Kisida Fumio japán miniszterelnök vezetésével Hirosimában az „Atombomba Múzeumba” látogattak a városban tartózkodó a G7 országok vezetői. A látogató között volt Joe Biden USA elnök és Emanuel Macron francia elnök is. Hirosimára 1945 augusztus 6-án dobott atombombát az USA hadserege, majd három nappal később Nagaszakira is. Az Amerikai Egyesült Államok az egyetlen ország, amely fegyveres konfliktusban atombombát vetett be. Hat nappal később Japán feltétel nélkül kapitulált. A két támadás következtében 1945 végéig mintegy 210 ezer ember vesztette életét, főleg polgári lakosok. A múzeumba első amerikai elnökként Barack Obama látogatott el…
Read MoreÖsszes hír
Varga púpján nincsen áldás (Tréfás mese)
Ágról szakadt öreg apó, házalgató szegény szabó. Kimonódra folt ha kellett, obi-öved ha kifeslett, egy-kettőre foldozgatta s ha kurta volt, még hosszabbra toldozgatta. Házból házba botlott szegény, tengett-lengett szűkre szabott kenyérkéjén. Siet egy nap messze útról otthonába, kidűlt-bedűlt, idres-gödrös putrijába; veszi elő estebédjét, keresgéli kormos üstjét. Rizzsel tele edénykéje régi helyén, tüzelője, gerjesztője kemencéjén, ám hűlt helye rézüstjének, lába kelt rézedényének. Hogyan főzzön, ha nincs üstje? Merre szálljon fel a füstje? Még a minap helyén lógott, amint ócskát, szakadt gúnyát foltozgatott. Keseredő bánatában, szívszorító fájdalmában hol a rizsestálját nézi, hol…
Read MoreMérget evett három kis bonc (Tréfás mese)
Bonc apóka imádkozik templomában, nem zavarják áhitatos nyugalmában. Torkos öreg volt apóka s hogyha akadt valamelyes jó falatka, dehogy jutott, dehogy adott más fiának, se bálványnak, se barátnak. Boncnövendék három legény, csak úgy tengtek, csak úgy lengtek nagyszűkecskén; ha volt mit, hát eddegéltek, sovány konyhán, rizsen, teán éldegéltek. Ül Bonc apó bálványtele cellájában, áhítatos mormogásos imádságban; néző szeme tekintete merevedik, rá egy polcra szegeződik. Odalentről vigyáz rája, odafentről fénylik, ragyog csuporkája, tetéstele gyümölcsízzel, ínycsiklandó csemegével. Felsandítgat fel a polcra, félszem vigyáz három boncra; gyanú fészkel szent szívében, nem hisz három…
Read MoreElsüllyedt egy hongkongi teherhajó Japánnál, 9 fő eltűnt
A heves viharban Japán délkeleti partjainál vészjelzést adott le egy féloldalra dőlt hongkongi teherhajó. A parti őrség a bajbajutott legénység 11 tagját kimentette, 9 főt még keresnek. A viharban féloldalra dőlt és vészjezést adott le a japán partoknál a 6651 tonnás Jintian nevű, faárut szállító hongkongi teherhajó. A bajbajutott kínai és részben mianmari legénység mentőcsónakra szállt. A japán parti őrség 11 főt sikeresen kimentett, a többi, eltűnt 9 személyt repülőgépekkel és helyi magánhajókkal keresik. A mentés erősen akadályozza a viharos erősségű szél. Inter Japán Magazin
Read More„Utolsó órájában” a japán nemzet
„Most vagy soha” – nyilatkozta az elkeserítő demográfiai számokra Kisida Fumio miniszterelnök, aki szerint a kérdés a gazdasági célok elérése szempontjából is kulcsfontosságú. „Nemzetünk az utolsó órában van, hogy képes legyen fenntartani társadalmi funkcióit” – jelentette ki a kormányfő. „Ez a kérdés nem tűr halasztást” – hangoztatta a parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében. Bejelentette, hogy a demográfiai politikára fordított pénzek megduplázására tesz előterjesztést, áprilisban pedig egy új kormányügynökséget hoz létre a válság kezelésének érdekében. Japánban 2021-ben a születések száma a mélypontra süllyedt, és ez a tendencia folytatódott 2022-ben is. A múlt…
Read MoreCsak a felét ha fizeti (Tréfás mese)
Takarékos jó Kamura, sok aranynak, sok ezüstnek fösvény ura. Minden garast, ha egy jent is, fogához ver; élni is csak szegényesen, szűkösen mer. Hogy történt meg, mit én tudom, igaz okát se firtatom, bánat érte szegény fejét, megutálta kuporgató rongy életét. Búsra hajló fejjel ballag városszerte, uccahosszat; sikátorról sikátorra, egyik sorról másik sorra. Amint ődöng, amint jár-kél, kémlő szemmel amint szemlél, lába előtt mély egy folyó, mély medrében kénnyel-kedvvel folydogáló. Nagyot sóhajt nagy bújában, eltöprengő bánatában s amint nézi folyóvíznek habos fodrát, tajték verő hullám hosszát, előtte áll folydogáló folyó…
Read MoreA mindennapi étkezések tárgya, a szusi ?
Préselt tengeri algalapba töltött főtt rizst nyers hallal, sült tojással, halikrával vagy zöldségekkel izesitik.
Read MoreKirándulás a pokolba (Japán népmese)
Valamikor, réges-régen élt három jó barát. Az egyik vásári mutatványos volt, a másik fogorvos, a harmadik meg kóborló hegyi szerzetes. Rá se hederítettek a világra, csak ráérősen kódorogtak hol erre, hol arra. Folyton úton voltak, együtt vándoroltak, de annyi pénzt azért mindenütt megkerestek, hogy az aznapi betevő falatjuk meglegyen. Egyszer éppen egy hegyen kaptattak fölfelé, s már jól benne jártak az erdő sűrűjében, amikor isten tudja, hogyan, de letévedtek az útról. – Sebaj! Majd csak kilyukadunk valahol! Menjünk! Még a nap is magasan járt, sietős dolguk sem volt, ballagtak hát…
Read MoreMilliókat kapnak a kormánytól a vidékre költöző családok
Rohamosan fogy Japán népessége. Ha nem történik áttörés, a századfordulóra felére csökken az ország lakossága. Az elöregedő társadalomban már ma is komoly gondot okoz az ország zavartalan működésének biztosítása. A problémát – miniszterelnöksége idején – a később meggyilkolt Abe Shinzó is próbálta csökkenteni. A nőket bevonta a munkába, felgyorsította a szociális robotok terjedését, majd ezek elégtelensége után dél-ázsiai munkavállalók befogadását tervezte. Ma is több elképzelés van a lakosságcsökkenés megállítására, ill. az elnéptelenedő falvak lakosság-feltöltésére. Ez utóbbi szerint a kormány millió forintnyi összeggel segítené a vidékre költöző családokat. Erős a japán…
Read MoreAkemashite omedeto! Boldog Új Évet!
Az újesztendőre jó egészséget, sok szerencsét, boldogságot és sikert kívánunk minden kedves olvasónknak és szerkesztőnknek! Inter Japán Magazin
Read More