Kategória: Kultúra

Járja, búvja bonc az erdőt, tanít, oktat járó-kelő Buddha-hívőt, jámbor szóra, emberségre, irgal­mazó, szívjavító szeretetre. Fa odvában szűk lakása, szószólásban jámbor lelke megnyugvása. Hegyek útján, esthomályos mély erdőben, jár a vadász vadra lesben; kedveteltig vadászgat el, vadra nyíllal nyilazgat el. Napkeltétől napnyugtáig, néhanapján virradtáig. Ballag a bonc hegyek, völgyek akadékán, sziklaszálak szakadékán, ki barlangból, be bar­lang­ba, völgykatlanból szűk szorosba. S amint lesel tekervényes utak mentén, ül egy vadász földre süppedt vén fa tönkjén; erős vállán íj-nyilával, nyíllal átlőtt zsákmányával. Bonc ott terem vadász mellett, akár egy nagy bűnös mellett, szemet…

Takarékos jó Kamura, sok aranynak, sok ezüstnek fösvény ura. Minden garast, ha egy jent is, fogához ver; élni is csak szegényesen, szűkösen mer. Hogy történt meg, mit én tudom, igaz okát se firtatom, bánat érte szegény fejét, megutálta kuporgató rongy életét. Búsra hajló fejjel ballag városszerte, uccahosszat; sikátorról sikátorra, egyik sorról másik sorra. Amint ődöng, amint jár-kél, kémlő szemmel amint szemlél, lába előtt mély egy folyó, mély medrében kénnyel-kedvvel folydogáló. Nagyot sóhajt nagy bújában, eltöprengő bánatában s amint nézi folyóvíznek habos fodrát, tajték verő hullám hosszát, előtte áll folydogáló folyó…

Hirtelen a férjem-uram természete, falánk szájú, tehetetlen ehetnékje. Ennivalót mihelyt hallott, mihelyt látott, jó falatra jól kitárult torkot tátott. Korgott megint egy nap gyomra és éhomra, találomra, fut szaladvást anyósához, füsteresztő, éteksütő konyhájához. Beállít és se szí, se szó leguggolgat, éhes szemmel lesel ínyes falatokat. Akadt bőven holmi egymás, két nyelésre egy harapás; habzsol, zabál tele szájjal, alig győzik szerrel, számmal. – Jaj, de finom falatocska, jaj, de pompás mézgolyócska – szól és nyeli szagát, ízét, tudakolja igaz nevét. – Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – szól anyósa s…

Ágról szakadt öreg apó, házalgató szegény szabó. Kimonódra folt ha kellett, obi-öved ha kifeslett, egy-kettőre foldozgatta s ha kurta volt, még hosszabbra toldozgatta. Házból házba botlott szegény, tengett-lengett szűkre szabott kenyérkéjén. Siet egy nap messze útról otthonába, kidűlt-bedűlt, idres-gödrös putrijába; veszi elő estebédjét, keresgéli kormos üstjét. Rizzsel tele edénykéje régi helyén, tüzelője, gerjesztője kemencéjén, ám hűlt helye rézüstjének, lába kelt rézedényének. Hogyan főzzön, ha nincs üstje? Merre szálljon fel a füstje? Még a minap helyén lógott, amint ócskát, szakadt gúnyát foltozgatott. Keseredő bánatában, szívszorító fájdalmában hol a rizsestálját nézi, hol…