk utolsó napján a csiga így szólt a mosómedvéhez:
– Mondanék én valamit, tiszteletre méltó mosómedve uram, ha nem vennéd zokon.
– Hallom – felelte méltóságteljesen a mosómedve.
– Azt akarom mondani – folytatta a csiga -, hogy bizony nagyon unalmas már nap nap után így vándorolni az úton, nem sértenénk meg talán zarándoklatunk komolyságát, ha innen a szentélyig versenyfutást rendeznénk. Vagy talán te másként gondolod?
– Egyetértek – felelte a mosómedve.
Elhatározták hát, hogy versenyt futnak.
A csiga azonban gondolt egyet, kibújt a házából, és felmászott a mosómedve farkára, ott visszabújt a héjába, és jó erősen belecsimpaszkodott a sűrű és bozontos szőrzetbe.
A mosómedve persze nem vett észre semmit a dologból. Teljes erejéből futni kezdett. Futott, futott egész napon át lélekszakadva, mert mindenáron győzni akart.
Végül estefelé kifulladva megérkezett a szentély kapujához.
Nagyon büszke és elégedett volt, mert biztosra vette, hogy megelőzte a csigát. Boldogságában farkát csóválva fel-alá járkált a kapu előtt, közben a farka véletlenül odacsapódott a szentély kőfalához, s az ütéstől a csiga héja kettétört, ő maga pedig a földre pottyant.
Éles fájdalmat érzett a csiga, de megemberelte magát, és hamar felkiáltott:
– Hé, tiszteletre méltó mosómedve uram, mintha kissé megkéstél volna! Hol jártál ennyi ideig? Jó ideje itt rostokolok, közben annyira untam magam, hogy leterítettem a héjruhámat, ráheveredtem, és jó alaposan kipihentem magam.
H-guchi
Inter Japán Magazin
