Japán mindent megtesz a járvány újbóli fellángolása ellen

Ígéretet tett vasárnap Suga Yosihide japán kormányfő arra, hogy mindent tőle telhetőt megtesz a koronavírus-járvány újbóli fellángolásának megakadályozásra az olimpia lánggal való váltófutás és közelgő washingtoni látogatása előtt. Suga a kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Párt éves kongresszusán szólalt fel, órákkal azelőtt, hogy feloldani készülnek a SARS-CoV-2 nevű vírus miatti veszélyhelyzetet Tokió prefektúrában. A kormányfő szerint a veszélyhelyzet feloldása után „rendkívül fontos időszak” következik a pandémia megelőzésében. Suga közölte, hogy a vállalkozások terheinek enyhítése és a gazdaság működése érdekében feloldják a Tokióban, Kanagavában, Sigában, Szaitamában egy hónapja bevezetett korlátozó intézkedéseket, annak…

Read More

Lenyűgöző látvány, a tradicionális japán szakácskés, a Nakiri készítése ?

A Nakiri egy tradicionális japán szakácskés, amelyet főként zöldségaprításra használnak. A kés markolata fából készül, pengéje pedig rozsdamentes acélból, emellett mindkét oldalon élezve van. Ja és amint az ember ránéz, majd a kezébe fogja, valami különös érzés kerítheti hatalmába. Mintha ezeknek a vágóeszközöknek saját lelkük lenne. Egy kis szakértelemmel – na jó, nem kevéssel –, valamint a megfelelő felszereléssel pedig akár mi magunk is elkészíthetjük. Valahogy így:      

Read More

Ju–on: A harag (Japán horror 2003) ?

Senki sem sejti, hogy a házban lappangó titkok mögött a gonosz rejtőzik. Az átlagosnak tűnő házban egykor valami szörnyűség történt, s most az új lakók fizetnek meg mindezért. A természetfeletti erők váratlanul, a semmiből törnek elő, hogy leszámoljanak a kiszemelt, védtelen áldozattal. Az emberek számára egyetlen esély marad: megtisztítani a házat.

Read More

Arcellenőrzéssel engedik be a sportolókat a tokiói olimpián

Arcfelismerő beléptető rendszert épít Japán a 2020-as Tokiói olimpiára érkező 3-400 ezer sportoló, sportvezető és újságíró zökkenőmentes és tévedést kizáró bejutásához. Arcfelismerő rendszer segíti majd a beléptetést a 2020-as tokiói olimpia és paralimpia versenyhelyszínein.  De a program csak a sportolók, a sportvezetők és az újságírók zökkenőmentes és biztonságos bejutásához használják, akiknek becsült létszáma 300-400 ezer fő lesz. Nekik a szervezőbizottság személyi igazolványokat készít, a rendszer pedig minden belépéskor automatikusan ellenőrizni fogja, arcuk megfelel-e a fényképük jellemzőinek. A technológia megnehezíti az ellopott vagy hamisított kártyák használatát, és remélhetőleg csökkenti a várakozási…

Read More

IFFHS – A japán Miura minden idők legidősebb futballistája

A japán Miura Kazuyoshi vezeti az angol Sir Stanley Matthews előtt minden idők legidősebb futballistáinak világranglistáját, amelyet a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) tett közzé.  A lajstrom elkészítésekor csak azokat a 45 év felettieket vették figyelembe, akik a száz legerősebb nemzeti bajnokság valamelyikében utolsó meccsük napján még aktív játékosok voltak. Az éllovas Miura egyedül aktív az élcsoport tagjai közül, az 1967-es születésű Miura 54 esztendős és 12 napos volt akkor, amikor idén, március 10-én a Jokohama színeiben az Urava elleni másodosztályú bajnoki találkozó utolsó perceiben csereként pályára…

Read More

Tükör lelke (Varázsmese)

Békességes boldogságban, virágkertes városkában élték vidám éveiket, bálványozták ezeréves őseiket. Szülők szíve szeretete, féltő gondja, lehellete lengedezik lánykájukon, egyetlen szál virágukon. Rózsás reggel nyit az égen, aranyderűs ékességben; selyemszirmok színesednek, fényözönben fényesednek. Jámbor apó tétován áll kertes háza ajtajánál; útra készen indulóban, szeme könnybe-lábbadóban. – Én asszonyom, feleségem, búban bajban fele részem, szemed csüngjön leánykánkon, egyet­len­egy mimózánkon. Rövidesen megtérek én, sarlós Félhold felderültén, virágkertes váro­sunk­ba, lombárnyékos udvarunkba. Leánykájuk, egyetlenjük, ki-kitekint szobájából, krizántémos ablakából; látván apját, hallván szavát, meg is értvén messze útra szándékoztát, hozzásiet, átöleli, búcsúszavát elcsicsergi: – Hozz kis…

Read More

Újhold és a Denevérek

Hegyek ormán fényesedik, ujjnyi Újhold félálmából ébredezik. Rizsesföldön, dombok alján, sziklafalak hasadékán, sűrű erdő sötétjében, mély barlangok legmélyében fel-felrebben szür­ke­szárnyú, vaksi szemű, bőrhártyájú. Azt hinnéd, hogy repülve jár, vélnéd, apró szárnyas bogár. Földi neve Denevérke, Újhold esküdt ellensége. Újhold ajkán mosoly derül, mihelyt szürke ellenféllel szembe kerül. Mély odvából ha ki­röppen, Újhold legott szembeszökken s ha sietvést eloldalog otthonába, Újhold legott rávilágít szeme pisla világára. Kísérgeti sötét útja sűrűségét, rá-ráhinti ezüstszála színezüstjét. Hadd káprázzék vaksi szeme, hadd pislogjon fénytől félő tekintete. Derűs egy nap, alkonyatkor, szálló napnak leszálltakor kongnak, bongnak…

Read More

Tokió 2020 – Bach: még nincs döntés a külföldi szurkolók olimpiai jelenlétéről

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) újjáválasztott elnöke szerint még nem született döntés arról, hogy lehetnek-e külföldi szurkolók a tokiói ötkarikás játékokon. A NOB tisztében újabb négy évre megerősített vezetője online sajtótájékoztatóján tért ki a kérdésre, miután a Kyodo japán hírügynökség arról adott hírt: már megvan a kormánydöntés arról, hogy a koronavírus-járvány – és különös tekintettel a vírus egyes mutációinak egyre gyorsuló terjedése – miatt külföldi nézők nélkül rendezik meg a nyárra halasztott olimpiát és paralimpiát. Bach azt mondta: az ügyben konzultálnak a japán kormánnyal és a játékok szervezőbizottságával,…

Read More

Tokió 2020 – A szervezőbizottság több koronavírustesztet szorgalmaz

A tokiói nyári játékok szervezőbizottsága növelni kívánja a sportolók körében az olimpiai falu területén elvégzendő koronavírus-tesztek számát.  A testület vezetője, Hasimoto Szeiko a Nikkan Sportsnak adott keddi interjújában azt mondta, hogy az eredeti tervhez képest megnövelt számú vizsgálatot egy speciális laboratóriumban fogják majd megejteni, de a sűrűbb tesztelést ki akarják terjeszteni a falun kívül elszállásolt versenyzőkre is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírása szerint a sportolóknak legalább négynaponta egyszer át kell esniük a vizsgálaton.   „A PCR-tesztek gyakorisága a sportágtól és a verseny ütemezésétől függ. A vizsgálati eredmények nyomon követhetők lesznek…

Read More

Szijjártó: rendkívül sokat profitál Magyarország a Japánnal folytatott együttműködésből

Rendkívül sokat profitál Magyarország a Japánnal folytatott hatékony, a kölcsönös tiszteletre és már barátságra alapuló együttműködésből – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közmédiával, miután tárgyalt Motegi Tosimicu japán külügyminiszterrel.  Szijjártó Péter elmondta, ez igaz a gazdásig együttműködésre is: a japán vállalatok bíznak Magyarországban és a magyar emberekben. Hozzátette, ezt támasztja alá az a tény, hogy tavaly huszonhárom japán vállalat hajtott végre fejlesztéseket a magyar kormány támogatásával, hogy ne kelljen munkavállalókat elbocsátaniuk. Ezen vállalatok 25 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre tavaly, amihez a kormány kilencmilliárd forintnyi támogatást biztosított; a cégek…

Read More