Japán Nap – Hirosima címmel rendeznek programsorozatot szeptember 9-én, szombat 11 órától Gyulán, a Vigadóban – jelentette be Alt Norbert alpolgármester és Hankó Ferenc, a MAPON Egyesület elnöke az esemény helyszínen tartott kedd délelőtti sajtótájékoztatón. Alt Norbert elmondta, a rendezvény komoly hagyományokkal rendelkezik, és az idei japán napnak van egy apropója, Hirosima. – Ha Magyarországon elhangzik a város neve mindenki az 1945. augusztus 6-i borzalomra, a településre ledobott atombombára és annak következményeire gondol – tette hozzá. – A programmal szeretnénk üzenni, elutasítani a háborút. Ugyanakkor…
Read MoreÖsszes hír
Legyet ölő Legyezőcske (Állatmese)
Tikkaszt a nyár, zümmög a Légy, fényben fürdik a mindenség. Bogárkáknak rebben szárnya, hallszik szellő suhanása; dümmög dongó ágon-bogon, szitakötő árkon, bokron. Adta Legye szemtelenje, be kelletlen, zizzenése, libbenése tűrhetetlen. Orrod előtt eledeled, falánk legyek rajtaesnek; italodat megdézsmálják, pihenődet megzavarják. Nagy szerencse, vigyázgat rád fürgekezű Legyezőcske. Csontja bambusz, húsa hártya; nyáridőben, rekkenőben hűs szellőt hajt verítékes orcátokra. Fagyos télen, zimankóban tüzet éleszt, alvó tüzet, pislákolót újjáébreszt; legyek raját, garmadáját ellegyezi, orrod elől, italodról, ételedről elkergeti, bambuszcsontú, hártyahúsú Legyezőcske. Terpeszkedik verandáján s házatáján megint zümmög, füle körül megint dümmög adta Legye…
Read MoreAdománygyűjtés – Vádemelés a kormánypárt több tagja ellen
Bajba került a Kisida Fumio miniszterelnök vezette kormánypárt volt könyvelője és a Liberális Demokrata Párt (LDP) egy másik politikusa. Letartóztatás nélküli eljárást indítottak az ügyészek a legnagyobb parlamenti frakció egyik törvényalkotója és könyvelője ellen, Kisida Fumio japán miniszterelnök pártjának egykori könyvelője és a pártszervezet másik politikusa ellen vádiratot nyújtottak be. Ugyancsak letartóztatás nélküli eljárás indult az LDP egykori főtitkára, Nikai Tosihiro volt könyvelője ellen, a kormánypárt egyik befolyásos tagjának titkára ellen pedig vádiratot nyújtottak be. Jólértesült források szerint nem valószínű, hogy LDP három, botrányba keveredett politikusa ellen büntetőeljárás indul. A…
Read MoreDebreceni és Hajdú-Bihar megyei küldöttség hivatalos látogatása a budapesti Japán Nagykövetségen
Debreceni és Hajdú-Bihar megyei küldöttség hivatalos látogatása a budapesti Japán Nagykövetségen Az idén 40 éves japán regionális művészeti csereprogram jelenéről és jövőjéről tárgyalt Dr. Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere és Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere, a „Tojama-Debrecen/Hajdú-Bihar Művészeti Csereprogram Társaság” elnöke dr. Pinczés István művészeti igazgató társaságában Budapesten a Japán Nagykövetségen tett hivatalos látogatás alkalmából. A három fős kulturális küldöttséget Otaka Maszato, a japán császárság újonnan kinevezett rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Uno Kimi kulturális osztályvezető, valamint Onodera Gabriella, a nagykövetség kulturális munkatársa fogadta. Baráti hangulatú beszélgetést folytattak Takamizu Hidero misszióvezető-helyettessel,…
Read MoreVarga púpján nincsen áldás (Tréfás mese)
Ágról szakadt öreg apó, házalgató szegény szabó. Kimonódra folt ha kellett, obi-öved ha kifeslett, egy-kettőre foldozgatta s ha kurta volt, még hosszabbra toldozgatta. Házból házba botlott szegény, tengett-lengett szűkre szabott kenyérkéjén. Siet egy nap messze útról otthonába, kidűlt-bedűlt, idres-gödrös putrijába; veszi elő estebédjét, keresgéli kormos üstjét. Rizzsel tele edénykéje régi helyén, tüzelője, gerjesztője kemencéjén, ám hűlt helye rézüstjének, lába kelt rézedényének. Hogyan főzzön, ha nincs üstje? Merre szálljon fel a füstje? Még a minap helyén lógott, amint ócskát, szakadt gúnyát foltozgatott. Keseredő bánatában, szívszorító fájdalmában hol a rizsestálját nézi, hol…
Read MoreA haiku egy ősi háromsoros japán zen buddhista versforma, vagy tán mégsem?
Kezdjük az elején: mi az a haiku? A haiku egy ősi háromsoros japán zen buddhista versforma, amelyben az egyes sorok 5, 7 és megint 5 szótag hosszúságúak, a versek a természetről szólnak és a szerző által átélt, ún. „haiku-pillanatot” ragadják meg és foglalják szavakba. A ma ismert haiku a 19. században alakult ki; a haiku a világon mindenütt jelen van és csak az eredete japán; a haiku inkább műfaj, mint versforma. A klasszikus japán haiku nem három, hanem egy sorba íródik, és nem szótagok, hanem morák alkotják; Japánon kívül a…
Read MoreFelejtető gyömbért evett (Tréfás mese)
Faluvégi fogadóban, erdőszéli megszállóban, ott esett meg ez az eset, történetünk ott történt meg. Fukar egy pár voltak nagyon, csapláros is, meg az asszony; éjjel-nappal zsugorgattak, csak pénz után áhítgattak. Alkonyodó nyári estén, holdas este közeledtén, jön egy utas nagy útjáról, távol világ távoláról s elcsigázva, eltikkadva, betér a kis faluvégi, erdőszéli fogadóba. Kér kényelmes kamarácskát, átaludni csendes, békés éjszakáját. Módra vallott selymes, bolyhos kimonója, dagadozó dús cókmókja s rántván egyet jobbik vállán, vállon lógó bő plundráján, csengett, pengett pénz ezüstje, nagyot csörrent pénzzel tele erszénykéje. Csaplárosék vendégüket nyájaskodva köszöntgetik,…
Read MoreÁllatvédelem / japán kutatók egérembriókat tenyésztettek az űrben
Egérembriókat tenyésztettek japán kutatók a Nemzetközi Űrállomáson. Azok normálisan fejlődtek az első olyan tanulmányban, amely azt jelzi, hogy lehetséges lehet az emberek szaporodása az űrben A kutatók, köztük Teruhiko Wakayama, a Yamanashi Egyetem fejlett biotechnológiai központjának professzora és a Japán Űrügynökség (JAXA) egy csapata 2021 augusztusában egy rakéta fedélzetén fagyasztott egérembriókat küldött az ISS-re. Az űrhajósok egy erre a célra kifejlesztett speciális eszközzel felolvasztották a korai stádiumban lévő embriókat, és négy napon át növesztették őket az állomáson. A mikrogravitációs körülmények között tenyésztett embriók „normálisan fejlődtek” blasztocisztákká, azaz sejtekké, amelyekből…
Read MoreNagaszaki látványa az atombomba utáni napon
New Yorkban, egy aukción kalapács alá került képek Nagaszakiban készültek, az atombomba ledobásának másnapján. New yorki aukción tűnt fel egy 24 fekete-fehér fotóból álló sorozat. A képek, Jamahata Joszuke japán haditudósító munkái Nagaszakiban készültek, az 1945. augusztus 9-én ledobott amerikai atombomba hatásáról. Jamahata éppen Nagaszaki mellett dolgozott, amikor az amerikai hadsereg Hiroshima után három nappal Nagaszakira is atombombát dobott. A fotográfus másnap érkezett a pusztává tett városba Higasi Dzsun író és Jamada Eidzsi festőművész társaságában. 119 felvételen örökítette meg az atombomba mérhetetlen pusztítását, és a túlélők szenvedését. Ő az egyetlen…
Read MoreDöbbenetes látványt nyújt a Japan Airlines új gépének luxuslakosztálya – videó
A Japan Airlines a napokban mutatta be vadonatúj Airbus A350-1000-es repülőgépét. Az új utasszállító bővelkedik a vagyonosabb utasok kényelmét szolgáló luxuskiegészítőkben, és hamarosan a nemzetközi járatok új zászlóshajója lesz. A tervek szerint még idén forgalomba áll. A légitársaság 13 ilyen repülőgépének mindegyikében négyféle osztály közül választhatnak majd az utasok: elsőosztály, üzleti osztály, prémium turistaosztály és a sima turistaosztály. A kép illusztrációFORRÁS: ASHING888/PIXABAY Minden ilyen járat hat darab egymástól külön ajtókkal elválasztott elsőosztályú lakosztállyal rendelkezik majd. Ezekben a privát kabinokban a két hatalmas ülést háromféle…
Read More