Az egyetemes emberi kultúrában a protokollnak többezer éves történelme van. Minden társadalomnak voltak, vannak saját szokásai, illemszabályai, ezek gyakran összefonódtak a törvényekkel. Örök érvényű Arisztotelész időszámítás előtti kijelentése: „Az ember társas lény!” Egyes szabályok társadalomtól függően eltérőek. Például a középkori Európában csakis fedetlen fővel szabadott az uralkodó elé járulni. A törököknél viszont ilyenkor is követelmény volt a turbán viselése. A két protokollszokás ütközését Havasalföld vajdája, Dracula, úgy oldotta fel, hogy a török követek fejéhez szögeztette a turbánjukat, „nehogy lepottyanjon”. A protokollnak Távol-Keleten is voltak és vannak sajátságos hagyományai. A Kínai…
Read MoreÖsszes hír
Egy 9 éves japán kislány, aki hamarabb tanult meg dobolni, mint beszélni (Videó) ?
A kislány a családi zenekar legprofibb és leghíresebb tagja. Nem tud kottát olvasni, a számokat hallás után tanulja meg, gyakorolni pedig nem szeret, inkább csak koncertezni. Yoyoka kétéves kora óta dobol, a neten pedig egy Led Zeppelin feldolgozás videójával futott be. Inter Japán Magazin
Read More40. születésnapját ünnepeli a walkman
Immár 40 éve annak, hogy a Sony piacra dobta a walkmant, mely alapjaiban határozta meg a zeneipart és a zenefogyasztókat egyaránt. Tekintsünk vissza a múltjába ennek a különleges zenedoboznak. 1979-et írunk. A tokiói Ginza városrészben a Sony olyan terméket alkotott meg, melyről sokan csak álmodoztak, vagy egyszerűen el sem tudták képzelni. Ez pedig a walkman, a világ első hordozható kazetta lejátszója volt. A technikai vívmány messze túlmutatott a kor csúcstechnológiáján. Ez nem pusztán egy új elektronikai eszköz volt. Ez a WALKMAN volt, amely lehetővé tette az akkori emberek számára, hogy…
Read MoreA különleges képességgel megáldott, ugyanakkor nem túl okos pénztáros esete
1300 bankkártya adatát jegyezte meg egy japán pénztáros, a fotografikus memóriájának köszönhetően. Persze, nem csak unalom űzés céljából jegyezte meg ezeket a számokat, terve is volt vele. 1300 károsultja van az ügynek. Taniguchi Yusuke, részmunkaidőben dolgozott pénztárosként egy bevásárlóközpontban. Miközben kiszolgálta a vásárlókat megfigyelte és fejben tartotta az illető bankkártyájának adatait. A férfi bevallotta, hogy később használta a megjegyzett információkat, ugyanis mindenfélét rendelt magának és azután eladta azokat, hogy ezzel is fedezze kiadásait. A rendőröknek elég könnyű volt a dolguk a nyomozás során, hiszen tagadhatatlan nyomokat hagyott maga után a…
Read MoreA magyar mikulásnap története
„Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó…” Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudná folytatni a közismert karácsonyi éneket, de abban már kevésbé vagyok biztos, hogy mindenki ismeri a „kedves Télapó” történetét. Ez persze nem meglepő, hiszen a Mikulást számtalan legenda, mese és több mint 1000 éves, hitelesnek számító források veszik körül, így nem meglepő, hogy valamennyi nemzet és vallás némiképpen a saját képmására formálta. De pontosan, hogyan született meg a mai Mikulás és miként jutott el Japánba? Ha objektívek szeretnénk maradni, akkor az ezeréves forrásokra kell támaszkodnunk, melyekből…
Read MoreEzután mindenki más szemmel nézi majd az animéket
Nem túlzás kijelenteni, hogy a XXI. században Japán az animéknek köszönheti jelentős részben a népszerűségét az egész világon. Azt viszont nem sokan gondolnák, hogy a mai napig óriási sikereket arató anime-sorozatokat potom pénzért készítik animátorok a stúdióknak. Az anime, mint műfaj Japánban született meg a 60-as években. Noha óhatatlanul, de már ekkor be is verte az első szöget a mai animátorok koporsójába, de ne ugorjunk ennyire előre. Le kell szögezni az elején, hogy az animátorok minden jelenetet kézzel rajzolnak meg, így időigényes és precíz munkát kell végezniük. A japán animátorok…
Read MoreVáltozás a japán oktatási rendszerben
Megreformálnák az oktatási rendszert Japánban, magolás helyett programozni, gondolkodni, véleményt alkotni tanulnának az iskolában. Dél-Koreában és más ázsiai országok iskoláiban a hagyományos japán oktatási rendszer alapjai érvényesülnek. A gyerekeket magolással terhelik, mert kőkeményen helyt kell állniuk, ha beszeretnének jutni egy jó iskolába. Ennek az lesz az eredménye, hogy megfelelően képzett diákok kerülnek ki az iskolákból, viszont korántsem lesznek önálló, bármely helyzetben magukat feltaláló emberek. Egy japán gyermek általában 12 évet tölt az iskolában, 6 év általános és másik 6 év valamilyen felső tagozaton. A baj csak az, hogy ebben…
Read MoreA japán nevek angol írásmódjában is előre kerülhet a családnév
Japánban a családnév hagyományosan megelőzi a keresztnevet, és a konzervatív kormány most azt szeretné, ha a japán nevek latin betűs angol átírásánál is ez a szabály érvényesülne. Sibajama Maszahiko oktatási miniszter pénteken terjesztette a javaslatot a kabinet elé, amely most megvizsgálja, hogyan lehetne bevezetni a változást. “Jobb a japán hagyományt követni a japán nevek latin betűs átírásánál” – jelentette ki a miniszter a Kyodo hírügynökségnek. Hozzátette: “a globalizálódó világban egyre fontosabb számunkra, hogy felismerjük a nyelvek és kultúrák sokszínűségét”. Japánban a családnév hagyományosan megelőzi a keresztnevet, akárcsak Kínában és Dél-Koreában.…
Read MoreA világ első őssejtekből épített szaruhártyája
Egy japán nő lehetett az a szerencsés, aki megkapta az első őssejtekből épített szaruhártyát. Egy öröklődő betegség okozta súlyos szemproblémáját, ezért volt szükség a szövet beültetésére. Az Oszakai Egyetem szemészprofesszora volt az, aki felnőtt sejtekből multifunkcionális őssejtekké visszafiatalított sejtekből épített hibátlanul működő szaruhártyát. Kodzsi Nisida a műtét utáni helyzetről így nyilatkozott a Nature-nek: – A beteg látása a július 25-i műtét óta jelentősen javult, az új szaruhártya az utána következő hetekben is hibátlanul működött. Nisida professzor és orvoscsapata véleménye szerint az új szaruhártyával tovább fog javulni a nő látása. A…
Read MoreNovember 23: Munka köszönete napja (勤労感謝の日)
Ekkor ünnepeljük a munkát és termelést, és egymásnak köszönetet mondunk. Régebben ez volt az aratási ünnep. Inter Japán Magazin
Read More