Komoly pénzbüntetés vár azokra JApánban, akik veszélyes trükköket mutatnak be drónjukkal. Kiemelt büntatésként egy év szabadságvesztés, vagy akár 300 ezer yen (mintegy 750 ezer forint) pénzbírság lehet azok büntetése, akik részegen drónoznak – írja az AFP. Pénzbüntetést azok kaphatnak, akik illuminált állapotban 200 grammnál nehezebb drónokra röptetnek. „Úgy gondoljuk, alkoholfogyasztás után drónt vezetni pont olyan komoly dolog, mint az ittas vezetés” – nyilatkozta a japán közlekedési miniszter az AFP-nek. A japán parlament a napokban fogadta el a drónokra vonatkozó szabályok szigorítását, amely szerint azokat is büntetné, akik veszélyes trükköket végeznek drónjukkkal. Veszély…
Read MoreKategória: Hírek
Hatmillió japánra várhatott evakuáció a szupervihar miatt
Már közel száz halálos áldozatát megtalálták meg a Hagibis tájfunnak Japánban. A mentési munkálatok során egyre több holttest kerül elő, és az eltűntek száma is folyamatosan növekszik. A Hagibis végigsöpört Tokión, illetve a szigetország középső, keleti és északkeleti régióin. Hatalmas pusztítást végzett, még mindig kutatnak az eltűntek után. A hatóságok az önvédelmi haderő 27 ezer tagját küldte a vihar sújtotta térségekbe, köztük Naganóba, ahol ki kell menteni mintegy 360 embert, miután átszakadt egy folyó gátja. A földművelésügyi minisztérium arra figyelmeztetett, hogy akár öt méter magas árvíz is kialakulhat a térségben. A gátszakadás…
Read MoreOktóber második hétfője (Idén Okt. 14.): Sportnap (体育の日)
Az 1964-es Tokiói olimpiára emlékezés napja. Az első sportnapot 1966-ban tartották. Ezen a napon felhívják a figyelmet a sportos, egészséges életmódra. Az iskolákban és a nagyobb cégeknél is sportfesztivált tartanak ezen a napon, ami egy mini-olimpiára hasonlít, 4×100-as futással, 100 m-es sprinttel, távolugrással és egyebekkel. Inter Japán Magazin
Read MoreElkezdődött a Hagibisz tájfun utáni helyreállítás (Videó)
A Hagibisz szupertájfun elvonulása után Honsú főszigeten megkezdődtek a helyreállítási munkák. A kormány több mint ötvenezer katonát vezényelt a Japán Önvédelmi Erőktől a vihar sújtotta területekre. A legnagyobb károk Nagano megyében keletkeztek. A heves esőzéstől megduzzadt Csikuma folyó kiöntött és teljes települések kerültek víz alá. Az ár visszavonulásáig az utcákon gumicsónakkal lehet közlekedni. Újabb halottak kerültek elő, de hatóságok még mindig sok eltűnt személyt tartanak nyilván. A kivezényelt katonaság ahol lehet, igyekszik helyreállítani a gyalogos és autós közlekedést. A tájfun okozta anyagi kár hatalmas. Inter Japán Magazin
Read MorePusztított a Hagibisz tájfun (Videó)
Áthaladt a japán főszigeten a Hagibisz szupertájfun. Útján hatalmas pusztítást végzett. Házakat szaggatott szét, autókat borított fel, fákat döntött ki, a szabadban lehetetlen volt talpon maradni. Nagano megyében kiöntött a Csikuma folyó és elárasztotta a közeli településeket. Sok ház víz alá került. A háztetőkre menekült lakókat a Japán Önvédelmi erők nemtették ki helikopterrel. Inter Japán Magazin
Read MoreA japán fősziget déli területeit elérte a Hagibisz tájfun (Videó)
Elérte a japán fősziget, Honsú déli területeit a Hagibisz névre keresztelt szupertájfun. Előjelzések szerint erősségét tekintve az évszázad tájfunja. Hatvan évvel ezelőtt egy hasontó erejű szélvihar és zápor letarolta Japánt. Az évszázad viharának nevezett pusztító természeti jelenség áthalad a szigetország fővárosán is. Inter Japán Magazin
Read MoreTiltakozott Oroszország, a Kuril-szigetek nem Japán része!
Az orosz külügyminisztérium pénteken bírálta és a nemzetközi jogba ütközőnek minősítette, hogy a vitatott hovatartozású Kuril-szigetek Japán részeként jelennek meg a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokról szóló honlap térképén. „Meggyőződésünk szerint ez jogellenes” – mondta a sajtónak Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. Szerinte ezek a lépések nem felelnek meg a két ország által megteremteni próbált „légkörnek”, amely a „függőben lévő, bonyolult ügyeik” megoldására lenne hivatott. „Ez nem előnyös sem a kétoldalú kapcsolatok, sem Tokió számára” – mondta. Zaharova szerint az, hogy a honlapon található térképen a Kuril-szigetek Japán részeként jelennek…
Read MoreFigyelmeztetés a japánban élő magyaroknak!
Az ország főszigetét, Honsút október 12-én eléri az „évszázad vihara”, a Hagabisz tájfun. Veszély szempontjából a japán katasztrófavédelem az 5-ös skálán 5-ösre értékelte, az erejét pedig „nagyon erősre” minősítette. 1958 óta nem volt ilyen pusztító erejű tájfun. Óvd az életed! Gondoskodj a biztonságodról! – A boltokból kifogynak az élelmiszerek. Mielőbb vásárolj elegendő palackos ivóvizet és tartós élelmiszert! – Ha még nincs vészcsomagod, sürgősen készítsd el. Hátizsákba pakolj, hogy a szélviharban mindkét kezed szabad maradjon. A csomag tartalma: Esőköpeny, palackos ivóvíz, tartós élelmiszer, meleg csereruha, törölköző, zseblámpa, vészjelző síp, mobiltelefon, pokróc,…
Read MoreKifogy a készlet, Japánban bevezetik a 12 számjegyű telefonszámot
Az 5G-s hálózatok elterjedéséhez nemcsak megfelelő háttértechnika szükséges, az azokon kommunikáló mobilok is kellenek hozzá. Japán viszonylag előrehaladott fázisban tart mindkét téren, miközben egy furcsa kényelmetlenséget is orvosolni próbálnak: kezdenek kifogyni a 11 számjegyű telefonszámokból, a „készlet” ugyanis véges, csupán 2022-ig tart ki – írta a Japan Times. Japánban nem először fordul elő, hogy az addig használt telefonszám-készlet kimerült, és egy számjeggyel meg kell emelni a telefonszámokat. Az eltűnt, vagy megváltozott számok okozta kellemetlenség évekig, évtizedig is eltart, de a változtatás szükséges, egy 127 millió lakosú országban működnie kell a telefonoknak.…
Read MoreKivégeztek két többszörös gyilkost Japánban
Felakasztottak két többszörös gyilkost Japánban, ahol sem a rabokat, sem a családot nem értesítik előre a kivégzésekről Kivégeztek két többszörös gyilkost Japánban. Ez volt az első két halálbüntetés, amelyet idén végrehajtottak a távol-keleti ország hatóságai – írja a CNN. A 64 éves Koicsi Sodzsit és az 50 éves Jaszunori Szuzukit pénteken akasztották fel, ezzel 38-ra nőtt az Abe Sinzó miniszterelnök 2012 óta tartó kormányzása alatt az országban kivégzettek száma. – Ezek különösen kegyetlen esetek voltak. Olyanok, ahol ártatlan emberek életét vették el. A halálbüntetés végrehajtását alaposan átgondoltam, mielőtt elrendeltem volna– – mondta…
Read More