Szabálytalan, túlzott mértékű javadalmazása miatt lemond posztjáról a Nissan Motor elnök-vezérigazgatója, Hiroto Saikawa. Vállalati belső források tájékoztatása szerint Hiroto Saikawa pontos határidő megadása nélkül jelezte lemondási szándékát a Nissan vezetőségének, miután a napokban kiderült, hogy szabálytalan módon, a cég részvényének árfolyamához kötött javadalmazása folytán, túlzottan magas jövedelemhez jutott. A sajtót tájékoztató céges belső forrás szerint a vezetés nem ért egyet az elnök-vezérigazgató távozásával, a cégvezér így mindaddig a posztján marad, amíg kiválasztott utódja meg nem kapja a részvényesek közgyűlésének jóváhagyását. Mindent megteszek, amit a vezetői poszton még meg kell tennem,…
Read MoreKategória: Hírek
Kormányátalakítást hajtott végre a japán miniszterelnök
Átalakította kormányát Abe Sindzó japán miniszterelnök, új miniszterek kerültek egyebek közt a védelmi és a külügyi tárca élére – jelentette be Szuga Josihide japán kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján. Az új védelmi miniszter a korábbi külügyminiszter, Kono Taro lett, akinek a tárcáját Motegi Tosimicu kapta meg. Kono korábban már ismertté vált Tokiónak a Szöullal kialakult kereskedelmi vitájában elfoglalt szigorú álláspontjáról, illetve ugyancsak elutasítóan viszonyult a háború idején Japánba hurcolt dél-koreaiakra vonatkozó szöuli kárpótlási igényekhez is. …
Read MoreSzeptember 23: (秋分の日): Őszi nap-éj egyenlőség
Ezen a napon lépi át a Nap az Egyenlítőt az északi féltekéről a délire. Ma a Nap pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik, és az éjszaka meg a nappal hossza egyenlő. Ugyanúgy, mint tavasszal, ekkor is egy hétnapos periódus része az ünnep. Ekkor is, mint a tavaszi napéj egyenlőségnél, a japánok az őseinkre és a holtakra emlékeznek, elzarándokolnak őseik sírjához, megtisztítjuk azokat, és áldozati ételeket helyeznek el. Inter Japán Magazin
Read MoreSzeptember harmadik hétfője (idén szept. 16): Öregek napja (敬老の日, Keiro no hi)
1966 óta nemzeti ünnep. Az idős emberek iránti tiszteletet ünnepe. A japánok általában piros ruhába öltöznek a 60. születésnapjukon, mert a kínai naptár szerint 60 év egy ciklus, és a 60. év után ismét kisgyermek lesz az ember. Japánul a kisgyermeket úgy mondják, hogy „aka-chan”, azaz „piroska”. Ilyenkor az időseknek ünnepségeket szerveznek, ahol iskolás gyerekek énekelnek és táncolnak.
Read MoreÉszak-Korea nagy méretű rakéta-sorozatvetőt tesztelt
Nagy méretű rakéta-sorozatvetőt tesztelt Észak-Korea – jelentette szerdán az ország állami hírügynöksége (KCNA), a kísérlet eredményességére azonban nem tért ki. A híradás szerint a műveletet személyesen felügyelte a kelet-ázsiai állam vezetője, Kim Dzsong Un, aki elmondta, hogy a kísérlet végre igazolta a fegyver harckészültségét, röppályának jellemzőit, találati és önvezérlési pontosságát. Hozzátette ugyanakkor, hogy az eszközzel további kísérleteket kell még végrehajtani. A dél-koreai egyesített vezérkar tájékoztatása szerint a fegyverből két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki. A lövedékeket a Dél-Phjongan tartományból indították, 330 kilométert tettek meg, 50-60 kilométeres magasságot értek el és…
Read MoreWashington ballisztikus rakéták elleni légvédelmi rakétákkal szereli fel Japánt
Az Egyesült Államok 3,3 milliárd dollár (csaknem ezer milliárd forint) értékben ballisztikus rakéták elleni légvédelmi rakétákat ad el Japánnak. A Pentagon keddi közlése szerint az amerikai kormányzat már jóvá is hagyta a fegyverüzletet, amelynek keretében Washington távol-keleti szövetségese a Raytheon hadiipari cég gyártotta 73 darab SM-3 Block IIA típusú rakétát vesz. Japán veszélyeztetve érzi biztonságát Észak-Korea miatt, mivel a phenjani rezsim folyamatosan bővítette és fejlesztette fegyverarzenálját. A kommunista ország az utóbbi hetekben hét alkalommal hajtott végre rakétatesztet. Ezek közül legalább egy olyan lövedék volt, amelynek hatótávolsága elég lett volna ahhoz…
Read MoreTokió 2020 – Az olimpiai szellemről készít animációs rövidfilmet egy japán stúdió
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság felkérte a Ponoc japán animációs stúdiót, hogy készítsen animációs rövidfilmet az olimpia szelleméről. A Ghibli Stúdió egykori tagjai köré 2015-ben szerveződött Ponoc műhely animációs rövidfilmje a kiválóság, tisztelet és barátság olimpiai szellemét örökíti meg, ez lesz az első animációs film, amelyet az olimpia ihletett. Az elkészült mű a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tulajdona lesz, és a lausanne-i Olimpiai Múzeum gyűjteményét fogja gazdagítani. Bemutatója a jövő évi tokiói olimpiai játékokon lesz, és az olimpia helyszínen fogják vetíteni – jelentették be a stúdió illetékesei egy franciaországi animációs filmfesztiválon. Olyan filmet akarok készíteni, amely…
Read MoreWashington aggodalmát fejezte ki a japán-dél-koreai hírszerzési együttműködés felmondása miatt
Aggodalmát fejezte ki a japán-dél-koreai hírszerzési együttműködés felmondása miatt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, valamint közleményében az amerikai védelmi minisztérium is. Az amerikai diplomácia irányítója – aki Kanadában tárgyalt Chrystia Freeland kanadai külügyminiszterrel – azt mondta: „csalódott”, hogy Szöul felmondja katonai hírszerzési együttműködését Tokióval. Pompeo más kommentárt nem fűzött az ügyhöz. Az amerikai védelmi minisztérium Washingtonban közleményt adott ki, amelyben „mély nyugtalanságát és csalódottságát” fejezte ki a dél-koreai döntés miatt. A Dave Eastburn szóvivő által aláírt kommüniké úgy fogalmaz: „határozott meggyőződésünk, hogy kölcsönös védelmünk sérthetetlenségét és biztonságpolitikai kapcsolatainkat fenn kell tartani,…
Read MoreKim Jong Un esete a Mercedessel
A napokban bejárták a világsajtót azok a képek, melyeken Észak-Korea első embere saját Mercedesével közlekedik hazájában. De mi ebben a különleges? Ez az elsőre jelentéktelennek tűnő hír annak köszönheti visszhangját, hogy az észak-koreai köztársaság az ENSZ nemzetközi kereskedelmi tiltó listáján szerepel a luxuscikkeket illetően. Ez lényegében annyit jelent, hogy közvetlenül semelyik tagország nem értékesíthet luxus besorolású termékeket Koreának. A hangsúly ez esetben a „közvetlen”-en van. Túlzás lenne felkérdezésnek titulálni a Mercedes-Benz irányába érkezett kérdéseket, miszerint, hogyan lehetséges az, hogy Kim Jong Un az általuk gyártott, luxuskategóriájú Mercedes-Maybach S600-as modellel furikázhat,…
Read MoreEgyetlen csiga miatt kellett törölni közel 30 vonatjáratot Japánban
Majdnem 30 vasúti járatot kellett törölni Japán harmadik legnagyobb szigetén, Kyúsún. A bűnös egy rossz helyre betévedt csiga. A járatok törlése mintegy 12 ezer utast érintett, és kisebb fajta közlekedési káoszt okozott, holott a japán vonatjáratok éppen a másodpercnyi pontosságukról híresek. A vonatjáratokat áramkimaradás miatt kellett törölni. Az ügyben indított vizsgálat kimutatta, hogy a súlyos fennakadásokért egy elektromos berendezésbe tévedt csiga a felelős. A jelentés arra is kitért, hogy a rossz helyre tévedt állat másodpercek alatt szénné égett. Az eset többek között azért kapott nagy nyilvánosságot a világsajtóban, mert Japánban…
Read More